… a kultúra otthona
Gyalog vágtam neki a városnak, és úgy belemelegedtem, hogy egész a Kalemegdánig mentem előre a sétálóutcán. Fegyver, szőnyeg, régiség, ibrik, régi pénz, katonai kitüntetések, fa- és bőrmunka, kézimunka, csipke, könyv, étel és ital volt a kínálat. Szinte minden mi szem-szájnak ingere, no meg a rengeteg koldus, bűvész, mutatványos, énekes, akik mind pénzt szeretnének kihúzni a járókelők tárcájából. “Törökök útján a Balkánon (33.)” bővebben
Sokat nem láttam a következő városból, Požarevácból, mert alig szálltam le az egyik buszról, máris ugrottam fel a másikra. Egy régi magyar település felé igyekeztem, de a fáradtság miatt már nem maradt energiám a nézelődésre. “Törökök útján a Balkánon (32.)” bővebben
Egyszer már jártam ebben a városban, a biciklim itt omlott össze egy csúnya, esős téli napon. Akkor nem volt lehetőségem végigbogarászni a látnivalókat, most azonban bepótoltam. “Törökök útján a Balkánon (31.)” bővebben
Az utóbbi másfél évben nagy változások történtek. Megalomániás építkezés vette kezdetét, görög-rómainak látszó szobrok, óriási paloták, hidak, terek nőttek ki a semmiből. Giccses kőoroszlánokat, aránytalan lovasszobrokat látni mindenfelé. Pfúj! “Törökök útján a Balkánon (30.)” bővebben
Egy kicsit megbántam, hogy odamentem. A koszovói főváros egy nagy büdös és lapos hely. Olyan, mint Bukarest. Autó autó hátán és hatalmas, egymás mellé hányt épületek. Leszállva az autóbuszról, elkezdtem a belváros felé közeledni. Egy utcai árustól uborkát, paradicsomot és banánt vásároltam. Utcáról, utcára haladtam, kérdezősködtem, hogy merre van a vonatállomás. “Törökök útján a Balkánon (29.)” bővebben
Amint leszálltam a buszról, mindjárt feltűnt egy étterem reklámja, amelyen az állt, hogy GULAS és PASULJ. És nem csak a felirat csalogatott, hanem az illat is, úgyhogy betértem arra a helyre. Éhes voltam, és mindjárt az otthonira emlékeztető ízek idéződtek fel az emlékezetemben. “Törökök útján a Balkánon (28.)” bővebben
Találkoztam négy göröggel, akik éppen fényképezték az eszményi tájat. A görögök közül kettőnek nagy, bozontos haja volt. Az a fajta már-már nőies hajviselet, amelyet nem értek, s tudok, nem vagyok hajlandó elfogadni. Aztán rövid gyaloglás után felvett egy valóban „nemzetközi autó”: a sofőr svájci volt, a társaságában utazott egy angol, meg egy francia nő. Azt mondták, Pristinában élnek és tudománnyal foglalkoznak. Nem derült ugyan ki, hogy milyen tudományágat művelnek, de hamarosan áttértünk a spanyolra, majd a portugálra. Nyelvismerettel náluk sem volt gond. “Törökök útján a Balkánon (27.)” bővebben
A város maga az út két oldalán helyezkedik el magas hegyek között. A lakosság muszlim. Tudtam, hogy itt feltétlenül meg kell nézni a fából készült Kurčanska dzsámit, II. Murat szultám dzsámiját és a Ganica kula nevű kőből rakott tornyot. Rožajéban két temető is van, egyik az út bal, a másik a jobb oldalán. “Törökök útján a Balkánon (26.)” bővebben
Szerb útitársam, aki a saját fajtáján kívül senkit nem szeretett, azért elmesélt egy történetet, amelyet érdemes volt megjegyezni. Volt egyszer egy Alekszandar Lekso Saičič nevű kapitány, aki az orosz-japán háború idején (1904-1905) az oroszoknál szolgált. “Törökök útján a Balkánon (25.)” bővebben
Már bent jártunk Cetinjében, amikor a sofőr felébresztett. Valaha itt volt a fővárosa Montenegrónak, fájdalom, hogy ma már nem az, mert igen ügyesen megtervezett és kedves város. “Törökök útján a Balkánon (24.)” bővebben