Amikor Nyáry Krisztián hozzálátott a „magyar irodalmi szerelmeskönyv” megírásához (Így szerettek ők. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 2012.), tulajdonképpen nem is könyvet szeretett volna, hanem csak blogolt és posztokat írt. Hogy aztán országossá, sőt nemzetközivé dagadt a rég volt botránysorozatok felemlegetése, az egyáltalán nem az ő érdeme, hanem az olvasóké. Petőfi Sándor, Benedek Elek, Ady Endre, Molnár Ferenc, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes, Szabó Lőrinc, Déry Tibor viselt ügyeiről és a hozzájuk ideig-óráig vagy a sírig tartozó nőkről – Szendrey Júlia, Fischer Mária, Brüll Adél, Boncza Berta, Tanner Ilona, Bőhm Aranka és mások –, kik múzsák voltak olykor, de maguk is esendő emberek inkább, ez idáig is tudtunk „bizonyos részleteket”.
Olvasottság, irodalomtörténeti érdeklődés függvénye, hogy ki mennyit tudott-hallott a (rég) viselt dolgokról. Középiskolai és egyetemi tanáraink is szerettek olykor pletykákat megosztani. Múlt év januárja óta, amikor Nyáry Krisztián hozzálátott a Facebookon közzétenni egyet és mást, ez a megosztás már nem irodalomórákon vagy kávéházakban, esetleg irodalmi körökön zajlott, hanem fent, kint, odaát a virtuális világban.
Szabó Károly, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatója nagyjából egy évvel ezelőtt kezdte olvasni és továbbajánlani ismerőseinek a Nyáry-episztolákat, majd maga is segítőtársául szegődött, fényképeket, dokumentumokat szerzett és osztott tovább. Egy idő után azt is észlelte, hogy a 19. századi és 20. század eleji magyar irodalom iránt megnövekedett a kölcsönzői érdeklődés. Nem egyértelmű, hogy Nyáry Krisztián blogjának köszönhetően, de kérték és vitték a könyveket.
A vasárnap este szépen megtöltött Szent István-terem azt jelezte Székelyudvarhelyen, hogy a helyi olvasóközönség önműködően szervezte oda magát, a rajongói tábor saját elhatározásból mozgósította magát a találkozóra. Talán szub- és tömegkultúrát képvisel a Facebook, de arra is alkalmas, hogy értéket termeljen, illetve közvetítsen. Visszahat a hagyományosan működő Gutenberg-galaxisra, könyvre és olvasásra buzdít. Olyan közönséget láttunk a teremben, amelyet ismerünk ugyan a kisváros különböző színtereiről, de így nem tudtuk soha összegyűjteni. Ők a virtualitásból tértek meg a valós világba.
(A felvételeket a cikk szerzője készítette a székelyudvarhelyi közönségtalálkozón. Az archív felvételek Nyáry Krisztián gyűjteményéből valók. A “Nyáry Krisztián-féle jelenséget” és a kötetet tanulmányozzuk részletekkel még visszatérünk a továbbiakban. )
Simó Márton