Úgy tűnik, hogy ezt a darabot sikeresen adaptálta a Csíki Játékszín. Eleinte azért tűnt egy kicsit idegennek a Hargita lábánál a történet, mert olyan sajátos nyomorúság volt benne, ami a Magyar magyar vidékre jellemző. Ezt az „apróságot” sikerült áthidalniuk most Victor Ioan Frunză rendezésében.
Pár jelzéssel, tájszóval, hangsúllyal honosították a témát, olyannyira, hogy a mindjárt tetten érhető idiotizmus e kisebbik honban is világos és tökéletesen dekódolható. Viszont egy kicsit zavaró volt a színmű cselekményének kibontakozásakor még így is egy és más. Bizonyos történések – itt érzelmi szálakról van szó – nem hatottak indokoltnak. Semmilyen előzménye nem volt annak, hogy Blondinné, Vali (Szabó Enikő) a Szomszéd Misivel (Pap Tibor) és a rendőrőrnaggyal is kikezdett párhuzamosan. Csak úgy derült égből érkező érzelmi felvillanás lehetett, mind a kettő, akár az istennyila, amely valóban rapszodikusan csapong. Mit mondjunk? A női lélek útjai kiszámíthatatlanok. De aztán kialakult minden. Úgy, hogy semmi sem került a helyére. Mert ez egy ilyen fonák filozófia mentén működő történet-láncolat…
Blondin maga (Kozma Attila) igen szépen fejlődött a darab során – valóban így látszott! –, önként vállalt és piacra dobott halálakor már messzemenően ő volt a legmarkánsabb figura a színpadon. A különböző mellékszereplők – megannyi sajátos karakter – megformálása, a helyzetkomikum és a szatíra segítségével való jellemábrázolás jó széles spektrumot kínált. A lehetőségeket messzemenően kihasználták a művészek, úgyhogy alig-alig maradt kiaknázatlan poén.
Keserű derűvel követhettük a média szeme láttára bonyolódó cselekményt, amelynek egyik fő helyszíne, a drámai fordulópontok színtere, az udvari deszka-budi volt. Dálnoky Csilla (Tigris Niki) valóban buta és ordináré popdíva volt itt, olyan alkoholista csatakanca, aki mindenfajta tehetség és intelligencia híján riszálja magát a kamerák kereszttüzében, s a pénzt önnön erkölcstelensége révén várja és szerzi, könnyen írja a számlát. A Niki ellentéte, Benedek Ágnes (Reszlik Hajnalka Myrtill) a riporter, vagy rendezőasszisztens (?), a feltörekvő tanonc alakjában meggyőzően bizonygatta, hogy a „művészet” és a „kommunikáció” oltárán képes önmagát is feláldozni. Mindent a mediatizálásért! Azt a másikfajta nőtípust képviselte, aki ugyancsak képernyőre vágyik, és ennek érdekében ő is kurvul. Csak arra nem hajlandó, hogy tájékozódjék és foltozgassa a műveletlenségén tátongó likakat.
Még voltak páran a színpadon. Markáns alakok. A költő (Giacomello Roberto), a Szomszéd Misi – nyilván –, és a képernyős sztár-Pál (Veress Albert), a médiaszemélyiség szerepében tündökölt, annyira ellenszenve volt, mint sokan a show-biznisz világában szoknak lenni. Öntelt, hiú, bunkó, olykor, s mintha hímringyó is.
Még szerencse, hogy ez a darab virágkorát éli a csíki színen! Ha valaki nagyon kíváncsi, megteheti, hogy a színházhoz utazik, mert ez az adaptáció volt immár Gyergyóban és Udvarhelyen is. Eléggé népes a szereplők tábora, s a díszlet felépítése, mozgatása is komoly erőfeszítéseket igényel. Megéri utánamenni!
A másik szimpatikus dolog, ami már az első mondatoknál megfogta az ember, az a verses forma volt.
Persze meglepetéssel kezdődött. Mi van itt? Deklamálnak a színészek? Aztán nemsokára rádöbbentünk, hogy annál komolyabb. Amikor a Flinstone-család esetlen, csetlő-botló alakjaira emlékeztünk és a kőkorszaki Amerika árnyoldalainak keleti vetületét ismertük fel a játékban, egy kicsit elvonatkoztathattunk – akár –, mint gyermeki-ártatlan mivoltunkban egykor, Frédin és Bénin derülve, hogy ez csupán rajzfilm. Sajnos az: karakteres vonásokkal rótt Magyar valóság. Olyan. És a mienk sem különb. Ha úgy vesszük. Úgy vesszük. Hol van már az a boldog gyermekkor?!
Finito
verses szatíra két részben
Szerző: Tasnádi István
Rendezte: Victor Ioan Frunză
Díszlet- és jelmeztervező: Adriana Grand
Szereplők: Kozma Attila, Szabó Enikő, Lőrincz András-Ernő, Giacomello Roberto, Dálnoky Csilla, Kosztándi Zsolt, Pap Tibor, Veress Albert, Benedek Ágnes, Bilibók Attila, Ráduly Beáta.
Közreműködők: Bács Ildikó Katalin, Boga Csaba, Budaházi Attila, Xantus Julianna, Hátszegi Ákos, Becze Gábor, Kis Ernő.