Bika, bicska és az orosz nyelv

Három tréfás történet. Három különböző korból. Ami közös bennük – az a humor, illetőleg még az, hogy székelyekkel történt mind a három. Habár nyomasztanak a hétköznapi gondok, azért belül a derű az úr…

Orbán Balázsról a legnagyobb székelyről emlékeznek, értekezik a szakma, hogy mi mindent köszönhetünk neki, aki szerénységből még a bárói címét sem használta. Hazafi, politikus, tudós, fényképész, néprajzi és földrajzi író, sorolják az előadók. Hat kötetes műve a Székelyföld leírása tette halhatatlanná. Erre mondja egy kis gondolkodás után a konferencia házigazdája: Orbán Balázs egy személyben volt akkoriban az NSKI, vagyis a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A közönség hangosan felnevet. Valaki megjegyzi: – Ha ezt Orbán (Viktor) meghallja, leépítés lesz, Jenő (Szász)! Másnap Lengyelfalván gyülekezett a nép emléktáblát avatni, a szülői háznál, egymást érték a szónoklatok. Szász Jenő, az NSKI elnöke, szokás szerint, papír nélkül, szabadon mondja gondolatait, éppen az a passzus hangzik el, hogy Orbán Balázs a nemzet fiainak legnagyobbika volt. Egy lengyelfalvi atyafi meg is jegyzi rögtön: – Emmá beszéd, nagyapám is mesélte, hogy a báró nagy bika vala.

Székelybicska

Sorakoznak a székelyek a magyar fővárosban az Országháza előtt bebocsájtásra várakozva, közben viccelődve ütik el az időt. Nem sietnek, türelmesen állják a sorukat. Van, aki székely harisnyában érkezett. Binder, a mókamester szórakoztatja a társaságot: azt nem értem, mi mindenkivel jól vagyunk, de velünk miért nincs jóban senki? Dőlnek a nevetéstől a sorban állók. Lassan araszolgatnak előre, nem nyugtalankodnak, tudják, hogy ez számukra sima ügy. Belépés előtt átvizsgálják az őrök a beléptetőnél az atyafiakat, fémdetektoros kapun lépnek át, miközben az őrök kérdezősködnek. Pistára kerül a sor, az kormányőr mosolyogva, kissé viccesen rákérdez: – S a székelynek bicskája van-e? – Üssön pofon, s rögtön megtudja! – érkezik a gyors válasz.

Fordít, de nem beszél!

Arról viccelődtek egy baráti körben, hogy nincs könnyű dolga Bugyi község polgármesterének, igencsak megfontoltan és választékoson kell fogalmazzon az elöljáró, mert könnyen a választópolgárok nyelvére kerülhet.

Kevesen tudják a fiatalok közül, hogy a Maros Magyar Tartomány idején nekünk is volt egy Bugyi Pál elvtársunk, aki úgy mutatkozott be, amikor fogadta Kádár Jánost az állomáson, hogy Bugyi vagyok. Szegény Bugyit sokszor letolták az elvtársak. Nem volt különb Soós elvtárs sem, aki mint Marosvásárhely polgármestere azt hangoztatta, hogy a magyaroknak szuterén joguk van ünnepelni.

Volt egy híres Szekeres elvtársunk, akiről igencsak derűs történetet hallottam. H. Antal nyugalmazott orosz gimnáziumi tanár mesélte egy alkalommal, hogy annak idején Szekeres elvtárs sürgősen behívatta Csíkszeredába, mert beszélni akart vele. Meg is jelent pontos időben – aznap egy kollégája helyettesítette -, de el nem tudta képzelni, mi lehet olyan fontos. Hamar kiderült. Szekeres elvtárs hellyel kínálta, majd nagyon komoly tekintettel mondani kezdte: – Nézze, H. elvtárs, jövő héten egy novgorodi küldöttség jön a testvéri Szovjetunióból. Ön lesz a tolmács, de már most felhívom a figyelmét, csak tolmácsol, és nem beszélget. – Hogy tolmácsolok, ha nem beszélek? – kérdezte az orosztanár. – Értse jól, fordít, de nem beszélget.

Balázs Árpád gyűjtése