A szovátai vagy máshol élő pisztrángokhoz legtöbb embernek annyi köze, hogy tud a korondi, a pálpataki meg az ismertebb, vármezői tenyészetről, esetleg arról, hogy a friss hal ott mennyi idő múlva kerül a tányérba. A puliszkalisztbe forgatható pisztráng azonban más okkal került a novelláskötet címébe.A címadó novella tényleg Szovátáról szól, elképzelhetően ezért is került a borítóra egy régi fénykép: mintha az ottani tavon csónakáznának az úri társaság tagjai. A szerző azonban ebben az írásában nem ilyen kellemes élményt fogalmazott meg a fürdővároskáról. Újságírói hányattatásainak egyike e történet, kánikulai melegnek havasalji éjszakai hidegbe fordulásáról, arról a pár emberről, kinek köze lehet egyáltalán a szerzőhöz meg a kisvároshoz éppen akkor. A pisztráng és egy női arc fel-felbukkan a múltból és az emlékezések homályából. Bölöni Domokos új novelláskötete – amely immár a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható – több, mint 180 oldal és 52 írást tartalmaz, ezekből egyetlen, amely színpadi műnek készült, és emiatt a Tisztelt Házban játszódik. A többi rövid novella, illetve műfajilag pontosabban meghatározva: legtöbbje karcolat. Címe: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng. Karcolatok, novellák. A szovátai Silk Design Kft. Kiadásában jelent meg. A rövid írások a világ, vagy legalábbis a világ Bölöni (és főhősei) által ismert részéről adnak új meg új információkat. Ez a szándékosan használt idegen szó csak azt az alapot jelzi, amelyre a szerző – néha különc, néha meg nem értett, vagy csupán az események és körülmények sodorta hőseivel együtt – ráépíti, írásműveiben újrateremti a különös hangulatú pluszt, ami savát-borsát adja az olvasó által több előző kötetből ismert Bölöni-novelláknak.
Ha Bölöni lenne a humor, akkor egyik oldalról a groteszk, másik oldalról meg az abszurd fogta karon. És így menegetnek. Vagy éppen megállnak és vissza-visszanéznek. Ők tudják, miért érdemes megállni, miért érdemes azt vizsgálni, hogy tavalyhoz, a réghez képest mi változott. Mert ami változott, az se mind jóra, mint a Hangok a semmiből című írás öreg suszterénél, aki rádióját hallgatva siketül meg „felhőtlen, derűs boldogságban”.
A múltba való visszanyúlás jelen kötetben hangsúlyosabbnak tűnik, mint az előzőekben, bár azokban sem volt ritka. A hetvenes-nyolcvanas évek képtelen helyzetéből ihletődött Éjfél után óra kettő című novella egyik főszereplőjétől, az itókás pénzügyi ellenőrtől mehet a világ vonata, ám a közösség vezérkarához tartozó főmérnök és ügyvéd sem szolgáltathat igazságot (már csak veteménytulajdonosként sem) annak a két tolvajnak, akiket egykori, saját földjükön kapnak el… (Lásd még: Flukszusos bogarak, Pianínó.)
Másokban a történetet áthajlítja a jelenbe (Fluid és pirula, Szabadság ligete, Macsukámbosz de Tránszilvánijá).
Az abszurd felé is kacsintgató szerzőnek nem nehéz megtalálnia azokat a történetvázakat (a valóságban vagy akár a fantáziában), amelyeket aztán az olvasó elé lehet tenni (Éjféli sikoltás, Sűrű csillagos az ég…, Krepuszkula Kft., Erős paprika, pálinkával, Mennyi az idő? A derű mint olyan, Strapabíró virágok ).
Líraiság oly módon tölt el néhány írást, ami nem különösebben jellemző Bölöni Domokosra. Mármint bő áradását, felfakadását illetően. Hiszen sokszor éppen azon „mesterkedik”, hogy hasonló áradásokat az olvasó fejében más irányba tereljen. A jelen képtelensége, abszurditása felé, ami, tudjuk, általában sikerül is neki.
Van szép számban olyan írás is, ami mintha csak jelezné a témát. A karcolat műfaja erre különösen alkalmas: megmutatni, esetleg csak felvillantani valamit, egy helyzetet, szereplőt, aztán mindenféle regényírói vénát félretéve hamar végleges pontot tenni a mondatok végére. Itt az újságíró meg a novellista találkozása (A besúgó kutyája, Ne szívass, tata!, Jóllakni Erdéllyel).
A valós élethelyzetek Bölöni Domokos íráskészségét meg realitásérzékelését mindig jobban pedzegették, mint asztal mellett kitalált sztorik. Pár írásmű (pl. Karácsony a városban, A csikóbőrös kullancs, Hajnali produkció) erre vall. A jelen kor történései, furaságukkal, vagy éppen képtelen, netán embertelen voltukkal együtt. Tükör? Vagy csupán görbe tükör? Az élet, az életünk olyan sokszínű, hogy abba az abszurd vagy éppen groteszk történések is beleférnek anélkül, hogy különösebben megdöbbennénk rajtuk. Legtöbb, hogy elmegyünk mellettük. Ám a szerző nem ezt teszi, de hát miért is azt tenné? Miből lenne karcolat, novella, és később kötet is, illetve ki olvassa csupán azt a történetet, amiben, látszólag legalábbis, minden rendben van?
A bennünk és emlékeinkben élő „rendes” történetek mellett egyre nagyobb teret vesz el életünkből, életidőnkből az a sok furcsa esemény, eset, történet, amelyek szerzőnk tollára valók ugyan, ám ha a magunk szempontjait nézzük, nem nagyon örülünk nekik… Kifordult, vagyis helyesebben kifordított világ, hiszen nem minden magától történik még a kötet novelláiban sem. Vannak okozók és okozatok. Ki fogja őket orron fricskázni, ha már az írók is letesznek erről? Ki fogna elmondani az utánunk következőknek, hogy volt más, igazabb és valódibb világ is, de a gügye eszű nemzedékünk engedte megmásolni azt, vagyis a lényeget elmismásolni?
Lehet, már csak a lapok híroldalára kellünk névtelen szereplőknek, mint az egyik írás spanyol epret, málnát szedő cigányai, akik együttest alapítottak a messzi idegenben.
A szerző megírja az anekdotaszerű kis történeteket is (bár a novellákban néha jól tetten érhető a regényírói lendület és vérbő ecsetelés is), és azzal hozza egyenesbe a világot, hogy nem csupán a másik történeteit, hanem a vele kapcsolatosakat is. Így tudhatjuk meg, hogy egyik családtagja szerint Bölöni úr mostanában azért látható ritkábban a városban, mert… felköltözött a netre! Anekdotaszerűségükben hasonlítanak a Sánta bolhák farsangja, Az elhálásról, Az áldozat azonosítása címűek.
Gyermekkori történetek vagy éppen hangulatok is tollárra tolultak (Nyüves pálinka), a Surgyé címűben pedig középiskolába vonulását, fuvaroztatását örökíti meg. Saját gyerekkori emlékei (Gumicsizmás dicsőség, Tetvek a kóréban, Esztendő fordulóján) bizonyára szerepet játszanak abban, hogy a gyerekkor most történő ferde, vagy éppen groteszk történéseit is beépítse, vagy máskor jelesen arra építse az írásművet (Levél a nagymamának).
Legtöbb írásának hősei azok a bölönis: kissé furcsa, emiatt feltűnő, néha szánni valóan együgyű emberek, akik már nem tudnak jól eligazodni ebben a világban. Akik általában veszítenek, vagy a történésekben ha nem is, de nem pozitív példaként, még csak nem is típusként magasodnak ki a tömegből. Van köztük anakronisztikus, de mai viszonylatokban eleven eszűnek jellemezhető figura is.
Az írás néha játék. Még Bölöni Domokos sem kivétel ez alól, nyilván. Sejtem, hogy nem is kívánna az lenni. Játék a valósággal és a képzelettel, ennek bennünk lévő lenyomataival, közönségesebben emlegetve: a tapasztaltunkkal és a lehetséges, megtörténhető dolgokkal. Néha azonban ez nagyon szűk sávra szorul. Vagyis egyetlen pillanatban, történetben mintha mindkettő ott lenne. Ki tudná, ki fogja szétválasztani?
Korábbról ismerős volt számomra a kötetben olvasható, Tehénbúcsú című írás. Azt is mondhatni rá: abszurd és groteszk keveredése, vagy Emir Kusturica számára készült filmnovella. Lefokozott értékű jelenről szól, amiben benne van, nem is olyan nagyon rejtve, a múlt is. A munkás gazdaemberek világa. Meg a jelen, ha elfogadjuk, hogy egyáltalán létezik ilyen jelen. Márpedig ellenkezni nem nagyon érdemes, mert a valóság a legmeglepőbb jelenségeket mutogatja, én magam is láttam emeleti falon Milka-tehenet és hallottam olyanról, hogy vidéki ember nagyon örült, mert bevezették hozzájuk a szennyvizet… Tehát a valóság, legegyszerűbben megfogalmazva, az a valami, amit éppen annak nevezünk, tartunk. És hogy ez mennyire változó egyénenként, azt vitatni nem érdemes. A történet a címből sejthető: egy gazda eladja utolsó tehenét nem fajtájabeli vásárosnak, aztán a településecske bizarr (előre be is mutatott) figuráival a kocsmában találkozik, velük inni áldomást, mert tulajdonképpen nem a tehén búcsúzik, hanem a falu az utolsó tehéntől. A gazda, mintegy a jövőbe pillantva, „ráborul a koszos pultra, és rázza, rázza, rázza a zokogás”.
P. Buzogány Árpád