Az önmagával szomszédos Magyarország a trianoni békediktátum (1920. június 4.) után
A most záruló színházi évad előtt jelentette be Kulcsár-Székely Attila, hogy egy évre alkotói szabadságot „vesz ki” a Tomcsa Sándor Színháztól, mert olyan feladatok előtt áll, amelyekhez teljes ember kell. “Trianon és az egyszemélyes színház” bővebben
Margittai Gábor újságíró, irodalomtörténész, egyetemi oktató olyasvalamire vállalkozott az eltelt majd másfél évtizedben, ami nála jóval korosabb és tapasztaltabb tudósoknak is a becsületére vált volna: őszintén és józanul szembenézni mindazzal, amit Trianon jelentett a magyarság számára, higgadt számvetést készíteni mindarról, ami volt, ami maradt, ami van, és ami a jövő számára még megmenthető, mindezt természetesen nem a szobában „duruzsoló” fűtőtestek melegében, mások által jegyzett tudósítások, fényképek és térképek alapján, hanem kitartó, kemény és szívós munkával, saját kezűleg és „szeműleg” elvégezve kinn a terepen, sokszor zord, sokszor fájdalmas, sokszor szívet melengető körülmények között, majd nagyszerű könyvekben összegezni és közzétenni a tapasztalatokat, biztos kézzel irányt mutatva a tekintetben, amit sokan és sokszor, de a leginkább különböző színű ködökben tapogatózva próbálnak, próbálunk megtalálni: hogy miként tudnánk és miként lenne érdemes nekünk, magyaroknak, megmaradni itt, a Kárpát-medencében. “Ahol a templomban erdő nő” bővebben