Féljünk-e a kannibáloktól?

Lóránt Attila - majommal

Igazán szép és kerek történet, amikor valaki már gyerekkorában elhatározza, hogy „mi lesz, ha nagy lesz”, s aztán irigylésre méltó kitartással kapaszkodva szikláról-bércre, felér pályája csúcsára… E tekintetben Lóránt Attila fotográfus története rendhagyó történet. Nem készült már gyerekkorában fotósnak, sőt: egy ideig „nagykorában” sem, pályája ilyetén alakulásába a véletlen szólt bele. Reklámfilm-rendezőként 2002-ben Dél-Afrikában készített egy reklámfilmet, és megtetszett neki a vörös kontinens. Olyannyira, hogy néhány hónap múlva visszatért Kelet-Afrikába. Egy reggel az Indiai óceán partján kószált, amikor arra lett figyelmes, hogy az ott lévő halászok égetnek valamit. Amikor közelebb ment, akkor látta, hogy lángoló autógumikkal égetik le a csónakjaikra tapadt fúrócsigákat. Annyira megdöbbentette a látvány, hogy készített egy fotót. Ez volt az első fotója. Innen indult a pályája, amely végül a National Geographic Társaság karjaiba röpítette. “Féljünk-e a kannibáloktól?” bővebben

Törökök útján a Balkánon (20.)

A törökök által emelt torony a városközpontban

Ennél ócskább, semmitmondóbb, jellegtelenebb fővárost életemben még nem láttam. Túrkálók voltak a legnagyobb üzlethelyiségekben, és egymást érték a koldusok. Nem láttam sehol tereket, palotákat, irodaházakat. Hosszas keresgélés és gyaloglás után megkerült a folyópart, egy török híd, valami romok is, de ezeket úgy benőtték az apró házak, hogy már alig látszott belőlük valami. “Törökök útján a Balkánon (20.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (19.)

A vonatablakból látható táj mindenért kárpótol

Az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat után hamar átestünk, ahogy a hivatalos emberek feljöttek a vonatra. Montenegróban aztán egy csapásra megkezdődött az eurós világ. A vonatállomástól pár kilométerre volt a város, ezt a távolságot taxikkal küzdötték le az utasok. Engem is megszólított az egyik, nagyban ajánlkozott. Kért öt eurót, én adtam kettőt, s mindketten jól jártunk. “Törökök útján a Balkánon (19.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (18.)

A régi kávézó

Minden van ebben a városban! Főleg modern épület. Közvetlenül az állomás mellett rátaláltam a múzeumra, de zárva volt. Sajnos a régi kafanát sem találtam nyitva. Egy üzletben vásároltam némi zöldséget, mert a húsfélékben nem biztam. Egy kisvendéglőben bevágtam egy marhahúslevest, ami valamelyest hasonlított a románok csorbájára. A vonatozás eléggé kifárasztott, úgyhogy keresnem kellett sürgősen valami helyet alvásra, de még semmiféle lehetőséget nem láttam. “Törökök útján a Balkánon (18.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (17.)

A régi képeslapon a Lim folyón átívelő híd - ez a felvétel a k. und k. időkben készülhetett, amikor Tömörkény itt katonáskodott

Zuhogó esőben érkeztem meg a városba. A muszlim fiú elvitt egészen a múzeum épületéig, de az éppen zárva volt. A város nagyon megváltozott, amióta nem jártam ott, modern és új lett, tele ízléstelen betonépülettel. “Törökök útján a Balkánon (17.)” bővebben

Az írás fikció – játék és valóság

A kötet borítója

Molnár Vilmos idestova három évtizede van a pályán. Civilben a Székelyföld szerkesztője. Főfoglalkozását tekintve: író. Vagy fordítva? Ez idáig öt prózakötete látott napvilágot. A múlt évben megjelent, Az ördög megint Csíkban az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) prózadíját nyerte el novemberben. A szerzővel a kötet kapcsán, s annak apropóján beszélgettünk, hogy a kötetbemutatót tartott a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag tárában. “Az írás fikció – játék és valóság” bővebben

Törökök útján a Balkánon (16.)

Novi Pazar látképe a hegytetőről

Betértem egy medresze üzletébe, alkohol nélküli helal-parfümöt vásárolni. Aztán visszamentem a sétálóutcába, ahol egy Korán-árus török kávéval és borovnica szörppel vendégelt meg. Ez a borovnica szerintem áfonya vagy ahhoz nagyon hasonlító bogyó lehet. “Törökök útján a Balkánon (16.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (15.)

Az Arab dzsámi minaretje

Töredelmesen bevallom – mondja Berecz Edgár – , hogy nekem Tömörkény István (1866-1917) volt az első kalauzom ezen a vidéken. Az akkor még csak a patikussegédi és újságíró-gyakornoki próbálkozásokat maga mögött tudó fiatalember látó szemmel élt, járt kelt 1888-89-ben ebben a világban, ahol két esztendeig katonáskodott. Megfigyelései ma is érvényesek. “Törökök útján a Balkánon (15.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (13.)

A vár ma hadtörténeti és -technikai múzeumnak ad otthont

Kimostam a holmim a Dunában és azonmód, úgy vizesen magamra is öltöttem. A parkban az egyik padon egy titkárnő-féle lány meditált a hajókürtök és kopácsolás zajára. Nagy ívben elkerültem, majd egy kőbánya tűnt fel a közelben és máris Belgrádban voltam. “Törökök útján a Balkánon (13.)” bővebben

Karácsony a Gerebennel

Legényes

Idén úgy alakult, hogy a Székelyudvarhelyen működő három ifjúsági néptánc-együttes közül a Gereben Néptáncegyüttes előadása volt a legutolsó a gálaelőadások sorában. Köztudott, hogy a Boróka, a Kékiringó és a Gereben együttesek között létezik egy egészséges versengés, aminek az a természetes következménye, hogy mindig a jóra, s a még jobbra törekednek.

“Karácsony a Gerebennel” bővebben