A most záruló színházi évad előtt jelentette be Kulcsár-Székely Attila, hogy egy évre alkotói szabadságot „vesz ki” a Tomcsa Sándor Színháztól, mert olyan feladatok előtt áll, amelyekhez teljes ember kell. Legutóbbi találkozásunkkor erről a „szabad” esztendőről faggattuk a színművészt.
– Sikerült-e elvégezni a vállalt munkát, és merre kanyarodik a Thália papságban ezek után az útja? Ez csak egyszeri alkalom volt az életében?
– Valójában alkotói és “munkaszabadságról” van szó. A Wass Albert előadással három éve elkezdett folyamat, jelesül, hogy rendületlenül járjuk a magyar szórvány- és peremvidékeket olyan mértékűre terebélyesedett, hogy egyrészt időigényessé vált. Minden hónapban több napot is úton vagyunk, például most májusban tizennégy előadásunk volt Hunyad és Arad megyében. Ezen kívül, különösen, ahol már jártunk, oda visszavárnak, hiszen bármennyire is hihetetlen, de mi vagyunk az egyetlenek, akik vesszük a “fáradságot” és megyünk. Ezért újabb és újabb előadással kell előrukkolnom. Így a változatosság jegyében, de az arculatunknak megfelelően a vidám Nyírő est után most egy újabb komoly és hiánypótló előadással jelentkezünk, egy Magyar Miatyánk című trianoni-emlékműsorral.
– Tavaly ősszel Nyírő József-esttel jelentkeztél. Prózája irányából közelítettél rá Nyírő humorára. Mi lett ennek az előadásnak a sorsa? Hány helyen került színpadra itthon és külföldön?
– A Nyírő-előadás az írónak a Halhatatlan élet című regényének az általam átdolgozott színpadi változata, ahogy én nevezem, ez egy “egyszemélyes népi vígjáték”. A tavalyi októberi bemutató óta már mindjárt a negyvenedik előadást játsszuk. Június 8-án lesz a következő színrelépésem ezzel a produkcióval.
Most kivételesen lazítva fogunk dolgozni, mivel az a szerencse ért minket, hogy két neves magyarországi, borgazdaság, a Mokos Családi Pincészet és Gere Attila pincészete is meghívta az előadást a náluk minden évben pünkösdkor történő pincenyitásra. Ránk fér egy kis lazítás, hiszen közvetlenül e két előadás előtt lesz egyrészt a Magyar Miatyánk bemutatója, hagyományosan a Fehér megyei szórvány magyar faluban, Türben a most már hamarosan teljesen kész Türi Magyar Házban, és onnan utazunk Szlovéniába, Lendvára, ahol viszont a Magyar Összetartozás Napja alkalmából a Wass Albert előadást tartjuk meg. Tehát először fordul elő, hogy úgy indulunk útra, hogy három előadást cipelünk magunkkal, méghozzá az egyik egy bemutató.
– Milyen ez a trianoni emlékműsor? Mennyire sikerült egyedi összeállítást építeni a rendelkezésre álló irodalmi művek segítségével? Miből áll össze? Egyszeri, alkalmi előadás vagy több helyszínre készülsz véle?
– Amikor hozzáfogtam a trianoni előadás kidolgozásához, ugyanaz lebegett a szemem előtt, mint a többi egyéni műsoromnál is: nem akarok kaptafára húzott jellegű előadást, nem akarok csak a múlton bánkódni, siránkozni, nem akarok egyoldalú esttel előrukkolni. Ehhez rengeteget kellett olvasnom, hiszen első keresésre mind úgynevezett közismert anyagokra lel az ember.
De sikerült egy, remélem, másszerű előadást előállítani, amelyben természetesen megvannak a hagyományos szövegek is, például a címadó vers, a Magyar Miatyánk, de egy Karinthy Frigyes prózával kezdődik, persze egyáltalán nem humorossal, és a végére egészen büszke vagyok, ugyanis József Attila A Dunánál című versével ér fejeződik be. Természetesen, attól, hogy egy konkrét eseményhez fűződik a bemutató, nem csak egyszeri előadásra készülünk. Egyrészt azért, mert épp június 4-én nem lehet annyi helyre elmenni, mint ahány helyre várnak, másrészt pedig, az előadás nem csak a trianoni szégyenletes döntéssel foglalkozik, hanem az utána következő eseményekkel is, tehát a második bécsi döntéssel is, vagyis Észak-Erdély visszacsatolásával, ami ugyebár 1940. augusztus 30-án volt, és érdekes módon erről senki nem emlékezik meg.
– Arról értesültem, hogy hamarosan fellépsz a Göcsejben, a Közép-Zalai-Dombság, Nagy András-féle magán alapítású „kultúrpajtában”. Ez a “klasszikus” Nyírő-ested lesz, vagy újragondolod?
– Természetesen, június 21-én, Göcsejben maga az eredeti Nyírő-előadás lesz, hiszen a környezet és az alkalom is talál hozzá, nincs miért “adaptálni”, meg hát nem is kell.
– Közelebbi terveidről mit tudsz elárulni? Ősztől visszaállsz a színházi járomba? Vagy “kimaradsz” még egy évadra?
– Kérdezz könnyebbet! Amint mindig is elmondom, a szívem-lelkem visszahúz, de felvállaltunk egy küldetést, amelyet emberi és művészi kötelességem végigvinni. Persze, remélem, konkrét vége sohasem lesz, hiszen amint mondani szoktam, tolókocsiban ülve is lehet verset mondani, de az a vége, amely újra összefut a hagyományos színházi munkával, na, hogy az hol és mikor lesz, azt csak a Jóisten tudja megmondani. A lényeg, hogy mindkettő színészi munka, a többi meg már csak részletkérdés.
Simó Márton