A Mustármag születéséről

Kulcsár-Székely Attila színművész

Kulcsár-Székely Attila a 35. Mustármag előadásnál tart. 2011. május 8. óta három országba jutott el ezzel a műsorral, az erdélyi helyszíneken kívül Szlovéniában és Magyarországon lépett fel, de további meghívásoknak is szívesen eleget tesz, ha felkérik. Általában templomokba viszi el ezt az egyszemélyes produkciót, hiszen minimális a kellék- és technikai igénye, s azt vallja, hogy a legkisebb szórványközösségek – amelyekben már nincsen magyar iskola – templommal még rendelkeznek, amely egyúttal az anyanyelv utolsó bástyájaként működik. Az Isten háza az a hely, ahonnan a legkisebb közösség is megszólítható, s még visszahozható a magyarság kebelébe. Talán.

A színművész bizakodó: ahogyan a Balázsfalvához tartozó egykori Tür falu maroknyi közösségét is meg tudta szólítani, ugyanúgy más vidékekre is eljuthat, olyan helyekre, ahová hivatásos magyar színtársulat talán soha nem tette be a lábát. Az előadóest keletkezéséről, a 2012. január 8-ra tervezett székelyudvarhelyi előadásról beszélgettünk.

Miért esett éppen Wass Albertre a választása?

Egy baráti beszélgetés során, amelyre a Virágot Algernonnak című monodráma előadása után került sor a türi plébánián, felvetődött, hogy jó lenne egy olyan előadóesttel jelentkezni, amely templomban is bemutatható. Az ottani plébános, Kémenes Lóránt – aki régi jó barátunk – hozakodott elő az ötlettel. Én meg is ígértem, hogy felkarolom az elképzelését. Ez a beszélgetés 2009. december 8-án zajlott le. Pontosan másfél év múlva, 2011. május 8-án került sor a türi templomban a bemutatóra, amelyen 70 fős közönség vett részt. Ennyien csak Húsvétkor és Karácsonykor szoktak ott templomba menni, majdnem hiánytalanul jelen voltak a helyben élő magyarok… Hogy miért Wass Albert? Nagyon benne volt, benne van a levegőben, hiszen maga is szórványvidékről származott, és egész életét végigkísérte a szórványsors.

Hogyan zajlott a szövegek kiválogatása?

Bavallom, hogy sok Wass-regényt olvastam, ismertem az életmű szépprózai részét, de a publicisztikáját és a líráját már kevésbé. Nem a közismert művekből választottam, hanem a kevésbé exponált vonatkozások közül. Meglepődtem, hogy egy egészen másfajta összkép kezdett kibontakozni a szövegek révén. Nem egy megkeseredett ember szólt az írások által, hanem egy életet igenlő, optimista és jövőbe tekintő Wass Albert alakja körvonalazódott, akire még véletlenül sem süthető rá a nacionalizmus vagy a romángyűlölet bélyege. Hosszú időn át – több hónapig – válogattam, sűrítettem az anyagot, mígnem kezdett összeállni a végső forma. Egyben volt egy szavalóest anyaga, amelyet aztán megmutattam Csurulya Csongor kollégámnak, aki rendezőként adta hozzá azt a többletet, amely színházi előadássá tette. Általában templomban előadható alkotássá, amelyben én játszom egyedül, s a feleségem biztosítja számomra a műszaki hátteret. Tudtam, hogy zenei alap is kell hozzá. Nyolc Kormorán dalt választottam, és szerencsés voltam, hiszen Koltay Gergely azonnal ideadta a zenéket, szó nélkül lemondott a jogdíjakról, és egy napra rá e-mail-ben küldte át a kért anyagokat.

A 35 előadás zöme templomokban zajlott

Azt lehetett olvasni a sajtóban, hogy komoly elhatározás született: a plébános úr rádióműsort szerkeszt, és hamvaiból támasztja fel Tür maroknyi népét, tervbe vette a helyi Magyar Ház felújítását, hogy a visszaszolgáltatott épületben helye legyen a megmaradást szolgáló törekvéseknek, az oktatásnak, a kulturális tevékenységeknek, minden intézmény-pótló és –teremtő elképzelésnek. Hol tart most ez a projekt?

Így igaz. Komoly eredményeket értünk el, foganatja lett a dolognak. Az elképzelést támogatja a Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa és Székelyudvarhely városa. Ez a támogatás abból áll, hogy üzemanyagot tudunk vásárolni, ha ki kell menni valamelyik helyszínre. Én magam nem kérek honoráriumot a fellépésekért, a feleségem sem, aki egyébként az udvarhelyi kórház sürgősségi osztályán orvosnő, időnként a saját szabadidejét áldozza fel. Nem tudok pontos összeget mondani, a részletek úgyis ki fognak derülni a plébános úr beszámolójából a január 8.-án tartandó előadás és a fotókiállítás megnyitója előtt, de annyi biztos, hogy tizenkétezer lejnél nagyobb összeg gyűlt eddig össze. A későbbiekben is lesznek még előadások, Erdély-szerte, Magyarországon, s másutt is, ha meghívnak. Soha nem szedünk az erdélyi helyszíneken belépti díjat, mindig a közönségre bízzuk, hogy távozáskor adakozzék, ha akar, ha tud. Fontos ez a karitatív vetület is, de lényeges, hogy a Wass Albert-életműből egy teljes értékű, reprezentatív metszetet tudunk itt felmutatni, amelynek kétharmada lírai, egyharmada prózai gyökerű. Az anyagi részt most ne emlegessük. Nagyon nagy nyereség, ha megismerjük az írónak ezt az arcát, amely itt kibontakozik. Nem akarok semmit sem elmesélni, nem akarom elvesztegetni az élményt, vagy elsütni a lényeget, de annyit elárulhatok, hogy ebben az összeállításban teljesen másképp hangzik el az Üzenet haza című vers. Ha odafigyelünk, akkor lelkiekben mindannyian sokat gazdagodhatunk általa.

Simó Márton

A fotókat Kémenes Lóránt türi plébános készítette.