A kisebbségi sorstól az egyetemesig

Békás (1958)

Tragikus váratlansággal, túl korán zárult le Kusztos Endre életműve. A művész szerette volna megérni a betöltött 90. életéve tiszteletére nyíló kiállításokat, hiszen több városban, belföldön és külföldön egyaránt készültek/készülnek a művészeti élet szervezői erre a jeles évfordulóra.
Szerette volna megérni, hogy az általa adományozott telken elkészüljön az a ház, ahol a Szováta városának felajánlott képeit állandó tárlaton majd kiállíthatják. Szerette volna látni, hogy létrejön az általa megámodott alkotóközpont a sóvidéki és máshonnan érkező  képzőművészek számára. Bizonyára sok egyebet is szeretett volna, voltak mélyen őrzött titkai és vágyai is, hiszen az álmodozás a tervezgetés nincsen életkorhoz kötve. A művész egyébként kiváló szellemi képességek, teljes alkotó- és életkedv birtokában volt, nagy lendülettel, jó kedvvel dolgozott, tanúi ennek azok a barátok, akik ama utolsó napon is vele voltak, többek között Bálint Arthur operatőr-filmrendező is, hiszen a végzetes szombaton, február 14-én még filmfelvételt rögzíthetett a művésszel.

Kusztos Endre első alkotói eszmélésétől fogva kiforrott stílussal rendelkezett. Hosszú pályája során többnyire egyetlen színt használt, a feketét, amelyben „a többi is benne van”. A nagyméretű szénrajzok jelentették számára a mindenséget. Időnként volt szerencsénk ugyan más színekkel és technikákkal készült alkotásait is látni, de valahogy azok is fekete „árnyalataiként” maradtak meg bennünk. Egyike volt azon székelyföldi képzőművészeknek, akik a kisebbség léttől, annak felvállalásától, a közösségi lét ábrázolásától jutottak el az egyetemesig. A Kisküküllő-mente jellegzetes tájai, omladozó házai, göcsörtös fái, a rejtett és „félreeső” szépség jelentette számára az „igazit”. Helyei voltak, kedvenc tájai, ahová hosszú évek, évtizedek óta visszajárt. Pályájában az 1972-es esztendő jelentette az igazi fordulópontot, ekkor nyílott meg emlékezetes kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában; ettől fogva jegyzik a magyar képzőművészek élvonalához tartozónak. Egyéni és csoportos kiállításokkal számos európai országba és a tengeren túlra is eljutott.

Téli táj

A művészt 2015. február 18-án helyezték örök nyugalomra a szovátai református temetőben. Koporsójánál életútjának méltatói, Péter Ferenc, Szováta polgármestere és Siklódy Zsolt képzőművész is a közvetlen modorú, a magánéleti tragédiák ellenére töretlen életkedvű grafikusra emlékezett, aki úgy művészetével, mint egyéni életpéldájával sokat tett a közösségért, amelyből vétetett. Siklódy Zsolt, a Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület nevében is szólt elmondván, hogy megvannak az anyagi források a művészeti központ befejezéséhez, ősszel megtarthatják a retrospektív, immár emlékkiállítást, amelyben – sajnálatos módon – nem szerepelhetnek azok a képek, amelyeket a művész tervezett elkészíteni a következő hónapokban. Azok más dimenziókban mutatkozhatnak majd meg. Az életmű lezárult, elkezdődött annak őrzése és elhelyezése az emlékezetben. Bízunk benne, hogy méltó gazdái leszünk mi, a hátul maradottak ennek a gazdag hagyatéknak.

Simó Márton

A földi pálya lezárult

Páskándi Géza

Kusztos Endre grafikái: A szén memóriája

A szén jobbára fekete. A fekete nem szín. Elnyeli a hőt, a fényt. A szén elnyeli a szivárványt. Megemészti. Ellentétben a fehérrel – ez se szín –, mely készségesen visszaadja a színeket. Például színképelemzés idején. Még a sorrendre is kínosan ügyel: vörös, narancs, sárga, zöld, halvány és sötétkék, ibolya…. az átmenetekkel kiteljesül a kör, és bezárul. A vörös és a sötétkék találkozása: ibolya. Minden párhuzamos szín találkozik tehát, új árnyalatot hoz létre. Az „első szín” és az „utolsó” – a vörös és a sötétkék megszüli az átmenetet, a folytatást. A színvilág önmagába fordul… tökéletes kerek, gömbalak. E szerint: a fehér emlékezete jó. Memóriájában, mintegy rétegesen – párhuzamosan – ott van származásának útja-képe. Kronológiák szerint de egyidejűleg is. De vajon a feketének nincs memóriája ? Nem tudná honnan, kitől származik? A szén identitástudata talán zárva van? Ez a méltóságérzet megsebzésével függene össze? Tévedés! A szén emlékezik. Ahogy az olaj is, hogy szerves eredetű… Sőt néha, gyíkok, rovarok lenyomatával támasztja alá történelmi bibliográfiáját. A sötét tömeg olykor szinte meghitten tárja fel családi fényképalbumát”. Hanem a szén emlékezete ennyivel lezárul. S akkor jön a grafikus, a festő… Jön Kusztos Endre Erdélyből, a Kárpátok felől. Onnan, ahol tán még ma is szénégető boksák füstölögnek, ahol a „minerálék”, kincsek világa van. Ősi bányák, huták tövéből, ahonnan egykor a balladás, komor világú festőgrafikus Nagy István érkezett. Kusztos emlékezteti a fák szenét a mindenkori priuszra. Füstölög a boksa. Szén születik a fából. A szén finom szén a grafikus kezében. A grafikus élő fákat rajzol. Íme: a szén Művésze által emlékezik, hogy honnan vétetett. Íme: a körforgás eleventől a holton át ismét elevenig. Annak a képéig legalábbis. Kusztos falusi világa, Kusztos fái odagyökereznek emlékezetünkbe. Mint a szén mementói: miből lettél, mivé leszel, karakteres fák, bokrok. Fabulákat rejtenek. Képzeletünk éber, “meghumanizálja”: e jellemek a sorok.Mindig hátborzongató egy eleven táj szénnel megrajzolva. SZÉNRAJZ: A SZÍNEK TALPIG GYÁSZBAN. A színek hedonistája tetszhalott. (…) A geometriás irányzatok művésze lemond temérdek, sok veszélyes körvonalairól, hogy oszlopot, kúpokat és gömböt lásson mindenütt. Áldozat: valamit valamiért. A szénrajz aszkézise ehhez hasonlatos. A pantomim művésze lemond a szövegről, arcán a pókháló-finom lélekrezdülésről, elveti a tarka-barka mozgásvilágot, egy stilizált arcért, szinte rituális mozdulatokért. Úgy érzi ő is: “én vagyok lényeglátó, lényegláttató”, mint minden, amiben tőszomszédságában van. Kezdet és Vég, hosszabb nyugtató átmenetek, árnyalatok nélkül. Pantomim, sötét balett a színben. Képzeljünk el egy palettát fekete festékgombokkal. A szénrajzos festő – Kusztos Endre – ugyanúgy tartja (Hamlet a koponyát! ), mintha ezek harsány színek lennének. Ugyanúgy tűnődik. melyik feketéhez nyúljon. Ugyanúgy eltávolodik, ugyanúgy keveri… Igen: a teljes arzenál ott a Sötétségben. Szénben, grafikában. Színes álomvolt ma éjjel, szénrajzokat láttam. A Kusztoséit. Egy szegeken ülő fakír az Öröm-ódát fütyörészi… Az ódon Modernség Kapuinál vagyunk, melyet “örök” modernségnek is szokás nevezni.

“A kisebbségi sorstól az egyetemesig” bejegyzéshez 1 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.