A székelyudvarhelyi G. Caféról van szó. És irodalomról. Nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy nem vagyok híve az irodalmárokkal szervezett kocsmai találkozóknak, még akkor sem, ha éppenséggel kávéháznak nevezik az ilyen helyeket. Legalábbis a székelyudvarhelyi G. Caféban nem kedvelem túlságosan az ilyen rendezvényeket. Egyrészt azért, mert közben a kiszolgálás zavartalanul üzemel – s ily módon minden találkozónak van egy olyan rétege, amely nem a vendégül látott írók miatt tartózkodik a lokálban –, másrészt pedig G. Café egy polgári lakásból kialakított kávéház, amelyben nincsen egy olyan terem, amely elég nagy lenne az ilyen jellegű programok befogadására. Nyikorog a padló, hallani az ajtók csapódását… A hagyományos stílusúakat sem szeretem, amikor valami díszesebb helyiségben, bizottságszerűen ülnek egy asztalnál az írók, a felkészült bennfentesek és az intézményvezetők, akik foglalkozásukból fakadóan olykor főállásban unják ezeket a programokat. Azok a típusú találkozók túl merevek. Az alkotókkal a művek által kell(ene) állandó kapcsolatban állni. Olvasni lenne jó, követni őket, amint az élet útvesztőiben folyton a lényegest keresik, a módját annak, hogy megfogjanak minket, s valamit a szavak által átadjanak a világ csak általuk ismert vetületéről.
Murányi Sándor Olivér azonban rendületlenül jár-kel, s állja a helyét. Egyenként, párosával, kisebb (nemzedéki) csoportokban hozza az írókat, s nem csak Udvarhelyre, hanem közben Váradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkban és Szentgyörgyön is felbukkan vendégeivel a hasonló helyszíneken. Sajtója, híre, nyoma van ezeknek a programoknak. Nem lehet elmenni érdeklődés nélkül mellettük, s mivel hosszabb ideje tartja, több városban is kialakult hozzá a befogadóréteg. Ilyen szempontból vizsgálva ma már fontos és hiánypótló az általa végzett munka. Hozzá lehet szokni, meg lehet szeretni az ilyen esteket, s alkalmanként be lehet térni az alkotókkal való találkozások, a beszélgetések, a dedikálások megejtése végett… Mérleget készítő szándékkal beszélgettünk Murányival a két ünnep között, és ugyanakkor a tervekről is faggattuk.
– Kinek volt az ötlete ez a sorozat? Egy udvarhelyi író csak úgy felment Pestre és máris összejött minden? Az írók, a “nagy magyar írók” alig várták, hogy bejárják a provinciákat?
– Fried István professzor szerint azzal a szándékkal küldött engem Székelyudvarhely a magyar irodalomba, hogy hirdessem: Székelyudvarhelyről is jól látható Európa, Európában pedig Székelyudvarhely nem egy jelentéktelen kisváros. Ezt támasztotta alá főszerkesztőm, Mészáros Sándor is, amikor Péterfy Gergellyel azt játszották, hogy minden magyar várost osztályoztak 1-10 között az alapján, hogy mennyit fejlődött az elmúlt húsz évben, és Udvarhely kapta a legmagasabb osztályzatot.
A fejlődés természetes következménye volt, hogy kortárs írók érkeznek hozzánk. Irodalomszervezéssel 2004 óta foglalkozom, de a fellépések három évvel ezelőtt váltak rendszeressé a helyi G. Caféban, amelyet a Küküllő-menti Athén Agórájának becézek. Nagy segítséget nyújt munkámhoz a G. Kulturális Egyesület vezetősége, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda tulajdonosa. Fellépéseim és a személyes találkozások miatt Budapesten is élek, ahonnan másképp látszik Udvarhely: nem provinciaként tekintenek rá az írók, hanem mint egzotikus helyre, ahova jó jönni.
– Együtt tudsz-e működni a Magyar Írószövetséggel, a Szépírók Társaságával, az Erdélyi Magyar Írók Ligájával és – tegyük fel – a Romániai Írószövetséggel, a PEN Klubbal? Esetleg más szervezetekkel, mondjuk a Magyar Művészeti Akadémiával?
– A felsoroltak közül az első három írószervezettel működöm együtt, ők fizetik az írók utaztatását és honoráriumát, amelyhez az oroszlánrészt a G.Café vezetője vállalja. Ugyanígy működik ez Sepsiszentgyörgyön is, ahol a Tein Teahouse és a Bod Péter Megyei Könyvtár közt váltakozik a fellépési helyszín, nemrég pedig Csíkszeredából keresett meg az Ólommadár tulajdonosa, hogy ők is szívesen látnák vendégül a kortárs magyar irodalom képviselőit.
– Hol tartasz? Hány írót “hoztál” ezidáig magaddal?
– Nem számoltam, inkább nevekre emlékszem: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely,Térey János és Závada Pál. De vendégeim voltak a pesti slammerek is Gábor Tamás Indiana, Pion István, Simon Márton és Závada Péter személyében.
– Kik vannak soron? Hány találkozót tervezel az évad második felében (január és június között)?
– Igyekszem tartani a havi rendszerességet. Január végén Muszka Sándor új kötetét mutatjuk be, ezt követően Nádas Péterrel érkezem a G. Caféba. Bodor Ádám és Dragomán György közös estjét is tervezem. Esterházy Pétert úgy szeretném visszahívni, hogy Mircea Cartarescu román íróval beszélgessen.
Vendégem lesz jövőre kalligramos szerzőtársam, Kerékgyártó István, akinek Rükverc című regénye nagy sikert aratott a budapesti Katona József Színház színpadán. Folyamatosan követem, hogy kik azok, akik az aktuális irodalmi évben olyan kötettel jelentkeznek, amelyet fontosnak tart a szakma. Ugyanakkor azt is tervezem, hogy Nobel-díjas jöjjön székelyföldi körútra. Mert mindenki akkora, amekkorát álmodik. De ennél az álomnál fontosabbak az előbb felsorolt írók, mivel véleményem szerint közöttük van a második magyar irodalmi Nobel-díj tulajdonosa…
– Van-e olyan magyarországi író/költő/esztéta, akit nem tudtál még meggyőzni?
– Érdekes módon erre még nem volt példa. Melyik kortárs szerző ne jönne el Székelyföldre, hogy garantáltan telt házas fellépése előtt vagy után megtekintsük a parajdi sóbányát, felgyalogoljunk a Hargitára, pisztrángra horgásszunk Zeteváralján vagy részt vegyen velem, a medvepásztorral egy vadlesen. (Ha éppen nem jön elő sűrűből a barna bundás, a móka kedvéért beöltöztetjük a Gondűző Étterem és Szálloda kapusát, aki ugyanúgy mozog, és egy szabadnapot kap érte cserébe!) Komolyra fordítva a szót: Székelyföldre látogatni nemcsak bemutatkozási lehetőség, hanem ihletforrás is az írók, költők számára…
– Ezekkel a találkozókkal jönnek-e létre hidak a különböző régiókban élő és működő alkotók, irodalmi műhelyek között?
– Elsősorban az írószervezetek között jönnek létre hidak, mindegyikük toleráns módon segít a szervezésben. Nem én fogom megoldani az irodalmi világ konfliktusait, viszont a munka a legjobb megoldás rá.
– Hogy érzed, tettél-e valamit a régiókra széttöredezett magyar irodalom “egyesítése” érdekében?
– Kányádi Sándor szerint a magyar irodalom mindenütt ott van, ahol magyarul beszélnek. Ilyen értelemben tehát egységes. Ami az irodalmi életet, a fellépéseket illeti: igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy a fővárosban sikeresnek tartott szerzők fontosnak tartsák a találkozást más városok olvasóival is. Mert az író elsősorban nem a városhoz tartozik. Hanem az Olvasóhoz.
– Írsz-e menet közben naplót? Megmarad-e valamilyen formában a forgatókönyv, napvilágra kerülnek-e bizonyos műhelytitkok, anekdoták, esetleg pletykák? Vagy ezeket később publikálod? Esetleg hátra fogod hagyni az utánad következőknek?
– Érdekes meglátás, erre még nem gondoltam… Pedig útjainkon rengeteg jó történet születik. Eszembe jut hirtelen, amikor tavaly télen Esterházy Pétert ezzel fogadta Parajdon a sóárus: “Fáznak? Jöjjenek be a bódémba vásárolni! Nálam a sarokban kilencven fok van!” Egyszer csak látom, hogy Péter leguggol mellettem a nevetéstől, majd a fejét fogja ezekkel a szavakkal:- Hogy tudtam én matekosként ezt a cselt így bevenni?!
– Regény? Novella? Vers? Tanulmány? Doktori disszertáció? Mi „íródik” mostanság nálad?
– Egyesek szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa, egyforma tehát az olvasói igény. Készülő könyvemben e kettőt próbáltam összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle egy új regény körvonalai. Hogy ez sikerült-e, kiderül, hiszen a napokban tervezem leadni Mészáros Sándornál a kéziratot. Ezt követően a doktori disszertációmmal szeretnék dolgozni. Fontos a napi munka. Nulla dies sine linea, avagy egy napod se teljen el a tervedért húzott vonal nélkül – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter: Szövegépítő, Gondolatsűrítő. Célom és tervem tehát továbbra is ugyanaz: történetekben sűríteni magát a gondolatot.
Simó Márton
www.gpont.ro