A János vitézt átdolgozni, filmre vagy színre vinni mindig hálás feladat. Az 1844 óta eltelt időben a Magyar Odüsszeiával – Kosztolányi minősítette így a verses hőskölteményt – mindent elkövettek, amit egy közismert és általános népszerűségnek örvendő művel szokás: daljáték, rajzfilm, játékfilm készült Petőfi művéből. Amikor Novák Ferenc az örökérvényű irodalmi alkotás továbbgondolását végezte, tisztában volt azzal, hogy a témát csak a kellő érzékenységgel és a Petőfihez méltó zsenialitással érdemes kezelni. A táncjáték – bár nevezhetnénk mesejátéknak is – olyan produkcióvá is vált, amilyent Novák Ferenc szeretetett volna, s amilyen várt a közönség. Mi sem bizonyítja Novák „Tata” empátiáját, mint az a tény, hogy a Honvéd Táncszínház több mint tíz évadon át műsoron tartotta, s a mai napig mintegy félezer alkalommal adták elő az eredeti színrevitelben és az újabb változatokban.
Mostani színpadraállításakor a Maros Művészegyüttes is mindent beleadott. Novák Ferenc m. v. maga rendezte, de úgy, hogy ezúttal helyi sajátosságokat is – székelyföldi-mezőségi ízeket és árnyalatokat – csempészett bele bőven. Legalábbis úgy tűnik, és jól esik, hogy a határon onnani tájegységek népzenei motívumai mellett egészen közeli dallamrészeket és mozdulatokat is felismerünk. Kukorica Jancsi, a későbbi vitéz azonban hányattatásai idején több országba is elvetődik. A kalandozások során közelebbi és távolabbi népekkel találkozik, ami táncjáték esetében igencsak szerencsés alkalom a kibontakozáshoz. Benne van a témában, alapkövetelmény, hogy át kell nézni az érintett motívumokat, ábrázolni kell az élményeket, sőt be kell lépni azokba a számunkra egzotikus kultúrákba. Több nemzet tánca és zenéje van így jelen a műben, ami lehetőséget teremt a stílusok kavalkádjára. Valóságos tobzódás. Osztrák, francia, török, kínai, indiai hatások. Mondhatnánk azt is divatosan, hogy adott pillanatban multikulturálissá válik a darab, s hol a valós, hol a természetfeletti szférákban bonyolódik, mígnem eljön a boldog végkifejlet, amely önfeledt és igazi öröm-össztáncban bontakozik és csúcsosodik. És ennek jól megérdemelt, szűnni nem akaró taps a következménye.
Fontos megemlíteni, hogy a János vitéz táncos adaptációját mindezek mellett a humor teszi igazán élvezhetővé és minden korosztály által befogadhatóvá. Van benne egy olyan könnyedség, amelyet csak igen komoly hozzáállással lehet eltáncolni. Ezt az elvárást a produkció most tökéletesen beváltja. Jól kiegészítette, erősítette mindezeket a díszlet és a jelmez, a Bandi Kati-Imrik Zsuzsa páros ezúttal is remekelt. Hallani lehetett, hogy párnapos késést okozott ugyan a marosvásárhelyi bemutató előtt néhány színpadi látványeszköz és kellék hiánya – példaként említjük: valóban komoly feladat lehetett a kolosszális méretű sárkány beszerzése –, de nyugodt szívvel el lehet mondani, hogy végül minden a helyére került. A jelmezek esetében meg kell említeni, hogy olykor csak egy-két motívummal jeleznek, olyan szimbólumokkal, amelyek mégis tökéletesen kifejezik a lényeget. Például a Francia király paróka helyett burnusz-szerű lebernyeget visel.
Az csütörtök esti előadást felnőtteknek szánták, de ettől függetlenül a szülők magukkal hozták a gyermekeiket is. A péntek délelőttit pedig gyermekeknek. Azon már nem voltunk jelen. Egészen biztos, hogy ott megfordult a helyzet, pár gyerek a szülőt vitte magával a színi matinéra, s ezt nyugodt szívvel tehette, hiszen korosztályfüggetlen a darab, senkinek sem árt, ha végignézi és igazi örömmel élvezi ezt a jófajta János vitéz-adaptációt.
Simó Márton
János vitéz – mesejáték felnőtteknek
Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján színpadra alkalmazta:
Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus
Szövegíró: Novák Péter
Zeneszerző: Rossa László
Díszlet- és jelmeztervező: Bandi Kati és Imrik Zsuzsa
Előadják a Maros Művészegyüttes tagjai.