… a kultúra otthona
A buszmegállóból gyalogosan indultam be a városba, majd a Tisza-parton az emlékmű felé igyekeztem. Zenta is tetszetős város, sok bolttal, szépen karbantartott parkokkal és a Tisza mellett ízlésesen kialakított sétánnyal. Épp futóverseny volt a parton… “Törökök útján a Balkánon (9.)” bővebben
Kevesen tudják, hogy Dél-Amerikában olyan jelentős magyar diaszpórák élnek, amelynek alapítói a múlt század első harmadában az 1910-es évek, az első világháborút követő bizonytalanságban, illetve az 1929-1933 közötti gazdasági világválság idején telepedtek át a Nagy Vízen. “Akik visszavágynak az ismeretlen hazába” bővebben
Berecz Edgárt, aki jelen pillanatban éppen valamelyik közel-keleti országban tartózkodik, egy korábbi utazása során Délmagyarországon követtük végig, éppen azt a naplórészletet olvashattuk, amikor átlépte a magyar-szerb határt, és különleges kapcsolatteremtő képességét kihasználva haladt a vegyes lakosságú vidéken. “Törökök útján a Balkánon (8.)” bővebben
A megszokott és a gyalogszer mellett igen gyakran rendelkezésre álló szállítóeszközzel, autóbusszal mentem ki a mohácsi síkon levő emlékhelyhez. Itt elszedtek tőlem 1500 forintot és mutattak érte egy gyermekeknek való kiállítást, vetítéssel, pár vasdarabbal, régi ruhák másolataival és a tömegsírokat ábrázoló képekkel. “Törökök útján a Balkánon (7.)” bővebben
A törökök nyomait feltáró utazás következő állomása Szigetvár. Mivel Berecz Edgár nem a manapság – jobb híján – igen népszerű kocaturizmus művelője, hanem a szó klasszikus értelmében vett utazó, beszámolóiból sokkal többet kapunk, mint ezer fényképfelvétel vagy több órányi videó jóvoltából. “Törökök útján a Balkánon (3.)” bővebben
Pávai István szombat délután volt a G. Feszt vendége, aki egyáltalán nem idegen, nem messziről jött ember, hiszen itt, Székelyudvarhelyen látta meg a napvilágot (1951). Hosszú ideig meghatározó személyisége volt a honi táncházi zenélésnek, a táncházmozgalomnak magának, harmincöt évvel ezelőtt ő győzött meg néhány itteni zenészt – Sinka Ignácot, Szép Gyulát, Fodor Bélát és Tárkányi Jánost –, hogy alapítsanak együttest, szervezzenek táncházakat a kolozsvári, csíki és szentgyörgyi példák hatására. Így jött létre a Venyige együttes. “G. Feszt – másodszor (9-10. nap)” bővebben
A lengyelfalvi római katolikus plébánia anyakönyvéből egyértelműen kiderül, hogy 1829. február 3-án látta meg a napvilágot, Balázs napján. Székely András plébános keresztelte meg február 9-én. „Az újszülött neve: Illustrissimus Blasius, Baro, Orbán, Johannes, Paulus. Szülei (parentes): Illustrissimus D. Baro Joannes Orbán et Illustr. D. Eugenia Knecht, vero nomine Foresti. – Keresztszülők: Illustrissimus Dominus Comes Jóannes Haller et Magnifica D. Anna, Ugron, – helyettesíti (substitutus patrinus): Mag. D. Bölcskövi, capitanus.” – olvassuk a Bányai János által szerkesztett Székelység, 1940. évi 3-5. számának 19. oldalán. “Mikor született a legnagyobb székely?” bővebben
Miklós Leventével, az Udvarhely Táncműhely hét éve hivatalban levő vezetőjével a IV. Össztánc Ősszel című rendezvénysorozatról, és arról az időszakról beszélgettünk, amelyet az intézmény élén töltött. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nem kívánja meghosszabbítani a szerződését, megbízása 2012. december 31-én lejár. “Az életkörök hétéves periódusai” bővebben
A frissen elmúlt ezredév utolsó évszázadának nyolcvanas éveiben nagy szerencsének számított, ha egy műszaki értelmiségi nem a Kárpátokon túlra, hanem az otthonához közelebbi helyre került. László Csabát (1960, Brassó) 1985-ben mérnök-gyakornokként Székelykeresztúrra helyezték, “A Pipacsok huszonöt éve” bővebben
Be kell vallanom, hogy gyerekkoromban Málnás mindössze egy borvízcímkét, és az utazásaim során időnként felbukkanó helységnévtáblát jelentette számomra, hogy aztán mintegy harminc évre teljesen kikerüljön a látókörömből. Éppen ezért, amikor Kovács Attila, a helyi iskola igazgatója, felhívta a figyelmemet a most megjelent albumra (Kovács Endre: Málnás – a dolgok állása, Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012.) érdeklődéssel, és azzal az izgalommal vettem kézbe a kötetet, amelyet egy ismeretlen ismerős szokott kiváltani az emberben. “A dolgok állása” bővebben
