Törökök útján a Balkánon (27.)

Az Ure e tabaki - gyalogosoknak, szamaraknak, kis kordéknak volt alkalmas ez a híd; ma már jobbára csak a turisták használják.

Találkoztam négy göröggel, akik éppen fényképezték az eszményi tájat. A görögök közül kettőnek nagy, bozontos haja volt. Az a fajta már-már nőies hajviselet, amelyet nem értek, s tudok, nem vagyok hajlandó elfogadni. Aztán rövid gyaloglás után felvett egy valóban „nemzetközi autó”: a sofőr svájci volt, a társaságában utazott egy angol, meg egy francia nő. Azt mondták, Pristinában élnek és tudománnyal foglalkoznak. Nem derült ugyan ki, hogy milyen tudományágat művelnek, de hamarosan áttértünk a spanyolra, majd a portugálra. Nyelvismerettel náluk sem volt gond. “Törökök útján a Balkánon (27.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (24.)

A város nem túl nagy - mintegy tizenötezren lakják -, de igen rendezett

Már bent jártunk Cetinjében, amikor a sofőr felébresztett. Valaha itt volt a fővárosa Montenegrónak, fájdalom, hogy ma már nem az, mert igen ügyesen megtervezett és kedves város. “Törökök útján a Balkánon (24.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (23.)

Tulajdonképpen nem is falu volt, mindössze egy hosszú sétálóutca alkotta a telepet

Mielőtt bekanyarodtam volna a következő településre, utamba akadt egy magányos ház. Szerettem volna vásárolni a gazdától két tojást. Bementem, annak rendje-módja szerint köszöntöttem. Én úgy éreztem, hogy megfelelően udvarias voltam, még túl óvatos is, de azt a választ kaptam, hogy nem tud adni, mert neki is szüksége van rá, kell a családnak. “Törökök útján a Balkánon (23.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (19.)

A vonatablakból látható táj mindenért kárpótol

Az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat után hamar átestünk, ahogy a hivatalos emberek feljöttek a vonatra. Montenegróban aztán egy csapásra megkezdődött az eurós világ. A vonatállomástól pár kilométerre volt a város, ezt a távolságot taxikkal küzdötték le az utasok. Engem is megszólított az egyik, nagyban ajánlkozott. Kért öt eurót, én adtam kettőt, s mindketten jól jártunk. “Törökök útján a Balkánon (19.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (18.)

A régi kávézó

Minden van ebben a városban! Főleg modern épület. Közvetlenül az állomás mellett rátaláltam a múzeumra, de zárva volt. Sajnos a régi kafanát sem találtam nyitva. Egy üzletben vásároltam némi zöldséget, mert a húsfélékben nem biztam. Egy kisvendéglőben bevágtam egy marhahúslevest, ami valamelyest hasonlított a románok csorbájára. A vonatozás eléggé kifárasztott, úgyhogy keresnem kellett sürgősen valami helyet alvásra, de még semmiféle lehetőséget nem láttam. “Törökök útján a Balkánon (18.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (1.)

A Jakovali Hasszan dzsámi minaretje

Berecz Edgárt nem kell különösebben bemutatni a Székelyhon olvasóinak, hiszen azok közül, akik a Székelyföldön élnek sokan ismerhetik, gyakran találkozhattak korábbi úti élményekről szóló beszámolóival és recepteket tartalmazó könyveivel. “Törökök útján a Balkánon (1.)” bővebben