Össztánc ősszel 5. (3. nap)

Az előadás plakátja

A harmadik és egyben utolsó napon is két rendezvényt szerveztek. Az Égvilág zenekar A medve nem játék című, gyermekeknek szánt programot és záróeseményként a Háromszék Táncegyüttes mutatta be a Tékozló fiú című “sorsjátékot”. “Össztánc ősszel 5. (3. nap)” bővebben

Össztánc ősszel 5. (2. nap)


Jelenet az előadásból (Fotó: www.marosme.ro)

A Fekete Piros című előadás valóban azokat a tartalmakat hordozta, amelyekre számítottunk. A díszletnek – egy forgatható, görgőkön mozgó piros-fekete paraván – nemcsak térelválasztó funkciója volt időnként, hanem mintha idősíkokat szelt volna ketté. “Össztánc ősszel 5. (2. nap)” bővebben

Össztánc ősszel 5. (0. nap)


Össztánc ötödször

Az Össztánc ősszel ötödik kiadása előtti sajtótájékoztatón, amelyet Elekes Gyula, az Udvarhely Táncműhely megbízott igazgatója és Antal József, az intézmény koreográfusa tartott, kiderült, hogy idén szerényebb anyagi kereteket sikerült előteremteniük. Ez a rövidebb takaró azonban nem jelent semmiképp minimumot vagy takaréklángot, hiszen a népi tánckultúra köré szerveződve, figyelve a hagyományainkból táplálkozó darabokra, még ilyen lehetőségek mellett is jelentős eseménnyé emelhető ez a programsorozat. “Össztánc ősszel 5. (0. nap)” bővebben

Startol a G. Feszt – 0. nap

A fesztivál átlépi a műfajok és a művészeti kategóriák közti határokat: zene, színház, irodalom, film - minden, mi szellemet ingerel

Bihari Lóránt, a G. Egyesület ügyvezetője a fesztivál előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy majdnem minden elképzelésüket meg tudják ezekben a napokban valósítani, a legmerészebb programok is létrejönnek, hiszen a fesztivált egy több hónapos szervezőmunka előzte meg, előfordulhatnak ugyan kisebb időpont- és helyszínváltozások, de azokról minden nap tájékoztatnak majd a helyi sajtóban. “Startol a G. Feszt – 0. nap” bővebben