Lassan-lassan feltünedeztek a dombok és véget ért az egyhangú, lapos és egérszagú vidék. Nagyharsány már a szőlők, borászatok és a pincék birodalma. Sok szép és kiválóan megművelt parcellát láttam. Pincesorok, szőlőskertek, gyümölcsösök váltogatták egymást a szelíd dombhátakon.
Nagyharsány
A faluban szerény emléktábla hirdeti a nagyharsányi győzelmet. A település másik kijáratánál még szebbek a földek és a szőlőgazdaságok. Bal oldalon a szoborpark látszott, ez a Szársomlyó hegy, s az alatta elterülő szőlős és a gabonaföld az egykori csatatér, olyan sima és egyenes, hogy biliárdozni lehetne rajta. A park őre 400 forintot kért belépő gyanánt, kifizettem, bár a lehetőségeimhez képest soknak tartottam, de a látvány fejedelmi volt. A szoborpark maga idióta, primitív, egyáltalán nem érdekelt…
1687. augusztus 17-én itt, ezen helyen meghalt legalább tízezer ember. A többnyire újoncokból álló török sereg, Szulejmán nagyvezír hada végzetes vereséget szenvedett Lajos, bádeni őrgróf és Savoyai Jenő csapataitól. Azóta gazdagon terem itt a szőlő, a borokat bátran nevezhetnék Törökök vérének, Törökgyöngyének, rátehetnék a stílusos címkét, hogy: Türkenblut… Egyébként bolondság volt ez a csata, az egymással szembeni felállás, a bemelegítő ágyúzás, a gyalogsági roham és az ágyúállások lovastámadásokkal való felmorzsolása, a bekerítő és az átkaroló hadmozdulatok… Egyértelmű volt a keresztények fölénye, úgy az emberi lehetőségeik, mind a haditechnika jóval fejlettebb és erősebb volt, mint a törököké, ekkora már megroppant a birodalom szerkezete, képtelen volt fenntartani Kelt- és Közép-Európai vilajtjeit, ki kellett vonulnia Pannóniából…
A szoborparkban ebédeltem, megettem a magammal hozott sült csirkecombot, hagymával, retekkel, datolyával. Erre vizet ittam. A magyar hagyma nem volt finom, de a paprika annál inkább, úgy csípett, hogy még a fejem is füstölt tőle, de én szeretem ezt a fajta élvezetet.
Lefelé jövet a dombról megpillantottam egy kőlapot, rajta a csatára való emlékezés pár sorával. Valahogy itt elmaradt a gigantikus műalkotás bronzba öntött vagy kőbe faragott harcosokkal, a zsákmányolt török ágyúkból öntött kétfejű sassal. Talán azért, mert ez a győzelem egyáltalán nem volt mérvadó, ez csak egy csata volt, ahol megvertek egy tapasztalatlan újoncokból álló csapattestet. Az 50 ezer törökből mintegy 8-10 ezer veszett el, ha egyáltalán hihetünk a számoknak, de az is lehet, hogy alig 2-3 ezer halottal apadhatott a nagyvezír serege, ami jobb estben is csak 10-15 ezer katonát számolt. A szoborparkból lementem a műútra a buszmegállóhoz, és – csodák csodája! – két perc múlva megérkezett a mohácsi busz.
A busz elég zsúfolt volt, úgyhogy én egy kifestett vénasszony mellé ültem, akinek akkora kereszt lógott a nyakában, hogy a köldökét verte alul, fent meg verte ki a fogát. Kereszténynek látszott a jelek alapján, csak éppen visszafoghatta volna magát egy kicsit, mert túl nagy volt a dekoltázsa és egyáltalán nem keltett pozitív esztétikai élményt. Jó rusnya volt, s én – több-kevesebb sikerrel – igyekeztem a kétoldalt elmaradozó tájra figyelni, hogy megfeledkezzem a kellemetlen helyzetről.
Berecz Edgár
ez nem recepteskonyv,utana kellene olvasni,ugyanis egy nagyon fontos csata volt”a masodik mohacsi csata”
ok, baratom, ha annyira erdekel olvass utanna, en nem tortenelemkonyvet irtam komam