Hogy mit lehet kezdeni 22 dollárral? Valószínű, majd mindenkinek eszébe jut valami, gondolatban talán meg is tetéznénk is ezt az összeget. Az éppen nyugdíjba vonuló Warren Schmidt viszont nem magára költi a 22 dollárt, hanem havi rendszerességgel küldi egy afrikai árvának. Nem jellemző pedig rá az önzetlen segítség, az éhező gyermekek sorsa eszébe sem jutna, ha a rászakadó és őt már-már fuldoklásig elárasztó szabadidejében nem pattogtatná céltalanul a távirányítót. A pénz mellé pedig levelet is kell írni, bemutatkozót és kedveset, hiszen az adományozó mostantól a néger csöppség nevelőapjának minősül. Schmidt úr pedig előveszi levélpapírját és leírja életének minden búját és baját, a mellőzöttség érzését és azt a szomorú felismerést is, miszerint a felesége iránt érzett egykori szerelem az évek során mégsem alakult át kölcsönös szeretetté és tiszteletté. És miközben végignézzük, ahogyan a kezdetben még jól fésült öregúr rója a sorokat és tétlenségében járja a lakást és környéket, egy nem túl távoli életérzés keríthet minket is hatalmába …
Alexander Pyne hétköznapi emberekről készült érzékeny mozgóképei nem a megszokott hollywoodi klisék útját járják. ”Én azt szeretem látni, mit csinálnak az emberek, amikor egyedül vannak” – jelenti ki a rendező és a Schmidt története című film jeleneteiben sokszor magára is hagyja Jack Nicholsont. Ő pedig rendkívül visszafogottan alakítja a tőle nem éppen megszokott szerepet. Karizmája nem nő túl az alakított figurán, nem harsány és a legkevésbé sem ördögi, éppen ellenkezőleg: a korábbi életét hirtelen elveszítő figura elesett és tehetetlen, annyira egyedül van, amennyire a munkáját és élete párját szinte egyszerre elveszítő férfi csak lehet. Nyugdíjba vonulása, ünnepséggel és ajándékkal, rendben lezajlik, tanácsait viszont már nem igényli a követője, a háztartási gépek szintéziseként létező feleségére pedig, a mindennapi rutin hiányában, már csak rácsodálkozni tud. Ki ez az öregasszony, aki itt lakik a házamban? – teszi fel a kérdést az árvának írt levél lapjain, majd amikor egy porszívózás túl hosszúra sikeredik és ő végleg magára marad, a levelek tanúskodnak arról is, hogy újra felismeri: szerette asszonyát, aki nem csupán életének része, de annak fenntartója, keretbe foglalója is maradt.
A szelíd humorral átszőtt, a központi szereplő lassuló ritmusát követő film töprengés az emberi méltóságról, az elmúlt idő számvetéseiről, a fogódzókról, amik fenntartanak a felszínen, a családról és a halál közelségéről, amikor még nem minden mindegy. Schmidt úr útra kel, azzal a buszméretű lakókocsival, amit még felesége választott, hogy a nyugdíjas éveiket utazgatással töltsék. Lányához igyekszik, hogy megakadályozza esküvőjét egy nagy terveket dédelgető vízágy-árussal. Miután egyetlen gyermeke kifejti, elég, ha csupán közvetlenül a nagy nap előtt érkezik, bejárja gyermekkora, ifjúkora helyszíneit és folyamatosan veti papírra a nagy kalandokat nélkülöző élményeit. Az esküvő után pedig hazatér, kibontja a messzi Afrikából érkező levelet, elmorzsol néhány könnycseppet, mi pedig rájövünk, hogy ideje lenne elkezdenünk gyűjteni egy lakókocsira, hiszen ki tudja, mit hoz még az élet.
Boda Székedi Eszter