Egy magyar főpap bevonulása Rómába

Bakócz Tamás arcképe – egy emlékérem alapján

Magyarországnak a XVI. század elején is volt papabilis bíborosa. Bakócz Tamás (1442, Erdőd – Esztergom, 1521. június 15.) személyében, aki igen mélyről jött, jobbágycsaládból származott. Domonkosrendi szerzetes, bíboros, egri püspök, majd esztergomi érsek, címzetes konstatinápolyi pátriárka, gyakorlatilag a pápa után a második egyházi méltóság az akkori katolikus egyházban.
Mindenekelőtt azonban annyit, hogy az első „személyes” találkozásom Bakócz Tamással egy, az elég szegényes családi „őskönyvtárban” őrzött kiadvány jóvoltából történt. És ez a találkozás a mai napig is emlékezetes.

Az igen megviselt állapotban lévő kötet borítóján az írja, hogy A hazaszeretet könyve. A hátsó tábla belsején pedig egy bejegyzés, hogy „Györfi Jakab hozta Györfi Mártonnak 1912-be Budapestről”. Néhai Györfi Jakab 1917-ben esett el az első világháborúban. Ők Györfi Mózes nagyapám testvérei voltak, aki 1893-ban született, Jakab 1895-ben, Márton 1900-ban, ha jól emlékszem.

Néhai Györfi Jakab egy első világháborús képen – a csoport közepén, a hadnagy balján, egyik kezét az előtte térdeplő bajtársa vállán tartja

A K. und K. idején – mivel a székelyföldi családok nagy részében igen sok gyermek nőtt fel – bevett szokás volt, hogy – míg a leányok szolgálni mentek az erdélyi és a magyarországi nagyvárosokba – a legények valamelyik ipari központban vállaltak munkát. Kitanultak valamilyen mesterséget, hogy aztán azt kamatoztatva megéljenek a továbbiakban, illetve annyi tőkét kuporgassanak össze, hogy független gazdaságot hozva létre maguknak “beállhassanak a faluba”, házat, földet szerezzenek a nem túl zsíros családi örökség mellé.

Anyai nagyapámék tizenketten születtek és közülük kilencen érték meg a felnőttkort. Szóval kezdőtőkét kellett gyűjteni. Ilyen megfontolásból ment nagyapám Vajdahunyadra, Jakab nevű öccse Budapestre, és Márton később Nagyszebenbe. Egy hazajövetelkor kerülhetett ez a könyv a családunkhoz. Az eltelt évtizedek során azonban sok gyermek kezén megfordult, aminek az lett a következménye, hogy, mire én is sorra kerülhettem, az első huszonhat lap eltűnt belőle, s így az 53. oldallal kezdődik. Úgyhogy számomra a „hiteles magyar történelem egy rendes könyvben” az Egy magyar főpap bevonulása Rómába című „leckével” indul. Emiatt emlékezetes a mai napig is. Biztos, hogy szó volt benne a honfoglalásról, Szent István királyunkról, az Árpádokról, a tatárjárásról, Szent László, Nagy Lajos koráról, s természetesen Mátyás koráról is, de azok mind kimaradtak, elvesztek, és később más forrásokból kellett aztán megszereznem az ide vonatkozó ismereteket. Sem impresszum, sem szerző vagy szerkesztőbizottság nem szerepel így benne, de kideríthető, hogy a megjelenés idején Wekerle Sándor a szolgálatban levő miniszterelnök és Jókai Mór még él.

A hazaszeretet könyve

Ezek alapján 1904 előtti ez a népnek szánt történelmi olvasókönyv, s ha így van, akkor Wekerle első miniszterelnöksége idején (1892. november – 1895. január) adhatták ki, ami magyarázza azt a millenniumi derűt és elbizakodottságot, amely a korszakot jellemezte. Utánanéztem az Országos Széchenyi Könyvtárban is a könyvnek egy alkalommal, de ott sem találtam, még csak utalást sem rá, úgyhogy nem vehettem kézbe soha egy ép példányt.

Azt írja azon bizonyos 53. oldalon, hogy „a világ minden részéből elmennek az érsekek Rómába, tisztelegni a pápa előtt. Mai napság is szakadatlanul járnak oda főpapjaink. De milyen más a mostani útjuk! Ha annak előtte egy-egy magyar főpap megfordult Rómában, az nagy ceremóniával, nagy ünnepélyességgel történt. (…) Valamennyi között legnagyobb fényt, legnagyobb pompát fejtette ki Bakócz esztergomi érsek, ki 1512. január 26-án tartotta bevonulását Rómába. Azért ment, mert II. Gyula pápa hívatta, hogy tanácsát meghallgassa. Ámde Tamás érsek arra gondolt, hogy a beteges pápa halála esetén őt választhatják meg pápának. Hogy tehát a római nép lássa, mily hatalmas, mily gazdag és pompa szerető új pápájuk lesz, nagy fényt, nagyszerű látványosságot fejtett ki a bevonuláskor. A menet elején 40-50 öszvért vezettek; fehér és sárga sávos takaróik közepén a bíbornok címerével. Az egyformán felszerelt öszvérek hosszú sora igen szép látványt nyújtott.

Az érsek átadja Dózsa Györgynek a pápa által megáldott zászlót

Most jöttek a lovasok. Elől három fényes diszmagyar öltözetü vezér, szemkápráztató rubin, smaragd s igazgyöngy ékszerekkel. Ezek után lépdeltek a zászlótartók, hat lovag, lándzsáikon vörös-fehér zászlót lobogtatva. Majd kilenc délceg lovag következett festői öltözetben. Most 50 szép lovat vezettek, valamennyi tetőtől talpig felszerszámozva s drága takarókkal borítva. Csak ezek után jött az igazi kiséret, tizenöt lándzsás lovas és nyolcvan testőre az érseknek. Fejedelmi öltözetük ragyogott a drágaságtól. Ruhájokat majdnem elboritotta a zsinordiszités; kardjuk, tőrjük tiszta ezüst tokban függött, csizmáik egészen kivarrva, ezüst sarkanytúval ékeskedtek. Végül következett maga az érsek és barátai, papjai, s leghátul a szolgák nagy sokasága. Az egész kíséret több mint 500 főre rugott.”

Erdő Péter bíboros Bakócz Tamás szobrának leleplezésén Szatmáron

Bakócz Tamásból azonban nem lett pápa. II. Gyula valóban hamarosan elhunyt, úgyhogy össze kellett hívni a konklávét. 1513. februárjában egy háromtagú bíborosi tanács vezette a Pápai Államot, amelynek Bakócz is tagja volt. Két komoly ellenfele volt: a velencei Grimani bíboros és Giovanni Medici. Március 4.-re huszonöt bíboros gyűlt össze. Első körben nem született döntés, az idősebb bíborosok Grimanit támogatták, a fiatalabbak Medicit, aki akkor mindössze 36 éves volt. Bakócz nyolc szavazatot kapott. Nyilvánvaló, hogy az igen nagy befolyással rendelkező Medici-klán minden eszközt bevetett, hogy befolyásolja a végkifejletet. Március 11.-re immár megváltoztak az erőviszonyok, az idősebb szavazók is Medici pártjára álltak, és sikerült választaniuk.

Dózsa György kivégzése

A X. Leó néven uralkodó pápa nem tudta elviselni Bakócz közelségét, úgymond felfelé buktatta, fontos megbízatást talált ki számára. Bakócz Tamás Észak-, Közép- és Kelet-Európa teljes hatókörű apostoli legátusává nevezte ki, és rábízta egy török elleni keresztes-hadjárat megszervezését, amely végül a Dózsa György-féle parasztfelkeléshez vezetett, s amely jelentékenyen meggyengítette az országot, és végzetesen befolyásolta sorsának alakulását, hiszen 1526-ban egy gyenge és felkészületlen hadsereg állt ki Mohácsnál a török túlerővel szemben, amelynek következtében szétesett a királyság és Magyarország jelentős része bő másfél évszázadra török fennhatóság alá került.

Dózsa György feltételezett vaskoronája

Simó Márton

“Egy magyar főpap bevonulása Rómába” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tényleg! Pár héttel ezelőtt én is rákerestem, de nem találtam meg. De az is lehet, hogy nem voltam eléggé figyelmes… Mindenesetre az lenne a legjobb, ha találnék végre egy ép könyvet, s legalább végiglapozhatnám. Nem azért, mert annyira igényes ez a munka, hanem inkább amiatt, hogy csillapítsam a gyermekkori kíváncsiságot, amikor nagyon izgatott, hogy valójában mi is történhetett Magyarországon Bakócz érsek utazása előtt…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.