… a kultúra otthona
Minden burján jó valamire, sőt: biztosan használ. Pakot Mónika és Szabó Károly filmjét (Ha nem használ, nem is árt – 51’, 2013) meglehetős sikerrel vetítették a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány és Hangzóanyag tárában. Nyugodt lelkiismerettel ki lehet jelenteni – bár nem számoltuk meg akkor a jelenlevőket –, hogy legalább százan voltak kíváncsiak erre a produkcióra, ha nem többen. Akár egy igazi mozi-termet is megbírt volna ez a rendezvény. “Közhasznú film, közhasznú növények” bővebben
Zuhogó esőben érkeztem meg a városba. A muszlim fiú elvitt egészen a múzeum épületéig, de az éppen zárva volt. A város nagyon megváltozott, amióta nem jártam ott, modern és új lett, tele ízléstelen betonépülettel. “Törökök útján a Balkánon (17.)” bővebben
Betértem egy medresze üzletébe, alkohol nélküli helal-parfümöt vásárolni. Aztán visszamentem a sétálóutcába, ahol egy Korán-árus török kávéval és borovnica szörppel vendégelt meg. Ez a borovnica szerintem áfonya vagy ahhoz nagyon hasonlító bogyó lehet. “Törökök útján a Balkánon (16.)” bővebben
Töredelmesen bevallom – mondja Berecz Edgár – , hogy nekem Tömörkény István (1866-1917) volt az első kalauzom ezen a vidéken. Az akkor még csak a patikussegédi és újságíró-gyakornoki próbálkozásokat maga mögött tudó fiatalember látó szemmel élt, járt kelt 1888-89-ben ebben a világban, ahol két esztendeig katonáskodott. Megfigyelései ma is érvényesek. “Törökök útján a Balkánon (15.)” bővebben
Miután megnéztem Tito marsall szobáját, egyenruháját, kedvenc fegyvereit, nyergét, s egyéb személyes tárgyát, úgy éreztem, hogy kicsit belefáradtam immár a múzeumlátogatásba. Olyan hatalmas volt az a sokféle hadi témával foglalkozó gyűjtemény, hogy egy szuszra nem is lehetett végignézni. Úgyhogy szünetet adtam magamnak egy idő után, és kimentem az udvarra levegőzni. Ott egy idős, ám nagyon barátságos kínai férfi buzgón fényképezte a tankokat. Nagyra értékelte a kínai tudásomat, rögtön névjegyet húzott elő és meghívott Kínába. Ki tudja? Megtörténhet, hogy egyszer teljesül ez a vágyam is! Jól eltettem a névjegyet, gyűjtöm az ilyen kapcsolatokat, hiszen ezekből a személyes találkozásokból szokott kialakulni az a kapcsolati háló, amely segít majd bejárni egy-egy országot. “Törökök útján a Balkánon(14.)” bővebben
Kimostam a holmim a Dunában és azonmód, úgy vizesen magamra is öltöttem. A parkban az egyik padon egy titkárnő-féle lány meditált a hajókürtök és kopácsolás zajára. Nagy ívben elkerültem, majd egy kőbánya tűnt fel a közelben és máris Belgrádban voltam. “Törökök útján a Balkánon (13.)” bővebben
Hirtelen felindulás vezérelhetett, mert Horvátországból ismét átmentem Szerbiába, s immár nem a vajdasági részek vonzottak, hanem Nándorfehérvár, hiszen ott is rengeteg török építészeti emléket látni. Szerbiában a török hódoltság nem másfél évszázadig, hanem sokkal tovább tartott. Igen jelentékenyek a nyomok, s a török befolyás – túlzások nélkül – még ma is igen jelentős. Vagy csak most van erősödőben? “Törökök útján a Balkánon (12.)” bővebben
Idén úgy alakult, hogy a Székelyudvarhelyen működő három ifjúsági néptánc-együttes közül a Gereben Néptáncegyüttes előadása volt a legutolsó a gálaelőadások sorában. Köztudott, hogy a Boróka, a Kékiringó és a Gereben együttesek között létezik egy egészséges versengés, aminek az a természetes következménye, hogy mindig a jóra, s a még jobbra törekednek.
Ebben a faluban láttam egy bezárt katolikus templomot. Egy út melletti feszületen azt írta: Gestiftet von Mathias Klencz u. Nicolaus Klencz 1888, Erneuert 1907. Az egykori papilakban cigányok laktak. Bekopogtam. Egy csodálatos szépségű cigány nő nyitott ajtót. “Törökök útján a Balkánon (11.)” bővebben
A buszból, ahogy közeledtem a város felé, egy ócskavas-telepet figyeltem meg alaposabban, ahol sok személy- és teherautó, busz roncsa között két tank is rozsdállott. Újvidék (Novi Sad) szép és elég nagy város, pezsgő élettel tele. “Törökök útján a Balkánon (10.)” bővebben