… a kultúra otthona
Mielőtt bekanyarodtam volna a következő településre, utamba akadt egy magányos ház. Szerettem volna vásárolni a gazdától két tojást. Bementem, annak rendje-módja szerint köszöntöttem. Én úgy éreztem, hogy megfelelően udvarias voltam, még túl óvatos is, de azt a választ kaptam, hogy nem tud adni, mert neki is szüksége van rá, kell a családnak. “Törökök útján a Balkánon (23.)” bővebben
Egy tanyára érkeztem. Balról házakat láttam. Az elsőnél szép, rendezett szőlőültetvény, gyep, páfránnyal befuttatott filagória, épp ideális hely lehetett volna a táborozásra. Egy tábla hirdette két nyelven, hogy házi méz, pálinka és bor van eladó. Ahogy közeledtem, mindjárt észrevettem, hogy valakik mulatoznak a közelben. “Törökök útján a Balkánon (22.)” bővebben
Egy semmi kis állomáson szálltam le a vonatról. Pár ház, pár utca és néhány eperfa, úgyhogy az ebédemet egy fáról szedtem le. A kis teleptől a város maga mintegy öt-hat kilométernyire fekszik a Skadarska-tó partján. Nem is város, hanem csak egy a tóhoz tartozó kis telep, amely tele van szállodákkal, éttermekkel, szuvenír-boltokkal, amelyekben mindenféle bóvlit árulnak, s tele turisták iránt szimatoló ügynökökkel és rengeteg apró hajóval, csónakkal a mólókon. “Törökök útján a Balkánon (21.)” bővebben
Ennél ócskább, semmitmondóbb, jellegtelenebb fővárost életemben még nem láttam. Túrkálók voltak a legnagyobb üzlethelyiségekben, és egymást érték a koldusok. Nem láttam sehol tereket, palotákat, irodaházakat. Hosszas keresgélés és gyaloglás után megkerült a folyópart, egy török híd, valami romok is, de ezeket úgy benőtték az apró házak, hogy már alig látszott belőlük valami. “Törökök útján a Balkánon (20.)” bővebben
Az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat után hamar átestünk, ahogy a hivatalos emberek feljöttek a vonatra. Montenegróban aztán egy csapásra megkezdődött az eurós világ. A vonatállomástól pár kilométerre volt a város, ezt a távolságot taxikkal küzdötték le az utasok. Engem is megszólított az egyik, nagyban ajánlkozott. Kért öt eurót, én adtam kettőt, s mindketten jól jártunk. “Törökök útján a Balkánon (19.)” bővebben
Minden van ebben a városban! Főleg modern épület. Közvetlenül az állomás mellett rátaláltam a múzeumra, de zárva volt. Sajnos a régi kafanát sem találtam nyitva. Egy üzletben vásároltam némi zöldséget, mert a húsfélékben nem biztam. Egy kisvendéglőben bevágtam egy marhahúslevest, ami valamelyest hasonlított a románok csorbájára. A vonatozás eléggé kifárasztott, úgyhogy keresnem kellett sürgősen valami helyet alvásra, de még semmiféle lehetőséget nem láttam. “Törökök útján a Balkánon (18.)” bővebben
Zuhogó esőben érkeztem meg a városba. A muszlim fiú elvitt egészen a múzeum épületéig, de az éppen zárva volt. A város nagyon megváltozott, amióta nem jártam ott, modern és új lett, tele ízléstelen betonépülettel. “Törökök útján a Balkánon (17.)” bővebben
Betértem egy medresze üzletébe, alkohol nélküli helal-parfümöt vásárolni. Aztán visszamentem a sétálóutcába, ahol egy Korán-árus török kávéval és borovnica szörppel vendégelt meg. Ez a borovnica szerintem áfonya vagy ahhoz nagyon hasonlító bogyó lehet. “Törökök útján a Balkánon (16.)” bővebben
Töredelmesen bevallom – mondja Berecz Edgár – , hogy nekem Tömörkény István (1866-1917) volt az első kalauzom ezen a vidéken. Az akkor még csak a patikussegédi és újságíró-gyakornoki próbálkozásokat maga mögött tudó fiatalember látó szemmel élt, járt kelt 1888-89-ben ebben a világban, ahol két esztendeig katonáskodott. Megfigyelései ma is érvényesek. “Törökök útján a Balkánon (15.)” bővebben
Miután megnéztem Tito marsall szobáját, egyenruháját, kedvenc fegyvereit, nyergét, s egyéb személyes tárgyát, úgy éreztem, hogy kicsit belefáradtam immár a múzeumlátogatásba. Olyan hatalmas volt az a sokféle hadi témával foglalkozó gyűjtemény, hogy egy szuszra nem is lehetett végignézni. Úgyhogy szünetet adtam magamnak egy idő után, és kimentem az udvarra levegőzni. Ott egy idős, ám nagyon barátságos kínai férfi buzgón fényképezte a tankokat. Nagyra értékelte a kínai tudásomat, rögtön névjegyet húzott elő és meghívott Kínába. Ki tudja? Megtörténhet, hogy egyszer teljesül ez a vágyam is! Jól eltettem a névjegyet, gyűjtöm az ilyen kapcsolatokat, hiszen ezekből a személyes találkozásokból szokott kialakulni az a kapcsolati háló, amely segít majd bejárni egy-egy országot. “Törökök útján a Balkánon(14.)” bővebben