… a kultúra otthona
Már bent jártunk Cetinjében, amikor a sofőr felébresztett. Valaha itt volt a fővárosa Montenegrónak, fájdalom, hogy ma már nem az, mert igen ügyesen megtervezett és kedves város. “Törökök útján a Balkánon (24.)” bővebben
Mielőtt bekanyarodtam volna a következő településre, utamba akadt egy magányos ház. Szerettem volna vásárolni a gazdától két tojást. Bementem, annak rendje-módja szerint köszöntöttem. Én úgy éreztem, hogy megfelelően udvarias voltam, még túl óvatos is, de azt a választ kaptam, hogy nem tud adni, mert neki is szüksége van rá, kell a családnak. “Törökök útján a Balkánon (23.)” bővebben
Egy tanyára érkeztem. Balról házakat láttam. Az elsőnél szép, rendezett szőlőültetvény, gyep, páfránnyal befuttatott filagória, épp ideális hely lehetett volna a táborozásra. Egy tábla hirdette két nyelven, hogy házi méz, pálinka és bor van eladó. Ahogy közeledtem, mindjárt észrevettem, hogy valakik mulatoznak a közelben. “Törökök útján a Balkánon (22.)” bővebben
Egy semmi kis állomáson szálltam le a vonatról. Pár ház, pár utca és néhány eperfa, úgyhogy az ebédemet egy fáról szedtem le. A kis teleptől a város maga mintegy öt-hat kilométernyire fekszik a Skadarska-tó partján. Nem is város, hanem csak egy a tóhoz tartozó kis telep, amely tele van szállodákkal, éttermekkel, szuvenír-boltokkal, amelyekben mindenféle bóvlit árulnak, s tele turisták iránt szimatoló ügynökökkel és rengeteg apró hajóval, csónakkal a mólókon. “Törökök útján a Balkánon (21.)” bővebben
Igazán szép és kerek történet, amikor valaki már gyerekkorában elhatározza, hogy „mi lesz, ha nagy lesz”, s aztán irigylésre méltó kitartással kapaszkodva szikláról-bércre, felér pályája csúcsára… E tekintetben Lóránt Attila fotográfus története rendhagyó történet. Nem készült már gyerekkorában fotósnak, sőt: egy ideig „nagykorában” sem, pályája ilyetén alakulásába a véletlen szólt bele. Reklámfilm-rendezőként 2002-ben Dél-Afrikában készített egy reklámfilmet, és megtetszett neki a vörös kontinens. Olyannyira, hogy néhány hónap múlva visszatért Kelet-Afrikába. Egy reggel az Indiai óceán partján kószált, amikor arra lett figyelmes, hogy az ott lévő halászok égetnek valamit. Amikor közelebb ment, akkor látta, hogy lángoló autógumikkal égetik le a csónakjaikra tapadt fúrócsigákat. Annyira megdöbbentette a látvány, hogy készített egy fotót. Ez volt az első fotója. Innen indult a pályája, amely végül a National Geographic Társaság karjaiba röpítette. “Féljünk-e a kannibáloktól?” bővebben
Az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat után hamar átestünk, ahogy a hivatalos emberek feljöttek a vonatra. Montenegróban aztán egy csapásra megkezdődött az eurós világ. A vonatállomástól pár kilométerre volt a város, ezt a távolságot taxikkal küzdötték le az utasok. Engem is megszólított az egyik, nagyban ajánlkozott. Kért öt eurót, én adtam kettőt, s mindketten jól jártunk. “Törökök útján a Balkánon (19.)” bővebben
Minden van ebben a városban! Főleg modern épület. Közvetlenül az állomás mellett rátaláltam a múzeumra, de zárva volt. Sajnos a régi kafanát sem találtam nyitva. Egy üzletben vásároltam némi zöldséget, mert a húsfélékben nem biztam. Egy kisvendéglőben bevágtam egy marhahúslevest, ami valamelyest hasonlított a románok csorbájára. A vonatozás eléggé kifárasztott, úgyhogy keresnem kellett sürgősen valami helyet alvásra, de még semmiféle lehetőséget nem láttam. “Törökök útján a Balkánon (18.)” bővebben
Zuhogó esőben érkeztem meg a városba. A muszlim fiú elvitt egészen a múzeum épületéig, de az éppen zárva volt. A város nagyon megváltozott, amióta nem jártam ott, modern és új lett, tele ízléstelen betonépülettel. “Törökök útján a Balkánon (17.)” bővebben
Kimostam a holmim a Dunában és azonmód, úgy vizesen magamra is öltöttem. A parkban az egyik padon egy titkárnő-féle lány meditált a hajókürtök és kopácsolás zajára. Nagy ívben elkerültem, majd egy kőbánya tűnt fel a közelben és máris Belgrádban voltam. “Törökök útján a Balkánon (13.)” bővebben
Hirtelen felindulás vezérelhetett, mert Horvátországból ismét átmentem Szerbiába, s immár nem a vajdasági részek vonzottak, hanem Nándorfehérvár, hiszen ott is rengeteg török építészeti emléket látni. Szerbiában a török hódoltság nem másfél évszázadig, hanem sokkal tovább tartott. Igen jelentékenyek a nyomok, s a török befolyás – túlzások nélkül – még ma is igen jelentős. Vagy csak most van erősödőben? “Törökök útján a Balkánon (12.)” bővebben