Gyermekjátékkal indul a film, egy ódon, ám impozáns udvarház körül egyenruhába öltözött apróságok kiszámolósdit játszanak. Valahol Spanyolországban járunk, évtizedekkel ezelőtt, az pedig már az első jelenetekből kiderül, hogy az egyik kislányért hamarosan érkeznek az örökbefogadók. Ennyi a múlt, és máris elértünk a harminc évvel későbbi jelenhez: Laura, az egykoron örökbefogadott, visszatér a már elhagyottan álló épületbe. A felújítás után, hátrányos helyzetű gyermekeknek szeretne otthont biztosítani, remélve, hogy a leendő lakók majd, hozzá hasonlóan, jól fogják itt érezni magukat. Az immár felnőtt nő számára ugyanis nem fűződnek rossz emlékek a helyhez. Nincs tudomásunk róla, milyen körülmények között vált felnőtté, az viszont nem kérdéses, hogy annyi év után végre hazatért. Az egykori otthonhoz való ragaszkodás a kiindulópontja és alapja a további történéseknek.
Nem azt kapjuk ugyanis, amire a cím alapján akár számíthatnánk is: túlkapásokkal terhelt nevelési módszereket, megfélemlített gyerekeket, vagy szigorú szájú nevelőket. Éppen ellenkezőleg, a közösséghez való tartozás nyugalmát, az egymásrautaltságból szövődő, már-már testvéri viszonnyá alakuló barátság fontosságát idézik a sötét színnel festett képek. A filmnek ez biztosítja az ívét: a központi szereplő, immár saját gyermeke segítségével, visszatér oda, ahová mindig is tartozott. Erre épülnek fokozatosan rá a súlyos csöndekkel teli, hidegrázós jelenetek. Az árvaház ugyanis horrorelemekkel tűzdelt dráma és drámai mélységekkel bíró horror, közösségi és egyéni tragédiákat boncolgató, gyerekkorunk emlékeiből építkező mese és ezzel egyidejűleg az utóbbi évek legsikeresebb európai filmjei közé tartozó, Oscar-díjra is jelölt alkotás.
A korábban videoklipekkel és reklámfilmekkel hírnevet szerző Juan Antonio Bayona bemutatkozó rendezésére egyértelműen, de jó értelemben, a producer személye is rányomta a bélyegét. A rendezőként, producerként vagy éppen forgatókönyvíróként a rideg hétköznapok és a gyermeki fantáziavilág között egyensúlyozókról hírt adó, mexikói származású Guillermo del Toro nevéhez ugyanis olyan mozgóképek fűződnek, mint A Faun labirintusa, az Ördöggerinc, a Hellboy vagy a Biutiful. Az ezekben is jelentkező kettősség jellemzi a horrorfilmes kliséket újragondoló Az árvaház című filmet is.
Tragédiák mentén építkező, logikus magyarázatokkal szolgáló történetet követhetünk nyomon, miközben átlépünk a fantázia birodalmába. A két szál következetesen építkezik egymásból, így történhet meg, hogy a lassan körvonalazódó, rettenetes igazság megismerésével nem a félelem, hanem a nyugalom érzése keríthet hatalmába. A Peter Pan történetére is folyamatosan rájátszó film a képzelőerő rémképeit, a gyermekkor félelmeit, a sokszor meglepően kegyetlen mesék világát idézi. Fokozatosan pedig, miközben a bújócskák és fogócskák világa minket is magába szippant, visszaáll a rend, a szereplők megtalálják helyüket, van aki marad, és olyan is van, aki továbblép, az immár felnőtt Wendy pedig visszatérhet Sohaországba, az elveszett gyerekek közé, az otthonába, ahová mindig is vágyott.
Boda Székedi Eszter
Az árvaház (El Orfanato, 2007) című spanyol film a TVR 1 műsorán szombaton (február 4.) látható 23.45 órától.