A város maga az út két oldalán helyezkedik el magas hegyek között. A lakosság muszlim. Tudtam, hogy itt feltétlenül meg kell nézni a fából készült Kurčanska dzsámit, II. Murat szultám dzsámiját és a Ganica kula nevű kőből rakott tornyot. Rožajéban két temető is van, egyik az út bal, a másik a jobb oldalán.
Rožaje
Az egyik temetőbe magam is bementem érdekes régi sírokat keresni és a kilátásban gyönyörködni, noha a havas csúcsok miatt kicsit hűvös volt a levegő. A lakók itt rengeteg fát halmoznak fel, bizonyára nagyon hidegek lehetnek a telek, hogy ilyen gondosan felkészülnek rá a magánemberek és az intézmények is, hiszen a különböző hivatalok, iskolák is mind körbe voltak rönkökkel, illetve méterbe vágott vagy éppenséggel szépen felhasogatott és elrakott tüzelővel. Egy kisvendéglőben čevapot ettem kenyérrel és zöldséggel. Itt nem esznek mustárt a “miccs” mellé.
Sok medreszét és muszlim iskolát láttam. A lakosok vallásos, erkölcsös emberek. Alhamdulillah! Az utcán szembejövő szakállas férfiak köszönnek, és én visszaköszönök nekik, még udvariasabban, még cifrábban, mint ők.
A buszmegállóban kiderült, hogy naponta csak egy járat van Pejébe, s én azt már lekéstem- A taxisok 20 euróért ajánlkoztak volna erre az útra, de ez az összeg nem volt az én bukszámhoz való. Ajánlották, hogy megúszhatom öt euróból, ha kerítek magam mellé még három utast. Találkoztam is olyan turistával, aki oda szeretett volna eljutni, de amikor magyarázni kezdtem, hogy mi az elképzelésem, azt gondolhatta, hogy helybeli taxis lehetk, s azonmód le is rázott, pedig csak közeledni szerettem volna és takarékoskodni. Németül és angolul próbálkoztam. Valószínű, hogy más nemzetiségű lehetett, ezeket a nyelveket nem igazán értette, vagy pedig az a magának való fajta nyugat-európai, akit senki és semmi nem érdekel.
Úgyhogy egy idő után meguntam az útitársak keresgélését, és nekivágtam gyalog az útnak. Próbáltam stoppolni, de nem ment a dolog, mert a gépkocsik mind a város széléig vagy a közeli településekre mentek. Egy idő után az egyik autós megkönyörült rajtam, de csak pár kilométert vitt, mert letért egy tanához, úgyhogy én ismét gyalogosan folytattam az utat. Ahogy feljutottam a tanya feletti dombra és szétnéztem, az az érzésem támadt, hogy Tirolban vagyok. Minden nagyon osztrákos volt, a hegyek, a legelők, a tehenek, épp csak a dzsámi és a minaret nem illet a tirolinak vélt tájhoz.
Berecz Edgár