Idén úgy alakult, hogy a Székelyudvarhelyen működő három ifjúsági néptánc-együttes közül a Gereben Néptáncegyüttes előadása volt a legutolsó a gálaelőadások sorában. Köztudott, hogy a Boróka, a Kékiringó és a Gereben együttesek között létezik egy egészséges versengés, aminek az a természetes következménye, hogy mindig a jóra, s a még jobbra törekednek.
Ezek a karácsony előtti fellépések tulajdonképpen beszámolók is egyben az éves tevékenységről, foglalatai az esztendőnek. A néptánc azonban nem valami bajnokságféle, legalábbis jelen esetben nem az, úgyhogy nem tisztünk semmiféle rangsort felállítani a kiváló együttesek közt. Annyi azonban bizonyos, hogy a Gereben idei előadása egy kicsit más volt, kilógott a sorból.
Az együttes vezetője, Ozsváth Imola tanárnő nem folyamodott másutt élő művészeti szakirányítókhoz, Boros Bélát és Hildát kérte fel a koreográfia megálmodására és kivitelezésére. A koreográfusok úgy gondolkodtak, hogy a legkeletibb magyar tájegységek – Felcsík, Gyimes és Moldva – motívumkincseit használják vázként, amelyre felfűzik a többi – székelyföldi, mezőségi, Körös-vidéki, bihari, illetve dunántúli – dallam- és mozgáselemet. A Kaszaj és a Kedves zenekarok pedig kiválóan vették a lapot, olyan talpalávalót húztak, amilyent kellett. A táncban ábrázolt motívumok hol egyik, hol másik magyar vidéket idézték, de a körtáncok crescendója mindig csángó motívumok mentén, az ütőgardony hangjára csúcsosodott. Nagy szenvedéllyel járták a gyermekek és fiatalok. Volt olyan pillanat, amikor az össznépi táncban százötvenen voltak a színpadon. A pásztorok, a háromkirályok, a regösök „táncházi” látogatása csak éppen jelzésértékű volt. Az igazi hangulat a végkifejletkor nyilvánult meg, amikor a táncosok, remegő lángú kis gyertyákkal közeledtek a közönséghez, hogy mindenkit táncházba, magához a néphez és az ünnephez vonzzanak.
Amikor Szűcs-Olcsváry Gellért, a Tomcsa Sándor Színház művésze bekonferálta a programot, tulajdonképpen egy mini-esszét olvasott fel, amely magába sűrítette mindazt, amit a téli napfordulóhoz tartozó ünnepkör magában hordoz Luca napjától Vízkeresztig. Ez minden hasonló fogantatású műsor esetén így van rendjén. A kiselőadásban – amely valamivel hosszabb volt, mint az ilyenkor szokásos – elhangzott néhány fontos néprajzi adalék e fontos ünnepkör eredetéről és meghonosodásáról tudni érdemes, illetve időnként fel kell frissíteni az emlékezetet, hogy jobban értse a közönség a látnivalókat. A pogány, a messziről jövő zsidó, görög, római hagyományokról esett szó, a csillagászati megfigyelésekről, a visszatérő fényről.
A Kárpát-medence hagyományaira úgy közelített a gondolat, mintha egy távolról érkező madár szemével nyitná elénk a képet, amely rólunk alkotható. Nyilvánvaló, hogy ez a műsor is magyar tájegységektől függetlenül, azok motívumokat egybemosva és ki-kiemelve építkezett.
Simó Márton
Kedves Simó Márton! Meg kell kérdezni a koreográfust, vagy a táncegyüttest összetartó Imola tanárnőt, esetleg a táncoló diákokat, hogy mit is láthattunk ezen a csodás estén. Ennyi butaságot összehordani egyetlen cikk kapcsán kész vicc!
Áldott ünnepeket: Szabó Zsuzsa
Tisztelt Szabó Zsuzsa!
Magam is láttam ezt az előadást. Magam is olvastam a fenti cikket. Semmi, de semmi kivetni való nincsen benne. Mármint S.M. írásában. Egy lehetséges “olvasata” az előadásnak mindaz, amit a szerző leírt. Magam is ilyenféle látványelemeket és motívumokat fedeztem fel benne. Nem hiszem, hogy annyira bunkó és műveletlen lenne az igen tisztelt publicista, hogy arra kényszerüljön, hogy csak az előadás létrehozói által “kanonizált” véleményt merje közzé tenni. Kegyed honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen értékítéletet és minősítést fogalmazzon meg a szeretet fene-nagy ünneplése idején?
Az, hogy mi, Boros Béla és Hilda, a Gereben táncegyüttes táncoktatói és az Őskelet összeállítói , hogyan gondolkodtunk, azt nem tudhatja a cikk írója, mert személyes beszélgetés nem történt…
A három legkeletibb tájegység Felcsík, Gyimes és Moldva,nem csak a vázát képezte a műsornak, csakis ezen tájegységekből épült fel, azért is az Őskelet a cím. Nem mellesleg külön elhatárolt részekben: Felcsíki fonójelenet, Moldvai körtáncok, Gyimes férfi és páros táncok végül szintén moldvai kör és páros táncok. Nem hiszem, hogy bárki is vélt felfedezni más tájegység dallam és mozgáselemét, amely csak az adott tájegységre jellemző, ha igen tévedett. Noha belekerült néhány polgári tánc(zsebkendős, seprűs, gólyás), mely a kárpátmedence szerte ismert táncok, de ezek is apró részletekben eltérnek egymástól . Itt Csíkszentdomokosi formájukban jelentek meg.
Fiatalok vagyunk, de kellő tapasztalattal rendelkezünk a kárpátmedence táncai és szokásai terén. Ekkorát nem tévednénk, hogy egy Őskelet, a keleti dialektus legkeletibb tájegységéről szóló és bemutató műsorban, Mezőség(ami ugyan a keleti dialektushoz, vagy , hogy mindenki számára érthető legyen erdélyi dialektushoz tartozik) helyet kapjon. De azt végképp nem , hogy Bihar vagy Dunántúl ide sorolódjon.
Tisztelettel, Boros Hilda
Aki ilyen cikket ir annak hogy nem jutott hirtelen mas tajegyseg is meg eszebe h beleirja? A ruha nem kell, hogy megtevesszen…
Undorító a hozzáállás. Mi a francot gondolnak ezek magukról?! Öntelt, hülye társaság. Legalább két olyan együttes van a városban – és nem az elitnek gondolt gimnáziumban -, amely százszor jobb ennél a sz..os köldöknézésnél… Legközelebb díjazzák majd önmagukat, vegyenek fel titkolt honoráriumokat, utazgassanak jobbra-balra, szenvelegjenek a közért harcolók körében a kiharcolt fénykörben, de ne osszák az észt! Mert a népnek és a hagyománynak annyi. Még Csíkszentdomokoson és a Szent Miklós hegyen is. Egy nagy nulla az egész.
Képzetlenek. Túl okosak. És az egész magyar glóbuszt maguk alá képzelik…