Pálpataka őszi arcáról

Film készül a megyénkben lévő tanyák mindennapjairól, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont anyagi támogatásával. A dokumentumfilmes Fábián Kornélia szerkesztő és Jakab Ervin operatőr társaságában Pálpatakára. A Korond községhez tartozó falu egykor korondi hegy néven volt ismeretes, még ma is sokan így emlegetik, Fenyőkúttal együtt. A községközpontból, aszfaltozott mellékutcán, hamar kijutottunk a határra, az erdő közelében tábla jelzi: jobbra Fenyőkút, balra Pálpataka. Kanyargós, meredek úton kapaszkodott az autó ki a fennsíkra. Az út melletti csorgók éppen csak folynak, néztük, a patakmeder rég kiszáradt. Az erdőből kiérve a tágas legelők, szántóterületek látványa megragadó. Aki hegynek gondolja e helyet, nagyon téved, mert a fennsík jórészt lapos terület. A központnak számító eltérőtől balra a templom felőli részt lehet megközelíteni, előre pedig az üzletekhez, iskolához, tejcsarnokhoz jutunk, onnan jobbra pedig, a kisági részen át, Fenyőkútra érünk.

Kamera és mikrofon az iskolaudvaron

A hűvös reggel talán csak nekünk ígért izgalmat. A csarnok előtt két szállítóeszköz várt a tejesautóra, az iskola udvarán épp nagyszüneti zsibongás fogadott.

A megfelelő engedélyek megkérése után a szerkesztő és operatőr valósággal eltűnt az őket körülvevő tömegben, bátor fiú és kislány nyilatkozott, utóbbi főleg a csendet és tiszta környezetet emelte ki előnyként. A közeli üzletnél nagy a forgalom ilyenkor, egy kis ropogtatni valót az épület előtti asztalnál fogyasztanak el a kisebbek. Miután a napi leghosszabb szünet is véget ért, Csutak Attila kinevezett irányító tanár és kollégái engedélyével bepillantottunk az osztályokba is. Központi fűtés régóta van már itt, a gyerekek cipőjüket benti lábbelire cserélik órákon, és a nem túl népes osztályokban izgalmat keltett a kamera látványa. A kisebbek leplezetlenül rácsodálkoztak, a nagyobbak óráját jelenlétünkkel meg sem szakítottuk, talán csak egy lélegzetvételnyi szünettel a tanári magyarázatot. Csutak Attilával (volt iskolaigazgatóval, mert amióta az iskola nem önálló, nem lehet saját igazgatója) a tanári előtt, a kinti faasztalnál beszélgettünk, ám azelőtt még elintézni valója akadt: szerelők autója áll a hatalmas udvar sarkában. Nagyváradról került a tanyára, kétéves a fia, és hathetes a kislánya – mondta büszkén. Az az ember, aki nem dicsekszik, ezért kérdezgetni kell. A bejárat előtti sok kerékpár kapcsán elmondta, osztrák kapcsolatból szerezte a gyermekeknek. 15 éve, 1997-től van Pálpatakán. Első feleségével telket vettek, hétvégi kikapcsolódások céljára, aztán itt ragadtak. Egy kis kaland és tenni akarás volt benne – mondta, ugyanis Bálint Ágoston akkori falufelelős megkereste őt: kevés a végzett, szakképesített tanügyi, nem jönnének-e tanítani? Akkor vállalkozásunk volt. Szabadságunk után, szeptember elején elgondolkodtak: itt az ideje tenni. Visszajött Pálpatakára, a tanfelügyelőségen igencsak hamar intéztek mindent: másnaptól már tanítottak! Az akkori iskoláról úgy beszél: talán rá se lehet ismerni, ha a képeken nézzük. Kisebb volt az épület, és romosnak nevezi.

Most már szép, lelkes pedagógusokkal – mondja ki. Az iskolaépület feljavításáról, fejlesztéséről beszélve különválasztja a kezdeti időszakot, amikor magánszemélyektől, külföldi adományokból származott a szükséges pénz. Központi fűtést szereltettek, tetőt cseréltek, illetve ablakokat és padlót az osztályokban. A megerősödő önkormányzat segítségével később kazánt cseréltek, benti javításokat végeztek. A tűzifát már nyáron biztosítják. Nekem meg az jut eszembe, hogyan sírt a nyers fa október első hideg napjaiban a tűzön, kisebb iskolás koromban szülőfalumban… 1998-tól kezdték felújítani az épületet, májusban volt az alapkőletétel, a tanács faanyaggal segítette, helyi mesterek vezették le a munkálatokat, és ahogy az új szárny (az utcáról nézve jobb oldalon, arra merőlegesen) elkészült, felépült, elkezdték a régi épületen a tetőcserét. Attila közben a mai helyzetre érvényesen is kimondja: nem kell mindig másra várni, helyettünk nem teszi meg más, ami a mi dolgunk –így gondolkodnak mostanában is, és ezt a szülők kezdettől megértették. A hátunk mögött az épület ajtaira mutatva mondta, a festék már megvan, már csak le kell festeni, mert kissé megkoptak… Külön albumot nézegetünk a felújításokról. Tavalyelőtt ismét felújították az iskola épületét. A víz be van vezetve, fűtésrendszere már régebb volt.

Élet van itt

A gyermeklétszám nem csökkent, egy-kettővel nőtt. Volt mélypont is, amikor ötven alattra esett vissza, jelenleg 62. Idén öt gyerek született a faluban, és lesz még kettő – sorolja Csutak Attila, aki talán mindent tud a település jelenéről. Büszkeségük, hogy minden pedagógus szakképzett: óvónő, tanító, tanárok. Itt lakik egy részük, mások betanítanak.

Késő délután a községközpontban Katona Mihály polgármester pontos adatokkal is szolgált: Pálpatakán 290 lélek, Fenyőkút 300 lakos él. Ekkora területen nem az a szempont, hogy mekkora az állatállomány – ugyanis a megművelt terület részaránya sokkal kevesebb a legelőkénél. Azt figyelembe kell venni, hogy a lakóházak közötti nagy távolságok nem amiatt vannak, mintha nem lenne jobb vagy kényelmesebb egymáshoz közelebb lenni, hanem az egykori családok saját földterületeikre építkeztek. Úgy érzem a beszélgetés során, hogy aki tenni akar, az halad céljai felé, akár pálpataki, akár nagyvárosi legyen. Bár itt többet kellett tenni korábban… – ez így nem hangzik el, de a mondatok mögül kihallani vélem mégis.

A tanyai élet egyik sajátosságát így fogalmazza meg: jól elkülönül a hétköznap az ünneptől. Sokat dolgoznak, a mezőgazdaság hozza a jövedelmet. Vasárnap templomba mennek, egymást látogatják, ősszel például kortárstalálkozókat szerveznek, felköszöntik egymást. Élet van itt – nyomatékosít Attila, és hozzáteszi: igen jónak mondaná a kulturális életet. Az iskola mindenből kiveszi részét, vallási ünnepekre műsort tanulnak, hagyományos bálokat szerveznek az ifjúsággal együtt. Tánccsoport hat éve van, Csutak Gabriella a vezetője. Tagjai – iskolás kortól 26 évesig –, 9 pár, fellépnek helyben, szomszédos településeken falunapokkor, Udvarhelyen is voltak nemrég az első nemzetközi néptáncfesztiválon. Csopak, Palóznak, Balatonfüred – sorolja az anyaországi fellépések színhelyét, közben fényképeket nézünk, megragadó felvétel készült róluk Füreden, a Balaton partján: hátuk mögött a végtelen kékség, akár felettük az ég. A legkisebbek csoportjában óvodások és elemisek tanulnak táncot, a felső tagozatosokkal külön foglalkoznak, a nagyobbak voltak fellépésekre.

Ezek után a jövőképről elhangzik: ilyen lelkes csoporttal nem nehéz előrevetíteni. Tények következnek: az elvándorlás 5-6 éve megállt, itthon gazdálkodnak, vállalkoznak, ebből élnek. Van egy fiatal vállalkozó csoport, akik kultúrát is szerveznek, nem csupán gazdálkodnak. A jövő mindenképpen biztató – összegez Attila.

Megtudjuk, hogy nem csupán gazdálkodásból élnek a családok. Vannak asztalos vállalkozók is. Viszont a vendéglátás nem nagyon megy. Megvan a kellemes környezet, de csalogató látványosság is kell. A turistáknak program kell, nem tudják magukra eltölteni az időt – ez a tapasztalat.

Közben kicsengettek, és amíg a kamera a fényképeket pásztázza, hirtelen körbevesznek a gyerekek. Bogi, az a magabiztos kislány, aki az előbb a kamera előtt nyilatkozott, kedvenc gyűrűjét mutatja. Újabb albumokat lapozunk: Gyermeknap, március 15., III. húsvéti játszóház, oda még Atyhából, Fenyőkútról, Békástanyáról is többen eljöttek, összesen 100 gyerek volt ott. Más eseményeket sorolnak még: farsang, természetvédelmi vetélkedő…

Szakmai eredményekről is szó esik: első hely a meseírási pályázaton, az alkotás bekerült a megyei antológiába. A nyolcadikosok a teszteken első helyeken végeztek a községben, a hatvan tanuló közül románból első, magyarból második és harmadik helyen végeztek a pálpatakiak. Összesen most 11 óvodás, 24 elemis, 32 felső tagozatos tanul Pálpatakán, összevont osztályokban, külön csupán a felvételi tárgyakat oktatják.

Miután az iskola udvarán Csutak Attila részletekbe menően beszélt az iskola helyzetéről és az épület felújításáról, és végignéztünk több fényképalbumot is a szóban forgó témákról, oda érkező kollégájának adta át a szót.

Civilek a közösségért

A Pálpataka Jövőjéért Egyesület elnöke Imre Imre. Elsősorban kulturális programokért alapították 2006-ban. A falunapokat szervezik, valamint alkalomadtán más mulatságokat is. Az iskola folyosóján láttuk a falunapok emlékére faragott plaketteket, évszámokkal. Tizenkettedik esztendeje, hogy falunapokat tartanak a faluban.

Más civil szervezet is működik itt. A Kisherceg Egyesület ovistól nyolcadikosig 13 rászoruló korondi, fenyőkúti és pálpataki gyerek taníttatását segíti. Katona Mihály polgármestertől tudjuk: osztrákok álmodták meg, de a működtetésben az önkormányzat is szerepet vállal (működési költségek, alkalmazottak fizetése). A Pálpataki Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete képviselőjeként Bálint Ágoston elnök nevét említik. A falu ausztriai testvértelepülése Walthausen és Liebenau, pálpataki gyermekeket fogadtak, dunai hajózásra vitték őket, évente legalább egy-egy kirándulást szerveznek, élő a kapcsolat, itt is fogadták őket. Az anyaországi Palóznak és Cserépváralja településekkel nem formális, hanem aktív a kapcsolat.

Házi beteggondozás is működik a tanyákon. Erről a Duna Televízióban láthatott a világ pár perces műsort, Fábián Kornélia szerkesztésében.

Amíg újabb tanórára vonulnak be a gyermekek és elécsendesül az udvar, megérkezik a tejesautó. Közben Csutak Attila a stáb kedvéért telefonált Bálint Ágostonnak, aki amúgy is érkezett volna, mivel ő adja át a tejet a bogárfalvi feldolgozó részére. Éppen a plébánosi laknál dolgozott, tudtuk meg, garázst építenek. Kis motorkerékpárját megtámasztva már munkához is látott. Egy traktor vontatta tartályból és egy kisebb áruszállító kannáiból szippantja fel a friss tejet az autó.

Amikor elmegy a tejes, Bálint Ágoston rendelkezésünkre áll. Az egyesület tejbegyűjtőjébe fenyőkútiak és békástanyaiak is hozzák a tejet. A szervezetet termelő csoportosulássá szeretnék átalakítani, mert akkor pályázni is lehetne különböző támogatásokra. Adatokat sorol: 2002-ben alakult a szervezet, létrehozása után nem is működött egy darabig, 2009-ben újraalakult, 133 gazda tartozik ide aktív tagként.

Amikor a tejhozamról érdeklődöm, kapásból nem válaszol, hanem bemegy a csarnokba, hogy megnézze: – Múlt hónapban 55.000 liter tejet adtak el a szervezetbe tömörült gazdák, ám persze vannak, akik a mi szolgáltatásainkat nem veszik igénybe, például feldolgozzák a tejet. És részletezi: ebből a fenyőkútiak 14.000, békástanyaiak 9100 litert hoztak ide.

Közben véget érnek az órák, csoportosan indulnak haza a gyermekek. Van, aki kerékpárral, van, aki a nagyapa motorkerékpárjára kapaszkodik fel. Integetnek már, mint ismerősöknek. Az iskola udvarára vöröskeresztes autó húz be, és a kultúrotthon melletti, feljavított épületnél megáll. Csutak Attilától azt is megtudtuk, önkéntes vöröskeresztes csoport is van a faluban, a csíkiakhoz tartoznak, októbert elsején tartották az Öregek napját. 34 helyi tagja van a csoportnak, önkéntesen segítenek másoknak. Együttműködnek az iskolával, mert volt már közös tevékenységük: adventi koszorúkészítés, amit elvittek az időseknek.

A helyi csoport vezetője, Bálint Irén éppen segítséget kérni jött át tanítás után, dobozokban segélyt hoztak pálpatakiaknak, mondta el. Attila a kolléganőjét is hívta magával, átmentünk a kultúrotthonon túli épülethez.

A szállítmány a csíkszeredai vöröskeresztesek meglepetéscsomagja – ennyit tudhattunk meg, miközben berakták a dobozokat az épületbe. Özvegyeknek, kb. 40 egytagú családnak küldték a bukarestiek. Jó dolog, gondoltam el magamban, ha a bukarestiek a pálpatakiakra gondolnak. Mert a pálpatakiak is gondoltak sokszor rájuk, sanyarúbb időkben, amikor a pálpataki bárány, disznó húsa a fővárosba került… Na de a bukarestieknek nem mentségre van szükségük, illesse őket dicséret, hogy ily módon gondoskodnak a pálpataki egyedülállókról.

Borsika Pálpataki Elsősegélynyújtó és Egészségvédő Központ a neve a tábla szerint, létrehozta, működteti a Hargita Megyei Vöröskereszt a norvég vöröskereszt adományából, 2010 októberében – olvastam le a tábláról. A csoport 1997-ben alakult, 1999-től kezdve gyarapodott. Karácsony előtt örömünnepet szerveztek, és csütörtökre kirándulást tervezett a csapat. A kultúrotthon melletti felújított teremben szociális klub jön majd létre, tudtuk meg, fiataloknak és időseknek. Pályázati pénzből rendezik be, a községi önkormányzat pályázta, átadják az ifjúsági csoportnak, így nekik is lesz klubjuk…

Mellettünk, a sportpálya közelében, a régi óvoda épületében szálláslehetőség is van, mamakonyhának nevezik, éppen lánybúcsú a következő program… Ezt az épületet is felújították.

Reggeltől estig megvan a munkahely

Később Lőrincz Mihály és Bálint Teréz portájára látogattunk – velük nemrég ismerkedtünk meg –, az 56/A szám alá. A faragott gyalogkapu kis kertbe vezet, majd a gazdasági udvarra megyünk, ott látjuk a gazdát szekeres ismerősével. Ni, hát ez a férfi vitte az unokáját az előbb motorkerékpáron! Neki magyarázta a kisfiú: „Benne leszünk a kamarában…” Indul is a szekérrel tovább, elbúcsúzunk.

Reggel hattól este tízig megvan a munkahely, jellemezte a földművelő ember állapotát a gazda. A tejből pénzelnek sokan, részben meg a földből. A zab, krumpli a fő termény, mert egyéb nem nagyon terem meg a tenger fölötti ilyen magasságban.

Öt és fél hektár területen gazdálkodnak, méheket is tartanak, kis üvegház áll a veteményesben. Tíz tehén, két ló, két koca és pár malac a gazdaság alapja.

Nincs munkahely – fogalmazza meg a gazda a fiatalok legnagyobb gondját. Két-három hónapra el-elmentek Németországba zöldséget szedni. Az erdőkitermelés is visszaszorult – ezt már az egykori erdész mondja, aki Ivó, Zetelaka környékén kezdte pályáját. Az uniós támogatás segíti a gazdákat, az a pénz, amit a tehenekre, a földre adnak.

Házaknál fonott és préselt sajtot készítenek, 10-15 család is van ilyen. Mert jobb, mint a tejet eladni. (Persze a sajtnak gazdát, piacot kell keresni, nem jönnek helybe a vásárlók.) 1,15 lejt fizetnek egy liter tejért, de nincs más jövedelem. „Élünk valahogy” – mondja. Teréz néni önkéntelenül is kimondja: ők a nyugdíjban reménykednek. Már nincs nagyon sok addig… a gazdaságot is csökkentenék, de még borjat, malacot kell nevelni és eladni, hogy valami pénzjövedelem legyen.

A közösségi életről nincs lelkes véleményük, és nem azért, mintha lebecsülnék, ami manapság történik, inkább amiatt, mert megélték pár évtizeddel korábban az erősebb összetartás érzését is. Volt – gyengült, mondja a gazda. De van – erősíti meg a feleség. Kezdett lenni irigység is – vallják be. Itt a hegyen összetartunk – mondják mégis a másik percben. Halálesetkor segítik egymást munkával, pénzzel. Az asszony éppen a tánccsoportot említi példának az összetartásra, sorolja, merre jártak, még Ausztriában is!

– Ha megszorulunk, jönnek, vagy megyünk – hangzik el az összegzés.

Aztán a mostohább időjárásról esik szó, pedig ilyen szép őszi napok ritkák még Pálpatakán is. – Télen is szép – védi az asszony a tanyát. – Amikor lesz félméteres hó, s a szél viszi, akkor kell jönni! – toldja meg a férje.

Autóbusz nem jár ide, ígérték ugyan, de most már utas sem lenne annyi, hogy fenntartható legyen egy járat. Személyautóval jár, akinek van, s akinek nincs, más felveszi, mert mindenki tudja a másik dolgát – ez meggyőzően hangzik Teréz asszonytól.

A gazda elkísér bennünket a közelbe, ahonnan jó a rálátás a varsági, fenyőkúti részekre is. Kb 300 marhát tartanak a faluban, számolgat közben kérdésemre: Datka legelőn 80-90 marha jár csordába, Melegpatak dűlőbe kb. 100, nyolc helyen villanypásztorral őriztetik a legelő állatokat. Szívesen hívnak, mikor visszaérünk, egy kis beszélgetésre, pohár pálinka, egy kis ropogtatnivaló mellett. – Jöjjenek el máskor is! – hangzik el búcsúzáskor.

P. Buzogány Árpád