Beszélgetés Sebestyén Péter egyházi íróval, a marosvásárhelyi Ady-negyed Szent Imre templomának plébánosával, abból az alkalomból, hogy november 13-án, 18 órától kezdődően találkozik olvasóival a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag-tárában. Az est házigazdája Szabó Károly, a könyvtár munkatársa, a szerzővel Lőrincz György író beszélget, a rendezvényt az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezi.
– Gyakori-e a Gyulafehérvári Főegyházmegyében az „írástudó” pap? Nyilvánvaló, ezt arra értem, hogy az egyházi szolgálatban levő személy, túl a köz-és ünnepnapi intellektuális cselekvéseken, túl a teológiai jellegű irodalom olvasásán, értelmezésén, illetve az ehhez kapcsolódó dolgozatok megalkotásán, túl a „közönséges” tanulmányi kötelezettségeken, esetleg a hittanári tevékenységgel járó előadások írásán-szerkesztésén, a vallásos jellegű publicisztikai munkán túl, gyakran vállalja-e az írást, az irodalom művelését, mint az önkifejezés és a cselekvés eszközét?
– Ha nem is vagyunk túl sokan, de úgy érzem, s tapasztalom, hogy van pár „írástudó” (a szó nemes értelmében), tollforgató, jó íráskészséggel megáldott pap egyházmegyénkben, akik közül nekem is sokuk példaképnek számít. Látszik rajtuk az olvasottság, a szavakkal való bánni tudás, érződik szavaikból a mély lelkiség, és az eredeti gondolkodásmód. S ha ezt le is írják, akkor mindenképp gazdagítják nemcsak a híveik lelki tapasztalatát, hanem az erdélyi katolikus lelki irodalmat is. Néhányan közülük – Oláh Dénes, Jakab Gábor, Szőcs Béla – már a teljes liturgikus igehirdetés hároméves ciklusát (A-B-C év) is papírra vetették olvasmányos stílusban, teológiai mélységgel, sok példával és szakmai profizmussal.
De kezdhetném Jakubinyi György érsek úrral is, aki legtöbbünknek tanára (is) volt, s akitől megkedvelhettük a képszerű, pontos, egyszerű nyelvezetet, megkönnyítve ezzel a nehéz vagy elvont teológiai eszmék, igazságok, tudományos eredmények befogadását. Említhetem egyházmegyénk sokat publikáló teológiai tanárait, Marton Józsefet, Vencser Lászlót, a nagy formátumú, gondolkodó lelki írót, Czirják Árpád nyugalmazott kolozsvári plébánost, érseki helynököt, Baricz Lajos papköltőt, marosszentgyörgyi plébánost, de a frappáns, tömör gondolatairól, elszólásairól híres mergboldogult zsögödi plébánost +Szakács Lajost, vagy a publicisztikában járatos, nyilvános vitákat is felvallaló, ma már nyugdíjas csíkdánfalvi plébánost, Antal Árpádot, vagy a nyugállományában is aktív, író, szellemileg friss, és tevékeny alkotót, a jó tollú Csíszer Albert, volt brassói főesperest. És akkor még a szerzetes írókról nem is beszéltem.
– Írt Ön már könyvet a szentek életéről, teológia címszavak magyarázatának gyűjteményét adta ki, könyvbe rendezte rádiós beszédeit, keresztény válaszokat adott az emberi (lét)kérdésekre egy másik kötetben, megírta Bözödújfalu monográfiáját, de népdalgyűjteményt is szerkesztett. Tizenkét megjelent kötetét számoltam össze, de ez nem minden. Hogy van ez? Hogy bírja? Hiszen ennyi kötet egy negyvenes éveit taposó „profi” író esetében is számottevő. Ön főállásban és elsősorban pap. Komoly előélete, munkásságának maradandó vetülete igencsak látszik a korábbi szolgálati helyein, de a marosvásárhelyi plébánia is egész embert igényel. Honnan jön az írás „kényszere”?
– Ami engem illet, igazából a marosvásárhelyi Rádió Hitvilág című műsorába való bekapcsolódásom (1998-februárjától) hozta meg az íráskedvet, hozta ki belőlem a készséget, de mindenképp kihívást adott, hogy a heti műsorokra való készület gyümölcse „ember elejibe való” legyen.
Ez a fórum, mint lehetőség adott nekem is „vérszemet”, hogy, ha már a templomi szószéken kívül is szólhatok híveimhez, nemzettársaimhoz, a jóakaratú és nyitott szívű-fülű emberekhez, azt örömmel, felelősségtudattal, ígényesen tegyem. Adni szerettem volna nekik, elsősorban maradandó értékeket, felvillanyozni a szívüket és értelmüket. Felcsillantani a reményt, a félig üres pohár félig tele részét, s mindezt az evangélium fényében. Egyfajta felnőtt-oktatás, továbbképzés, népnevelés ez. Hogy egyben önkifejezés is, nyilvánvaló, de ez másodlagos szempont. „Állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan”– mondja Szent Pál lelki fiának, az első püspöknek, Timóteusnak. „Legyetek készen arra, hogy megválaszoljatok mindannak, aki hitetek felől kérdez”– írja Szent Péter levelében. Nos ennek a jegyében bátorodtam fel az írásra is.
– Gyakorlatilag minden műfajt művel. Illetve majdnem mindent. Drámát és regényt még nem láttunk Öntől, de sosem lehet tudni, hogy mi van a fiókban vagy a számítógépe adathordozóján… Melyik „irály” a legkedvesebb?
– Igen, főállásban pap vagyok, de ami belém szorul a vasárnapi tíz perc prédikáció után, azt így, az íráson keresztül szeretném mindenkinek elmondani: annak is, aki nem ért rá, hogy elmenjen a templomba, annak is. aki éhezik a jó szóra, de nem tudja megfogalmazni, annak is, aki nem magára a bibliai igére vágyik, hanem problémáit, kételyeit, nehézségeit akarja megoldani, és ehhez társat, visszacsatolást keres. Azt akarom ezzel sugallni nekik, hogy mi papok nem vagyunk bezárva az elefántcsonttoronyba, ott vagyunk az emberek között, érezzük, látjuk, átéljük nap mint nap azt az életet, amivel ők is küszködnek, vagy aminek ők is örülnek.
A kötetek nem vesrsengésből, nem kényszerből születtek, ezért nem is szoktam számolni. Az igazi hajtóerő az volt, hogy a rádiós sorozatok, amiket ön is említett, elhangzásuk után körülbelül két-három kötetbe formálódtak, kívánkoztak, és szerettem volna, ha eljutnak nemcsak azokhoz, akik hallgatták, hogy később az éjjeliszekrényükön is elérhető legyen, s újra forgathassák, ízlelhessék, családtagjaiknak is megakadjon a szemük rajta, mert a leírt szónak önálló kötetben, már a rangja, az értéke is megnövekszik. Profi író nem vagyok, tényleg, hiszen sem regényt sem novellát, sem verset nem írtam, s nem is próbálkoztam vele. De amolyan gondolkodó lelki embernek vallom magam, aki nem rejti véka alá érzéseit, meglátásait, és kiáll a világ elé velük, hogy felmutassa azokon „a keresztény-lehet másképp is” alternartíváját. A rádiós munka során egyébként egyre világosabbá vált számomra, és ráéreztem, hogy ez az én utam. Itt a feladatom, ahol papként is kiteljesedhetek, minden egyéb lelkipásztori munka ellenére. Persze, mindenhez nem értek, nem vagyok túl jó szervező, nem tartozom egyetlen lelkiségi csoporthoz vagy irányzathoz sem, hanem tollammal igyekszem fáklyát tartani a rámbízottaknak (és nemcsak!), akik szeretnének Isten útján járni.
Arra is rájöttem, hogy bizony ezek az írások sok időt, energiát, Isten Szentlelkével együtt töltött csendes órát, készülést jelentenek. Ő a múzsa, Ő az aki inspirál, néhanapján magam is meglepődöm, milyen felismeréseket súgott meg… A legkedvencebb, s talán könnyebben is „menő” műfaj, úgy érzem az esszé lett, amely egyszerre komoly, kritikus, és nagy belső szabadságot ad írójának. Amióta a saját honlapomnak „írok”, azóta még inkább nem szorít a határidő, a felkérés meghatározott témája, formája, kerete, inkább egy belső gondolat, a pontos vonalvezetés, a világos, egyértelmű, a “szeg fejére ütő” igazságok csatasorba állítása a mérvadó. Figyelem az életet, azt is, ami bennem lejátszódik, s időnként (kb. kéthetente) papírra vetem, hogy mást is megörvendeztessek, mások helyett is kiírjam, vagy számukra könnyebbé tegyem a felismerést.
– Milyennek látja úgy általában a mai irodalmat? Mire való? Mire jó? A világ irodalma. A magyaroké. Az erdélyieké…
– A mai irodalmat csak szűk szegmensében követem, elsősorban a szépirodalom legszebbjei, és letisztult művei olvasásával. Örvendek annak, hogy a jelenkori erdélyi irodalomban is akad néhány olyan tehetséges és értékadó képviselő, akiknek a könyveiből, gondolataiból sokat meríthet nemcsak a nemhívő, vagy liberális olavasó, hanem a hívő keresztény is. Hadd említsem Szilágyi István, Kányádi Sándor, Egyed Emese, Lőrincz György, Ferenczes István, Elekes Ferenc, Albert Lőrinc Márton, Bölöni Domokos, Ferencz Imre, Farkas Árpád – tehát a nagyok – mellett, az olyan fiatalabb írókat-költőket is, mint: Fekete Vince, P Buzogány Árpád, Murányi Sándor Olivér, Borsodi László, György Attila és sokan mások.
Amit észrevettem, hogy vagy a pesszimizmus, a leíró diagnosztika, a látlelet az uralkodó, vagy a történelembe való visszatekintés ad ötletet az írói fantáziának, vagy az övön aluli, ocsmány, naturalista, trágárságoktól vagy obszcenitástól sem mentes ún. irodalom a trendi. Hívő irodalommal, vagy költészettel csak búvópatakként találkozom, de azért kerül az is, csak jól oda kell figyelni.
Én fontosnak tartom az embert is az író mögött, annak személyiségét, hitességét, világlátását, hiszen ebből következik az értékszemlélet, a politikai vagy a nemzeti kötődése is.
– Mely kötetekkel jön most Udvarhelyre? Pár szóban keltsük fel az érdeklődést, hogy minél többen jöjjenek el a közönségtalálkozóra…
– A Tüzet hoztam! (C. év) című kötettel érkezem, amely a biblikus gondolatok kisesszék formájában megírt trilógiájának a harmadik része (Kincs mélyre ásva, A. év, Isten asztaltársasága, B. év). De hozom magammal a kötetté szerkesztett marosvásárhelyi esszésorozatomat is Gördeszkán a mennyországba címmel.
A szerző honlapja: www.peterpater.com
Sebestyén Péter 1968-ban született Csíkszentmihályon. Elemi és általános iskolai tanulmányait Csíkszépvízen végezte, a gyulafehérvári kisszemináriumban érettségizett (1986), majd ugyanott, a Papneveldében (SIS) végzett teológiát. 1992-ben szentelték pappá, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén káplánként szolgált, majd 1997 és 2006 közt Erdőszentgyörgyön, azóta Marosvásárhelyen plébános, szentszéki tanácsos.
A beszélgetést Simó Márton készítette