Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben

Homoródszentmárton, 2015 (Balázs Ödön felvételei)

„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” – írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. “Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben” bővebben

Cseke Péter 70 éves

Csake Pétert Geréd Gábor tanár úr faggatta

A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. “Cseke Péter 70 éves” bővebben

Márton Áron-pályázat a Székelyföldnél

Szolgálatban

„A mai embernek, ha emberi mivoltát meg akarja őrizni, meg kell szabadulnia az egydimenziós élettől és létfelfogástól, a dolgok és a merőben földi célok uralmától. A létbizonytalanság, az élet nagy ellentmondásai felébresztették a modern ember lelkében a vágyat a becsületesség, az őszinteség, az egyenesség, az igazság és az igazságosság iránt, s a keresztény ember segítheti a társait abban, hogy ezen az úton előbbre jusson.” (Márton Áron) “Márton Áron-pályázat a Székelyföldnél” bővebben

Hogyan és kiket nyomaszt a Fekete Március?

Marosvásárhely főtere 1990. március 20-án

Vajon hogyan látja az operatőr, a történész és az író a vásárhelyi eseményeket egy negyedszázad múltán? Huszonöt esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban, amikor még három hónap sem telt el azóta, hogy közelmúltunk történetének legsötétebb „aranykora” véget ért, ismét gyülekezni kezdtek a fellegek az erdélyi magyarság feje fölött. Alantas indulatok szabadultak el Marosvásárhelyen. Erre a történelminek nevezhető fordulópontra csak józanul, a tanulságok megjegyzésével szabad emlékezni és kell emlékeztetni. “Hogyan és kiket nyomaszt a Fekete Március?” bővebben

Bölöni és Kedei Udvarhelyen

Kedei Zoltán (a bal szélen), Bölöni Domokos az álló Ráduly János balján (a felvétel a Hazanéző marosvásárhelyi estjén készült 2015. február 7-én)

A két szerző Bölöni Domokos és Kedei Zoltán életének korábbi korszakai a sóvidéki Korondhoz köthetők. Az írói és a képzőművészi pályakezdés minden alkotó számára meghatározó, kedves a hely, ahol ez a nagykorúsítási folyamat lezajlik. “Bölöni és Kedei Udvarhelyen” bővebben

Hagyományos értékek mentén

Sokan tettek az Összefogás Házáért - a közös munka és a egymásra való odafigyelés jól látható eredményeket hoz a községben

Különleges, a világ legtermészetesebb rendje, a szeretet, a megértés jegyében dolgoznak Máréfalván az Összefogás Házában. Ez az intézmény tizedik esztendeje működik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a községi önkormányzat, jószívű vállalkozók, a helyi és a másutt élő jótevők segítségével. “Hagyományos értékek mentén” bővebben

A vidék gondjairól – tanácskozás Homoródjánosfalván

Homoródjánosfalva

Idén a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Homoródjánosfalvi Közbirtokosság Homoródjánosfalvára hirdette meg a két Homoród-mentén levő unitárius egyházközségek gondnokai, közbirtokossági elnökei és polgármesterei találkozóját. A szakmai kerekasztalra 2015. február 21-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődően került sor. Ha nem is jelent meg minden érintett, a találkozónak bőven volt hozadéka, hiszen olyan kérdésekről tárgyaltak, amelyek menet közben is felmerülhetnek a településeken, és így, ha az illetékesek ismerik a másutt gyakorolt megoldásokat, akkor hatékonyabban tudják azokat saját hatáskörükben alkalmazni. “A vidék gondjairól – tanácskozás Homoródjánosfalván” bővebben

A kisebbségi sorstól az egyetemesig

Békás (1958)

Tragikus váratlansággal, túl korán zárult le Kusztos Endre életműve. A művész szerette volna megérni a betöltött 90. életéve tiszteletére nyíló kiállításokat, hiszen több városban, belföldön és külföldön egyaránt készültek/készülnek a művészeti élet szervezői erre a jeles évfordulóra. “A kisebbségi sorstól az egyetemesig” bővebben

Megrajzolt történelmünk

Nagyajta unitárius vártemploma

Templomerődök ábrázolásait és rekonstrukciós rajzait, erdélyi fejedelmek portréit, valamint nemesi címereket tekinthetünk meg hamarosan Gyöngyössy János új kiállításán. A szerző több évtizedes történelmi és képzőművészeti (idő)utazásainak foglalata a most összeálló kiállítás. “Megrajzolt történelmünk” bővebben

Mi az a Kijelölt hely?

Simó Márton: Kijelölt hely. Erdélyi Műhely Könyvek, Székelyudvarhely-Budapest, 2014. (A borítóterv Erőss István Kijelölt hely 2. című alkotásának felhasználásával készült

Több, mint kétszáz oldalas kiadvány, 2010–2014 közötti írásokkal. Műfaját tekintve: publicisztika, vagyis a közírás szférájába tartozik, politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkozik, irodalmi szinten.A témák nem csupán Udvarhelyszékre korlátozódnak – ez hozzájárul ahhoz, hogy ne csupán a szűkebb szülőföldünket láttassa, vagyis kissé nagyobb összefüggésekben olvashassunk arról, hogy éppen mi történik valahol tőlünk messzebb, ahol ugyanolyan székely emberek élnek, mint amilyenek mi vagyunk.  “Mi az a Kijelölt hely?” bővebben