Az utóbbi két évtizedben több tanulmánykötet és katalógus foglalkozott Zsögödi Nagy Imre életével és munkásságával, az általa Csíkszereda városának adományozott telken még életében felépült az alkotásai jelentős részét őrző galéria, amelyet időközben szakszerűen felújítottak és ma is az eredeti cél szellemében működtetnek. Iskola, alkotótábor őrzi Csíkszögöd nagy szülöttének emlékét, olyan az utóélete, amilyennek lennie kell, jelentőségéhez mérten ápolják az emlékét, művészetének hatása pedig továbbél azoknál az alkotóknál, akiket tanított, vagy akikkel kapcsolatban állt hosszú pályafutása alatt.
1990 után új megvilágításban vizsgálhatták az életművet, sallangmentesen beszélhettek az emberről és nyilvánosságra hozhattak olyan dokumentumokat is, amelyeket korábban nem volt ildomos emlegetni. Ilyen vonatkozásban sokat köszönhetünk Szabó Andrásnak, a hagyaték gondozójának és tudományos igényű feldolgozójának, Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának, aki az utóbbi években egy utazó-kiállítást állított össze Nagy Imre műveiből, amelyet több magyarországi képtárban is bemutattak, sokat segítve így abban, hogy valóban méltó helyet kapjon a művészetkedvelők körében. 2008 és 2011 között ez a válogatás tizennyolc helyszínre jutott el. Hasonló hiánypótló és értékes adalékokkal szolgált pár évvel ezelőtt az a könyv is, amely a festő „nevelt leányának”, unokahúgának, özv. Kurucz Istvánnénak az emlékiratait tartalmazza.
Nemrég egy különleges dokumentumokat összesítő kötettel lepte meg az olvasókat Komoróczy György, amikor az Apor Máriával készített interjúsorozat szerkesztett változatát – A sokszínű élet címmel – közreadta (Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2011).
A festőművész agglegény volt. Azt tartotta, hogy a család nagy terhet jelentene számára, amely jelentékenyen visszafogná az alkotásban. Ennek ellenére is több alkalommal került olyan helyzetbe, hogy nagyon közel állt a családalapításhoz, de – bármennyire is tragikusnak látszik kívülről – minden egyes alkalommal sikeresen ki- vagy visszalépett, és továbbra is az egyedüllétet választotta. Alkotóként lehet, hogy magányos volt, hiszen egyszemélyes vállalkozás a művészet, de családi állapotától függetlenül igen kiterjedt társasági kapcsolatokat tartott fenn az írókkal, korábban az arisztokratákkal, az egyházi és később a figyelemre érdemes és emberi vonásokat őrző baloldali vezetőkkel is. Baráti kapcsolatokat ápolt Bánffy Miklóssal, Tamási Áronnal, Molter Károllyal, Dsida Jenővel, Kemény Jánossal, Márton Áronnal, a későbbiekben Sütő Andrással, Kányádi Sándorral. Tulajdonképpen nem volt olyan jelentősebb író vagy költő, akit ne rajzolt volna le. Pontosabban: akit ő lerajzolt, az számított!
Apor Mária azon nők közé tartozik, akik nagyon közel kerültek hozzá, s talán az egyetlen akit Nagy Imre feleségül szeretett volna venni. Az arisztokrata származású Máriát a kitelepítéskor „kifelejtették” a deportálandók listájáról, Sepsiszentgyörgyre került egy református lelkész-házaspárhoz, majd később Nagy Imre egyengette a pályafutását – az akkori gyakorlat szerint a nem megfelelő származású fiatalokat általában érettségizni sem engedték, nemhogy főiskolára vagy egyetemre –, fogtechnikusi képesítést szerzett és Kolozsvárott sikerült elhelyezkednie. Egy idő után ez a kapcsolat több lett, mint a pártfogolt és a mentor, annál is több, mint a modell és a művész közötti viszony szokott lenni. Az idősödő mester – ekkor a 60. életéve környékén járt – valóban házasodni akart, de ahhoz két ember kell, Apor Mária ezt nem akarta.
Hosszú évtizedek múltak el, de az emlék mit sem fakultak. A beszélgetések során felidéződnek azok a régmúlt negyvenes és ötvenes évek (Pauker Anna, Veres, Luka, azaz Pauker Anna veres luka – utalás az egykori kommunista vezetőkre), amikor igen sok anyagi és szellemi érték, szinte megszámlálhatatlan emberi élet vált az ideológia áldozatává, de felidéződnek korábbi emlékrétegek is. Például az a pillanat, amikor csíki posztónadrágban jelenik meg a művész Gömbös Gyula miniszterelnöknél – egy fogadáson, ahová a válogatott halandóknak csak frakkban vagy sötét öltönyben lehetett bemenni –, de olyan frenetikus e bevonulás hatása a pesti szalonba, hogy hamarosan az úri és művész-körökben is elterjed a Nagy Imre-féle posztónadrág divatja, olyannyira, hogy maga Gömbös is olyant varrattat magának. Érdekes adatokkal szolgál a kötet a londoni látogatásról, ahol még a brit királyi család galériája is vásárol tőle képeket. Aztán ott van az a rá jellemző különös eset, amely a XI. Pius pápával való találkozásnál történt: „…a kedves hangulatú beszélgetés és áldás után a pápa nyújtotta a szokásos módon Imre bácsi felé a kezét. Erre ő ahelyett, hogy a pápa gyűrűjét megérintette volna ajkával, megfordította a szentatya kezét és tenyerének szemügyre vétele után kezdte sorolni az egyházfő fontosabb jellemvonásait.”
Van Nagy Imre életének két kevésbé kutatott szakasza is. Két olyan vonatkozás, amelyek nyomot hagytak az életművében, a feljegyzéseiben is tesz rájuk említést. Az egyik ilyen eseménysor: 1944-45 fordulóján történt, Budapest bombázásakor, az összeomlás pillanataiban ott tartózkodott a magyar fővárosban. Szemtanúja volt a pusztulásnak. Az egyik napon meglátogatja Bajor Gizinek a házát, ahol azokban a vérzivataros napokban is igen sok művész és ismerős, családi barát juthatott menedékhez. A kor talán legismertebb színésznője házának ablakain azonban pár nap múlva már szovjet katonalovak bámulnak kifelé. Más forrásból tudjuk, hogy Tamási Áron is abban a lakásban vészelte át az ostromot. Apor Mária nem lehetett ezeknek az eseményeknek a szemtanúja, ő is csak hallotta, de biztos, hogy gyakran emlegette Nagy Imre ezt a történelmi fordulópontot. A másik kulcsfontosságú esemény: 1956 október vége és november eleje. Vasfüggöny ide vagy oda, ő éppen azokban napokban kapott útlevelet. Tanúja volt az események fellángolásának, annak az eufóriának, amely akkor áradt szét az országban, amikor távoztak a szovjet csapatok, de akkor is ott volt még, amikor visszajöttek és újra megszállták az országot. Apor Mária szerint ezek az emlékek annyira megviselték, hogy a vonatkozó motívumok a képein is megjelennek (Vihar, Madárijesztők), de ennél súlyosabb volt az élmények hatása, hiszen fizikai és lelki fájdalmat okozott nála a magyarok újabb megalázása, közvetve az sem kizárt, hogy ez a sokkhatás váltotta ki az egyébként makkegészséges és munkamániás művész egészségének fokozatos meggyengülését.
Fontos megemlíteni Apor Máriával együtt, hogy Nagy Imre mindvégig büszke volt paraszti származására. Hosszú éveken át gazdálkodott, és tegyük hozzá, hogy kiválóan. Kolozsvárra való felköltözéséig művelte a szüleitől örökölt tíz hektár földet, amelyet csak akkor hagyott fel, amikor a kommunista hatalom ellehetetlenítene a gazdák életét. Hihetetlen erőt merített az elődök példájából, helytállást, szorgalmat hozott a népi ősöktől, és a képzőművészet eszközeivel örökítette át a lényeget, több ezer műalkotásban él tovább színben és formában, esszenciává sűrítetten. Majdnem hétezer a katalógusban szereplő munkák száma (6912), de magángyűjteményekben vagy ismeretlen helyszíneken is lappanghat jópár alkotása, inkább vázlatok, rajzok és akvarellek, hiszen nagylélegzetű kompozíciót évente kettőt-hármat készített, s azok többnyire hozzáférhető, látogatható közgyűjteményekben találhatók.
Simó Márton