Érzékeny, könnyed, de fajsúlyos

Manapság a különleges hangulatú filmeket egyetemi tanszékek és az alternatív filmklubok környékén találja meg az érdeklődő. Alig van fórum, ahol az új produkciók ma publicitáshoz jutnak, de azért a frissen végzett rendezők mindig reménykednek, hogy sikerül áttörniük a hallgatás falán, hogy sikerül bejutniuk azokba a berkekbe, ahonnan aztán egyenes az út siker és a nagyközönség felé. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy évtizedek telnek el, míg révbe jut egy-egy alkotó. A baj ott kezdődik, hogy a Székelyföldön alig van mozi.

És a nálunk nézhető televíziók műsorpolitikája, olyan amilyen, úgyhogy jó esetnek számít, ha egy kezdő vagy új filmes fiatal bebocsáttatást nyer egy-egy vezető médiumba, akkor gyakran csak a műsorrács kevésbé nézett időintervallumait kaphatja, amikor nincsenek főműsor-idős nézettségi mutatók, amikor jobbára arra való a „program”, hogy kitöltse a reklámok közötti űrt. Még szerencse, hogy feltámadni látszik a honi és a magyarországi filmes szakma, legalábbis annak az a része, amelynek az a feladata, hogy szemlézze az alkotásokat, s egyúttal kiajánlja őket a „világhuzatba”.

Pozitívumnak látszik az az újfajta jelenség is, amely rásegít a filmesekre, főleg a pályakezdőkre, hogy a mai korszerű távközlési eszközök – az okos-telefonok, a multimédiás számítógépek, laptopok, tabletek jóvoltából – bizonyos alkotások hamar közkinccsé válhatnak. Vagy bár a filmek promóciós anyagai. Azok a nemzedékek, amelyek kézügyben tartják ezeket a „kütyüket” már nem „cikk” a televízió. A világháló és fájlmegosztó portálok, illetve maguk a baráti és ismerősi közösségek azonnal felülírják a hagyományos televíziózást. Egyáltalán nem kizárt, hogy akár több ezren, több tízezren is megnézzenek egy-egy „ismeretlen” produkciót. Manapság „informális” csatornákon is népszerűvé lehet válni.

Itt megtekinthető:  A Takaró

László Barna idén végzett a kolozsvári Sapientia Egyetem kolozsvári karán, filmrendező szakon. Budapesten a Dunaversitas mesterkurzusának hallgatója volt, és két hónapig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is képezte magát. Operatőrként több jeles kisjátékfilm elkészítésében vállalt részt Köllő Ildikó, Kővári Szabolcs és Bács Ildikó rendezők mellett. Egyetemi évei alatt több mint tíz rövidfilmet készített.

Elsősorban a filmrendező-operatőr Bálint Arthurt tartja példaképének, illetve – bevallása szerint – Buglya Sándor, Lakatos Róbert és Balogh Zsolt tanár-rendezőktől tanult sokat, Budapesten pedig a közelmúltban Szász János filmrendezővel ismerkedett meg, akiről nagy lelkesedéssel beszél. Szász mégiscsak a magyar filmesek középgenerációjának egyik legmarkánsabb képviselője, számos díj kitűntettje, aki pedagógusként is kiváló. Láaszló Barna a mai napig is nagy szeretettel emlegeti Moldován Gergely földrajz-történelem szakos tanárát, aki a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban irányítgatta a mozgókép világa felé, s akinek biztatására késíztette el első kisfilmjeit még XI. osztályos korában.

A fiatal rendező, ha nem muszáj, nem helyezkedne el televíziónál. Szeretne kis- és nagyjátékfilmeket, a szituációs dokumentum-filmeket készíteni. Kedveli az operatőri munkát is. A családban erős hagyományai vannak a néptáncnak és népzenének – az édesapa együttesvezető, koreográfus –, a vendéglátásnak, de a mérnöki munkának úgyszintén, s mégis, egyik példa sem bizonyult számára erősebbnek a „mozi-csinálásnál”.

A Jég alatt című diplomafilm (27’) egy évig készült és több mint nyolcvan ember dolgozott benne. A filmet Székelykeresztúron és Rugonfalván forgatták. Az utómunkálatok Budapesten folytak.

Látszanak a rendezői oroszlánkörmök, érződik az a hév, amellyel László Barna a pálya kezdetén elindult, s ami igen szerencsés, a rendező mellett mindvégig ott a másik alteregó, az érzékeny szemű operatőr. Rövidebb és régebbi produkciókat is beválogatott az egész-estés bemutatkozáshoz (Szívdoboz -7’46”, Leltár pasim jócselkedeteiről – 2’55”, A takaró – 3’42”), amelyek érdekes alapötletekre, anekdotákra, „naplójegyzetekre”, emlékekre épülő „film-szisszenetek”, illetve olyan alkotásokat, amelyek azért kedvesek számára, mert a barátai, az egyetemi diáktársai készítették és személyesen részt vett a keletkezésükben, hiszen minden film közös, jól összehangolt munkával jöhet létre. Érzékeny, könnyed, de ugyanakkor fajsúlyos minden filmkocka László Barnánál.

A filmeket múlt pénteken, szeptember 19-én, este 8 órától tekinthették meg az érdeklődők a székelykeresztúri Művelődési Házban.

Szimbólum, rendszer és humor

Több mint bizonyos, hogy filmtörténeti esemény zajlott le Székelykeresztúron. A zsúfolásig megtelt nagyteremben kétszáznál is többen voltak kíváncsiak László Barna vizsgafilmjére és a kisebb alkotásokra. Az egész-estés bemutató-vetítésen minden volt, rövid filmesszé, szkeccs, szerzői- és kis-játékfilm, ahogyan illik, hiszen az érdeklődők arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen volt az út, amelyen kezdőként és diákként haladt ez az ifjú ember.

Az utóbbi napokban folytatott beszélgetéseink során éreztük, hogy az alkotó kissé feszült, hiszen installálni kellett a teremben a technikát, ki kellett próbálni, be kellett állítani a készülékeket, hogy a kép és a hangzás megfelelően működjön, s olyan tartalmakat kellett kiválasztania, amelyek valóban reprezentatívak és átmennek a közönség szűrőjén, kiváltják azt a hatást, amely ilyenkor elvárható.

Köztudott, hogy a Sapentia Egyetemen kolozsvári tanszékén zajló filmművészeti képzés nem holmi olcsó és múlandó divatokat követ, hanem szakmára készíti fel a művészi érzékkel rendelkező, megfelelően kiválogatott hallgatókat. László Barna nagyon jól tudja, hogy honnan származik. Az általa „kiötölt” kisfilmekből kitüremkedik az a fajta humor, amelyet csak és elsősorban mi értünk. Ilyen kedves kis történet A Takaró.

Olyan képsorok, amelyek feltételezik a jártasságot a medvék és Tamási nyelvezete által megtisztelt kies honban. Egyáltalán nem idegen a rendezőtől a nagyváros sem, az urbanizált világ, amelyben igyekszünk megfelelni az erkölcstelen könnyedség vonzerejének és olykor igen könnyen megadjuk magunkat, szívesen züllünk kozmopolitává. (Ciklusok)

Jég alatt -trailer

A fő-fő attrakcióból (Jég alatt – 27’, amely a diplomafilm maga) megállapíthattuk, hogy az alkotónak – hiszen ilyenkor illik felvállalnia a forgatókönyv-író, a rendező szerepkörét is, ha “saját” moziról van szó – sokkal több van a tarsolyában, mint gondolnánk. Ez egy “visszatérős” film. Olyan, mint íróknál egy-egy novella a forrásvidékről. Látni, hogy a főhős fiatal pár nem találja önmagát a helyben és a szerepben. Sem együtt, sem külön. A tettek következményei azonban kísérnek és kísértenek. Ehhez kiváló operatőri munka, széles skálájú és gazdag kelléktár, jól berendezek terek társulnak.

A rendezőt Ilyés Izabella tanárnő faggatta, aki eddigi életútját, családi környezetét is kiválóan ismeri, úgyhogy a beszélgetés kötetlen volt és felszabadult. László Barna időnként hosszabban válaszolt, máskor meg szűkszavú volt, de nem tagadta, hogy vannak készülő filmjei. Olyan is van már a tarsolyban, ahhoz hasonló, mint A Takaró – humoros, érzékeny, röpke, pille-könnyű, de tragikus –, és nagyobb lélegzetvétel is lesz, a Jég alatt című alkotásnál is komolyabb. Csak pénz legyen rá. A belülről jövő ihlet-energiák egyelőre markánsak és kimeríthetetlenek. Ez így is van rendjén a pálya elején.

Különleges élmény volt moziban lenni. Jó lenne minél hamarabb látni a folytatást, mert hiába a sok monitor, s az ilyen-olyan hordozó, meg készülék, meg kütyü, az igazi film a termekben pereg; nagy fehér vásznakon bontakozik ki elénk az élmény. Még Keresztúron, s Udvarhelyen is. És tudni kell, hogy a film, amit László Barna készít, csak így válhat a miénkké.

Simó Márton