Csend. Élet. Halál.

Pavel Bartoş, mint nagyded

Nem véletlenül idéztem fel magamban a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz-kisregény filmváltozatát, abból is a három emlékezetes mellékszereplőt, a három nénit: Pepi (Gobbi Hilda), Mina (Máthé Erzsi) és Zsani (Tolnay Klári), mert ebben a darabban szintén három vénkisasszony tűnt fel, Vanda (Dorina Lazăr), Cesonia (Rodica Mandache) és Mirela (Oana Ştefănescu). A történet dióhéjban annyi, hogy a három nagynéni elvállalja testvérük árván maradt fiacskájának nevelését. Úgymond: feláldozzák magukat a családi oltáron, hogy Pompiliu (Pavel Bartoş) – alias Grasu’ Contrabasu, Pompică Umflatu’, és még megannyi illő néven futó – unokaöccsükből embert neveljenek. A túláradó szeretet következménye az agyonkényeztetés és a túletetés. Az informatikus végzettségű – tehát a honi standardok ismeretében biztos kispolgári szakmát űző, bármikor független életvitelre képes – kétmázsás csemetéjüknek még örömlányt is vásárolnak, hogy szobalánynak álcázva becsempésszék az ágyába. Lili (Nicoleta Lefter) az olaszországi nehéz altesti munkára készülő prosti undorodik ugyan a legénytől, de tisztességes szeretne lenni. El nem végzett szolgáltatásért nem fogad el anyagi juttatást. Elszánt próbálkozásainak a szekrényből kizuhanó klausztrofóbiás nagynéni vet véget, akinek ez a Pompică biztonsága fölötti őrködés bizonyul az utolsó és végzetes tettének, mert nem éli túl az akciót. Sorban a másik két nagynéni is a túlvilágra szenderül – ami itt egy tüllfüggöny másik oldalát jelenti –, ahonnan nem csak kísérteni járnak vissza, hanem továbbra is a nagyded sorsát viselik szellemi szívükön. Borzasztó. Csak a fiú látja őket. Csak ő hallja aggodalmaikat…

Pompică és Lili

Az „emlékek láncolata”, ahogyan a három fonnyadt grácia felidézgeti egy vastag albumból a múltat, mintha egészen furcsa árnyalatokat is megvilágítana. Az elődök élete – bár csendes és (kis)polgári sorsnak mutatkozik minden előd-élet – nem olyan sima, lappanganak benne bizonyos titkok, s hol Cesonia, hol Mirela szólja el magát bizonyos félresiklások tekintetében. Még börtönjárás is volt, némi retiküllel való hadonászás és csapkodás miatt, értsd: testi sértésért kerültek három hónapra börtönbe a nénik – ezek voltak Pompică legfelhőtlenebb pillanatai, míg a banyák dutyiban ültek –, de voltak korábban bizonyos nénik és bácsik között is félreérthetetlen szimpátiák. És a szépen dekorált ezredes nem vette el. Kit vett el végül? Meg az, hogy mi a magyarázata annak, hogy ilyen szép szülőknek, hogyan lettek ilyen rusnya gyerekei? A múlt idézése, az álkispolgári idill, a be- és elzárkózás, az unokaöcs iránt táplált gyilkos szeretet rengeteg játéklehetőségre ad okot. A különös helyzetkomikum, amelyben jól lehet látszani – meg improvizálni – plusz tartalmakat ad a darabnak. Végig hitelesek, úgyhogy végig keservesen lehet röhögni a darabon. Mert szomorú vígjáték ez. Pompiliu a pszichiátriára kerül és a szünet végén kivetített üzenet már előlegezi a szomorú véget. Úgyhogy tudjuk: elment az emil azzal a bizonyos videófájllal, és borítékolva van a halál…

Pompiliu a szellemnénikékkel. Fotók: www.teatrul-odeon.ro

Azért is találó a hasonlatosság a Sík Ferenc féle Móricz-adaptációval, mert az itteni három színésznő közül legalább kettő a román színjátszás nagyasszonyai közé tartozik. Dorina Lazăr 1961-ben debütált, 1969 óta játszik a bukaresti Odeon színpadán – több jelentős filmszerepben is láthattuk –, Rodica Mandache 1964 óta huszonhat nagyjátékfilmben bukkant fel az évtizedek során, bukaresti és vidéki társulatoknál egyaránt játszott, ezen kívül jelentős művész-pedagógusi munkát is végzett, és nem hiányoznak Oana Ștefănescu életútjából sem a nagy szerepek és események, bár ő még jóval fiatalabb, pályája legszebb időszakát éli és játssza, érett asszonyokat, családanyákat, királynőket… A vénkisasszonyos közjáték csak ráadás, hab a tortán.

A szumósnak öltöztetett Pavel Bartoş belead apait-anyait. Nagyon lelkes. Nagyon hiteles. Nagyon szenvedélyes. A nagynénik méltó partnere. Nicoleta Lefter az örömlány szerepében nem tud teljes valójában kibontakozni – nem olyan a Lili figurája –, de látni, hogy megvan benne a képesség a valóban nagy szerepekre. Véle még találkozhatunk máskor, máshol is, ha odafigyelünk a bukaresti színházak pezsgő életében a majdani alakításaira. Neki is van már elég komoly előélete. Egy ilyen lánynak hogyne lenne!

A vég kötelezően tragikus. Nem lett mozifilm Pompiliu szörnyű életéből. Végig röhögtünk, s most ott fekszik egy filmszínház előtti padon. Gyógyszerektől kábán inkább halottnak látszik, mint élőnek. Ez a kimerevített zárókép maga a csendélet kövér unokával.

Simó Márton

A mű eredeti címe: Natură moartă cu nepot obez (Csendélet kövér unokával)
Szerző: Ion Sapdaru
Rendező: Eugen Făt
Díszlet- és jelmeztervező: Constantin Ciubutaru
Szereplők: Pavel Bartoş, Dorina Lazăr, Rodica Mandache, Oana Ştefănescu, Nicoleta Lefter
www.teatrul-odeon.ro