Töretlen szívvel – az atyhai közösségért

A falu mai képe Firtos irányából, délről fénylépezve

Ezt a címet választották a szervezők egy rendezvény megnevezésére, amellyel erősíteni kívánják az atyhaiak lokálpatriotizmusát. A január 31-én délután 4 órától kezdődő program része annak a folyamatnak, amely során a helyiek, s egy maroknyi értelmiségi csoport vállalta ezt a feladatot. Kissé megkésve ugyan, de kezdetét veheti itt is egy közösségépítő folyamat.  “Töretlen szívvel – az atyhai közösségért” bővebben

A tanítónő meg az osztály

Jelenet az előadásból. Moldován Blanka, Simon Boglárka Katalin és Erőss László

A közelmúltban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatói mutatták be Bródy Sándor A tanítónő című darabját. A rossz nyelvek szerint, a színművészeti egyetemek bizonyos tanárai már a felvételin a vizsgaelőadás szereposztását lebegtetik a szemük előtt. Vagyis, Hamleteket, Oféliákat, Gertrudisokat keresnek leendő osztályukba, esetleg még a Laertesnek és Horatiónak alkalmas felvételizők rúghatnak labdába náluk. “A tanítónő meg az osztály” bővebben

Énlakán – egy életforma nyomában

Énlaka soha nem volt túl népes település, de itt valamikor 40-50 vagon búzát termeltek a gazdák, kiváló marhatartók voltak és gyümölcsöseikről is híresek

Amikor bekopogtunk idősebb Szávai Mártonék házába, a nyugalmazott tanító, aki egyben a falu mindenese is, épp a lélekszám összesítésével foglalatoskodott. Több mint ötven esztendeje él Énlakán az egyébként etédi illetőségű pedagógus, úgyhogy már kezdetben sem volt ismeretlen számára ez a terep. “Énlakán – egy életforma nyomában” bővebben

Ferenczes 70.

A Székelyföld nyugalmazott főszerkesztője a szerkesztőség kapuja előtt (Forrás: Wikipedia)

Valahogy úgy vagyok a nagy költőkkel, hogy örökifjúnak tartom őket, “lánglelkű”, elhivatott, “eszetlenül” reménykedő kamaszoknak, akiknek aggastyán korukra se nő be a fejük lágya. Nem hisznek olykor benne, de mégis sokra tartják az írott és kimondott szót. “Ferenczes 70.” bővebben

Agóra? Nem agóra? Origó?

Könyvek és írók ürügyén

A székelyudvarhelyi G. Caféról van szó. És irodalomról. Nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy nem vagyok híve az irodalmárokkal szervezett kocsmai találkozóknak, még akkor sem, ha éppenséggel kávéháznak nevezik az ilyen helyeket. Legalábbis a székelyudvarhelyi G. Caféban nem kedvelem túlságosan az ilyen rendezvényeket. Egyrészt azért, mert közben a kiszolgálás zavartalanul üzemel – s ily módon minden találkozónak van egy olyan rétege, amely nem a vendégül látott írók miatt tartózkodik a lokálban , másrészt pedig G. Café egy polgári lakásból kialakított kávéház, amelyben nincsen egy olyan terem, amely elég nagy lenne az ilyen jellegű programok befogadására. Nyikorog a padló, hallani az ajtók csapódását… “Agóra? Nem agóra? Origó?” bővebben