… a kultúra otthona
Bihari Lóránt, a G. Egyesület ügyvezetője a fesztivál előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy majdnem minden elképzelésüket meg tudják ezekben a napokban valósítani, a legmerészebb programok is létrejönnek, hiszen a fesztivált egy több hónapos szervezőmunka előzte meg, előfordulhatnak ugyan kisebb időpont- és helyszínváltozások, de azokról minden nap tájékoztatnak majd a helyi sajtóban. “Startol a G. Feszt – 0. nap” bővebben
Hetekkel ezelőtt láthattuk a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat jóvoltából Bolha a fülbe című Feydeaux-darabot, amelyet itt azért emlegetünk, mert a Tomcsa Sándor Színház társulat mostani bemutatója is hasonló típusú bohózat, csak éppen majd’ évszázaddal később keletkezett (1971), s nem az öreg kontinens szárazföldi részén, hanem Angliában játszódik, ahol kicsit más, mondjuk azt, hogy visszafogottabb a humor.
Azt írja a francia irodalomtörténet, hogy Georges Feydeau-nak mintegy hatvan színpadi műve van, amiből huszonötöt rendszeresen játszanak francia nyelvterületen, de nálunk felé csak az Osztrigás Micit és A bolha a fülbe címűeket szokták elővenni a magyar társulatok. A színházi emberek úgy vannak vele, hogy ebben a kettőben minden benne van, ami jellemzi a szerzőt: általában a házastársak közötti bonyodalmakról esik szó, ármányról, pletykáról, szeretőkről, félreértésekről és szerepcserékről. “Visszafogott szenvedélyek” bővebben
A János vitézt átdolgozni, filmre vagy színre vinni mindig hálás feladat. Az 1844 óta eltelt időben a Magyar Odüsszeiával – Kosztolányi minősítette így a verses hőskölteményt – mindent elkövettek, amit egy közismert és általános népszerűségnek örvendő művel szokás: daljáték, rajzfilm, játékfilm készült Petőfi művéből. “Korhatártalan János vitéz” bővebben
Vișniec-darabot játszani divat. Mert az. Ez az állítás azonban csak részben igaz. Inkább mondjuk úgy, hogy azért érdemes játszani, mert hálás. Nem annyira a közönség, hanem inkább a színészek számára. Sok rejtőzködő apróság van a szövegben, a pillanat által teremtett – alig-alig felsejlő – szituációban, amelyet mindenképp ki kell aknázni és hasznosítani. “Ki van a kútban?” bővebben
Úgy tűnik, hogy ezt a darabot sikeresen adaptálta a Csíki Játékszín. Eleinte azért tűnt egy kicsit idegennek a Hargita lábánál a történet, mert olyan sajátos nyomorúság volt benne, ami a Magyar magyar vidékre jellemző. Ezt az „apróságot” sikerült áthidalniuk most Victor Ioan Frunză rendezésében. “Pannon Flinstone” bővebben
Spiró, az Spiró. Bármit mondhatnak az emberek, hogy ilyen, hogy olyan, de az biztos, hogy regényben, novellában és színműben is állja a helyét. Kiváló szerzőhöz méltó színház kell. Előfordult már azonban, hogy az elsőrendű darabot is megbuktatták, Shakespeare-t a leggyakrabban: oly nagy népszerűség mellett és párszáz év alatt minden megesett őkelmével. “Végy egy kilátástalan helyzetben levő családot” bővebben
Nem véletlenül idéztem fel magamban a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-kisregény filmváltozatát, abból is a három emlékezetes mellékszereplőt, a három nénit: Pepi (Gobbi Hilda), Mina (Máthé Erzsi) és Zsani (Tolnay Klári), mert ebben a darabban szintén három vénkisasszony tűnt fel, Vanda (Dorina Lazăr), Cesonia (Rodica Mandache) és Mirela (Oana Ştefănescu). A történet dióhéjban annyi, hogy a három nagynéni elvállalja testvérük árván maradt fiacskájának nevelését. Úgymond: feláldozzák magukat a családi oltáron, hogy Pompiliu (Pavel Bartoş) – alias Grasu’ Contrabasu, Pompică Umflatu’, és még megannyi illő néven futó – unokaöccsükből embert neveljenek. “Csend. Élet. Halál.” bővebben
A Visszatérés hazulról (lehetséges, hogy magyar fordításban a ’hazulról’ helyett az ’otthonról’ jobb lett volna?) már a mostani, e folyamatos jelenből való színmű, amely a kilencvenes években megújuló román (dráma)irodalom egyik kiváló szerzőjétől, Ștefan Caramantól származik. Egyáltalán nem véletlen, hogy Caraman olyan témát választ, amely nagyon közeli, mondhatnánk, hogy a miénk: e de-al nostru. “A tükör és a közönség” bővebben