Vígnak víg ez a játék, de nem egészen fergeteges

Az előadás plakátja

Hetekkel ezelőtt láthattuk a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat jóvoltából Bolha a fülbe című Feydeaux-darabot, amelyet itt azért emlegetünk, mert a Tomcsa Sándor Színház társulat mostani bemutatója is hasonló típusú bohózat, csak éppen majd’ évszázaddal később keletkezett (1971), s nem az öreg kontinens szárazföldi részén, hanem Angliában játszódik, ahol kicsit más, mondjuk azt, hogy visszafogottabb a humor.

Nagy István m. v., a darab rendezője is erre utalt, illetve még elmondta a bemutató előtti sajtótájékoztatón, hogy a szexualitáshoz és a pornóhoz való viszonyulásunk az ilyen téren ugyancsak forradalmi hippi-korszak óta nagyot változott ugyan, de a szex azért mégiscsak magánügy. Mindenhonnan árad felénk az erotika és a legmocskosabb pornó – a két leginkább használt távközlési eszköz, a televízió és az internet révén –, mert áru, profit származhat belőle, úgyhogy ilyen esetben semmi sem szent. A mocsoknak is meg kell adni a lehetőséget, ha érdeklődés mutatkozik iránta. Mert: az üzlet, az üzlet. Most ne emlegessük itt Mirbeau darabját, mert az dráma és francia, a mai napig érvényes, és ne vesszünk el a B2B elemzésében vagy bemutatásában, mert abban bőven van pornográfia, profit, s angolszász jelenlét is… De mennyi!

Dénes Gergely, Jakab Orsolya éa Antal Csaba (Balázs Attila felvétele)

Az ősbemutató óta eltelt negyven esztendő során mit sem veszített frissességéből ez a darab. Ha nyíltabban is beszélünk a nemiségről – mégiscsak az egyik legintimebb dologról, a „felnőttek játékszeréről” van szó –, akkor az igencsak alkalmas – épp a titokzatosság révén –, hogy a szeretkezés lehetőségeinek a kiteregetése, a különböző utalások, vagy éppen az elkendőzés révén a legkülönbözőbb vígjátéki szituációk jöjjenek létre. A díszlet, amelyről tudható, hogy viszonylag későn készült el, s a művészek nem tudták még kellőképpen „belakni”(!), azt a tipikus színpadképet formázza, amelyet az ilyen félreértésekre, helyzetkomikumra épülő vígjátékoknál megszokhattunk. Itt is egy (kispolgári) lakásbelsőre látunk rá, ahol a nappaliban zajlanak az események, s a különböző járulékos helyiségek – dolgozó-, vendég- és hálószoba, konyha, fürdő – arra valók, hogy magukba rejtsék azokat a szereplőket, akiknek nem kell, vagy legalábbis nem kellene egymással találkozniuk, illetve nem szabadna látniuk az egyre nagyobb mennyiségben beáramló pornóképeket és a szexuális segédeszköztárt. Kezdetben egy kisebb doboz, később nagyobb, aztán bálaszám folyik be a lakásba a mocsok, a végén meg a guminő is megjelenik, mint olyan. Az a fura helyzet, hogy ez a miliő tulajdonképpen a bankhoz rendelt szolgálati lakás, a közvetlen kapcsolódás révén – kapu-és vállalati belső telefonhálózat – rengeteg komikus szituációt teremt, telefoncsörgéssel, a kényszerűségből adott ferde válaszokkal, illetve nagyon idétlen és átlátszó hazugságokkal, az állandó rejtőzködéssel és a sok-sok menekülési kísérletezéssel turbózza fel az amúgy is bonyolódó és olykor már-már az értelmetlenségig és érthetetlenségig kellemetlen vagy fura bonyodalmakat.

Bekő-Fóri Zenkó, Dunkler Róbert és Vidovenyecz Edina (Fotó: Balázs Attila)

A vígjátéki szerepek általában roppant hálásak. Számtalan lehetőséget kínálnak a színészeknek, akik azért is szeretik az ilyent – és a közönség ugyanvalóst, nyilván, hiszen itt minden őérette való –, mert függetlenül attól, hogy fő-, mellék- vagy akár kétmondatos epizódszerepről legyen is szó, jól körülhatárolt, karikírozott jellemet és egyértelmű szituációkat kell végig- és megjátszaniuk. Még a legkisebb szerep is erősen hálás. Amikor éretté válik egy ilyen előadás, akkor emlékezetes és szűnni nem akaró derültségbe, meg tapsba feledkezhet a nagyérdemű, s ez bizony a legnagyobb jutalom. A most bemutatott produkció láttán – december 15-én, csütörtök este néztük meg a darabot, tehát az első előadást – még nem mondhattuk azt, hogy a tobzódó szituációk során fergeteges vígjátékká duzzadt volna a mű. P. Fincziski Andrea Eleanor szerepét jól kimunkálta – kellőképpen sznob és igénytelenségtől igényes, „önmagára sokat adó”, 47 év alattinak tűnő özvegyasszonynak látszott –, és jól illett hozzá Barabás Árpád Mr. Bromhead szerepében. A mézesheteit töltő ifjú pár – Frances (Jakab Orsolya) és Peter (Antal D. Csaba) – nőtagja már az első jelenettől gyengébbnek mutatkozott a szükségesnél, nem tűnt eléggé mélynek és hitelesnek nála a szerep-átélés, és ráadásul nem volt annyira „dögös”, mint azt a viszonylag intim környezetben – nappali, konyhai, s majdnem hálószobai enyelgések során – kötelezően elvárható és megengedett lett volna. Dénes Gergely (mint Brian Runnicles) a barát és kolléga szerepében igen fontos esetlen figura volt, Dunkler Róbert mellett (Arnold Needham), aki az ugyancsak kelekótya és angolosan konzervatív revizor szerepében remekelhetett. Barabás Árpád „szívtipró” bankigazgatóként tette a dolgát, bár olykor az ő játékában is megmutatkoztak a hiányosságok, úgy tűnt, hogy életkora miatt nem biztos, hogy eléggé érett az adott szerepre. Talán a külső s a látszat okozhatta, hogy nem volt egyértelműen pozitívként elfogadható az – egyébként kiváló – hozzáadott színészi teljesítmény. Kulcsár-Székely Attila (Paul felügyelő) mellékfigura volt ugyan, de azt annyira eltalálta, hogy a jard és a vidékünkről ismert régi vágású milicista kevercseként szerzett emlékezetes perceket. Az örömlányok Susan (Vidovenyecz Edina) és Barbara (Bekő Fóri Zenkó) hirtelen és váratlanul robbantak be a játék terébe. Jók voltak, eléggé menők és rámenősek is, bár esetükben talán nem ártott volna a polgárpukkasztás végett még jobban kihangsúlyozni a pénzért árult külcsínt. Határozottan jót tett volna. „A vágy titokzatos tárgya” és „az” is megmutatkozhatott volna, amiről a pornó szól – tehát az a vizuálisan ábrázolt izé is megjelenhetett volna a színen. Egy-egy túlnagyított kép tovább növelhette, kiemelhette volna olykor a komikumot. A futár megjelenése a színen (Csurulya Csongor) ilyen üde és hangulatfokozó momentum volt. Ebben a darabban benne van ugyan a siker csírája, de a színészeknek még dolgozniuk kell, hogy a víg játék az összecsiszolódás folytán valóságosan is hatni tudjon. Gyakran előfordul ennél a műfajnál, hogy az igazi áttörés csak hetedik-nyolcadik alkalomkor, vagy még annál is később következik be. Feltéve, hogy van lehetőség a kellő érlelésre.

Simó Márton