Törökök útján a Balkánon (15.)

Az Arab dzsámi minaretje

Töredelmesen bevallom – mondja Berecz Edgár – , hogy nekem Tömörkény István (1866-1917) volt az első kalauzom ezen a vidéken. Az akkor még csak a patikussegédi és újságíró-gyakornoki próbálkozásokat maga mögött tudó fiatalember látó szemmel élt, járt kelt 1888-89-ben ebben a világban, ahol két esztendeig katonáskodott. Megfigyelései ma is érvényesek. Több impériumváltás elviharzott Novi Pazar fölött Tömörkény István katonai szolgálata óta, Törökország is jócskán összezsugorodott azóta, a K. und K. világának is annyi, de jól észlelhető, hogy ez a terület ma is két kultúra határvidékén található. Ugyanazok a törésvonalak léteznek, mint a 19. század végén, amikor Stephan Steingassner néven védte itt a határt a későbbi későbbi író, aki könyvtárosként és muzeológusként is igen szép pályát futott be, s bár más utat is választhatott volna, az egyik legnagyobb szegediként élt, s igazi szögediként halt meg.

Az íróról valamikor a múlt századforduló körül készülhetett a felvétel. Tömörkény Szeged kulturális életének meghatározó alakja volt egykor - nagy kár, hogy újabban csak ritkán emlegetik, holott kiváló publicista volt, s novellái ma is frissek és az értő olvasó számára igencsak emlékezetesek

Novi Pazar (1.)

Ez már a Szandzsák: Sjenica, Nova Varos, Prijepolje, Priboj, Tutin városokkal. A montenegrói részen pedig Rozaje, Berane, Bijelo Polje és Plejevlaja/Taslidza településekkel. Novi Pazarban nagy nyüzsgésbe cseppentem már a buszpályaudvaron. Tiszta törökös világ ez ma is, bárhogyan szívhatják a fogukat a szerbek. Legelőször a Lajlek dzsámijába mentem. Viszonylag kicsi épület, hátul óvodával, körötte üzletekkel, oldalt régi sírokkal és négy turbános kőfejjel. A minaret oldalában kicsi ajtó, föléje napkorongot véstek a kőbe. A dzsámi előtt szépen kidolgozott kút a mosakodáshoz. Hatalmas város ez a Novi Pazar, a buszmegálló az egyik végén van, de a látnivalók odabent nincsenek messze egymástól.

A dzsámi udvara

Isa bég hat helyiségből és egy előcsarnokból hamamját, azaz fürdőjét nagyon leromlott állapotban találtam. A teteje, a kupolája megvolt ugyan, de az épület maga méltatlanul romos, elhagyatott és szemetes volt. Nincsen annyira rossz állapotban, hogy ne lehetne helyrehozni és működtetni. A hamam melletti utcában levő teázóban szerb férfiak nézték maguk előtt a semmit. Egyikük odahívott az asztalához, kínált borral, pálinkával, de aztán csak megállapodtunk egy teában. Németül beszélgettünk. Csodálkoztak nagyon, hogy a Próféta (Béke legyen vele!) hitét vallom, s hogy nyakamba vettem a világot. A beszélgetés végén aztán ez a németül tudó ember (a magasztos Allah jóvoltából) rám erőltetett tíz eurót, hogy vendégeljem meg magam. Volt nekem valamennyi elemózsiám a zsákban, el is határoztam, hogy nem költöm el ezt az összeget, hanem egy kicsit felduzzasztom vele a pénzalapomat. Közben elérkezett az Asr ima ideje, ezért bementem az Arab dzsámijába, mert az imára hívás már közben megtörtént.

Kút a főtéren

Az Arab dzsámija is kicsi épület, közvetlenül a bazáros utcából van a bejárata. A vudut bent kell végezni az előtérben. A bazársoron üzlet üzlet hátán, és nagy volt a sürgés-forgás. Az egyik mészárszékben sikerült birkahúst vásárolnom ötszáz dinárért. A hentes hatalmas tepsikben sütötte, kemencében. Aki olcsón akar élni, annak ajánlom, mert hatalmasak itt az adagok.

Hatalmas adagokat mértek

Tömörkény István így írt az itteni olcsóságról: „Tizennyolc kracjár volt egy tyúk, két hatos egy liter szilvapálinka, egy forint egy birka bőröstől; fűtőfa annyi van, hogy mindenki lehozhatja a hegyről, aki nem röstell egy kis lovacskával fölmenni – amit egy ló a hátán le bírt hozni, annak is két hatos volt az ára, de az is csak azóta, mióta Fran Joszip katonái ott voltak az asszonyaikkal. Egy csésze feketekávé a bennszülöttnek a kafanában egy krajcár. A falu főutcáján, a csarsián, rúdon vitte két ember az egy darabban sütött birkát, a kutya meg a légy csapatosan ment meg repült utána. Aki megkívánta, azonnal hasotíottak neki belőle egy jókora karajt bordástul¸egy karaj egy krajcár. Mint jókora dominókockák hevertek a piac földjén a szőrös állati vadbőrök, amiknek egykori gazdáját elejtette a primitív vadász az erdőkben, ezt fölkötötte madzaggal a bennszülött a lábára a szőrivel befelé, viselte, amíg le nem szakadt; egy esztendőre való egy pár lábbeli három hatos; az olcsóság valósággal dühöngött…” (Az idézet a Katona a kötélen című kötetből való.)

A boszniai és szerbiai hadszíntereket megjárt K. und K. katonák kitüntetése - ez már a vég előtti huszonnegyedik órában történik

Szép régi világ fogadott Novi Pazarban, magasztaltassék Allah, hogy sikerre segített és megmentett a szerencsétlenségtől!

Sok kicsi ház és üzlet mindenfelé, nagy rakás fával az oldaluknál. Sok szép fátylas nő, s mindenik királynőknek való, igen előkelőnek látszó ruhákban. Ízléses és erkölcsös öltözékek ezek, muszlimáknak valók. A nők keze és lába errefelé nagyon áplolt. És némelyik nőnek – már amelyiknek látható – csodálatosan szép az arca. Itt már nem látni annyi szlávos arcot, csinos, kellemes ábrázatúak a nők, törökös vonásokkal. Ezeken a lányokon, asszonyokon csak ritkán látni a manapság annyira dívó szakadt térdű farmert. A férfiak többnyire szakállasak és borotválják a bajuszukat. Nadrág, ing és félcipő az öltözetük, amelyet némelyikük kufi-sapkával vagy takiyyával egészít ki.

Amikor a férfiak közelébe értem, mindjárt üdvözöltem őket: As salamu aleykum! És ők válaszoltak: Wa aleykum as-salam! Máskor meg a mellettem elhaladók üdvözöltek, hiszen a szakállam révén azonnal maguk közé tartozónak fogadtak el. As salam aleykum! –, és én még udvariasabban köszönök vissza ilyenkor: – Wa aleykum as-salam, wa rahmat-ullahi wa barakatu!

Elmentem az Altun Alem dzsámiba is. Szép kupolás dzsámi, nagy minarettel. A dzsámi falait valaha drágakövekkel díszítették. Az épület mögött óvoda, sok kékszemű és szőke gyermekkel.

Óvodások

Novi Pazarban sok a híd. A folyó vize kristálytiszta. Az utcákon nagy a sürgés-forgás, valósággal hömpölyög a nép. Láttam egy parkot, tele edzőgépekkel, amelyen az odalátogatók ingyen tornázhattak.

A város közepén erődítmény látható – legalábbis az, ami megmaradt belőle – és egy torony. A torony tövében gyanús fiatalokat figyeltem meg, akik alighanem valami egyebet szívtak, nem dohányt, mert még a szemük sem állt jól. Szóba álltak velem, muszlimnak vallották magukat, de nem úgy néztek ki, s nem úgy viselkedtek. Egyikük kirívó volt a többi közül, színes japán tetoválás volt a hátán. Úgy látszik, hogy a fiatalok errefelé is kezdenek megbolondulni…

Berecz Edgár