A János Vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése hibátlan produkció. Legalábbis így látja az elfogult néző, aki nagy örömmel ismerte fel a legkülönbözőbb magyar tájegységek zenei- és néptánc-motívumait a színpadon. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye “csak ürügy”, Baka Gábor rendező azon fáradozott a színrevitelkor, hogy az alföldi, sőt: a szerb folklór elmeit sem nélkülöző műből igazi csíki adaptációt kovácsoljon, amely úgy sajátos, hogy ugyanakkor bárhol dekódolható és bármelyik magyar régióban érthető és élvezhető lehet. Adottak voltak a Csíkban fellelhető értékek, a helyi tánc- és mozgáskultúra, a tájnyelv és a humor. A János Vitéznek ez a színpadi változata kiválóan alkalmas, hogy szóljon és kimondjon lényegi dolgokat, üdén, korszerűen és illő szavakkal, illő gesztusokkal, találó táncmozdulatokkal.
A Tündér Erzsébet – már a fesztivál második napján – pedig azt bizonyította Antal József koreográfiájával, Molnár Szabolcs zenei “gondolataival” -, hogy túl a meséken, van valami, ami belső vívódásaink után a nyugalom állapotához, a lelki békéhez és a beteljesüléshez vezet. Ezt a hangulatos mesés táncjátékot több alkalommal játszották Székelyudvarhelyen. Külön öröm, hogy november folyamán – a város és a Hargita Megyei Tanács támogatásával hét helyszínre – Csíkszeredába, Gyergyószentmiklósra, Székelyszenterzsébetre, Korondra, Kápolnásfaluba és Lövétére is elviszi a most megújuló társulat.
A Fekete Piros című előadás – a Maros Művészegyüttes jóvoltából – még ígéretesebb volt. Az előadásra való készülődés magába foglalta az 1972-es keltezésű Kányádi-vers újraolvasását is. A versben jelen vannak a hagyományok és benne foglaltatik az erdélyi sors-érzés is, de olyannyira, hogy az azóta eltelt négy évtized még inkább kihangsúlyozta, aláhúzta a költemény bizonyos tartalmait.
Két évvel ezelőtt, 2011-ben amikor a Székelyföld augusztusi lapszámát Szék városának szenteltük, azt kérdezték a helyi önkormányzat tanácsosai, hogy milyen emléket lehetne állítani ennek a versnek, amelyet a helyiek annyira magukénak éreznek? Akkor javasoltuk, hogy véssék fémbe, kőbe, ércbe pár sorát, hiszen a székiek magukban és magukon hordozzák a fekete-pirosat azóta is. A réztábla, illően festett keretben azóta ott áll emlékeztetőként a községi Polgármesteri Hivatal előtt kis parkban, a Hősök Sírja szomszédságában.
Simó Márton