In memoriam Kovács Piroska

Kovács Piroska tanárnő (Fotó: erdely.ma)

Az idős korában, de mégis tragikusnak mondható hirtelenséggel elhunyt Kovács Piroska tanárnőre életútjának rövid felidézésével emlékezünk. Bízunk benne, hogy az általa kezdeményezett – a község határát jóval túllépő – programjainak lesz folytatása, s reméljük azt is, hogy az általa Máréfalván megőrzött és létrehozott értékeknek gazdája, az általa gyújtott szikrának továbbvivője lesz a Kőlik alatti faluban. “In memoriam Kovács Piroska” bővebben

Hagyományos értékek mentén

Sokan tettek az Összefogás Házáért - a közös munka és a egymásra való odafigyelés jól látható eredményeket hoz a községben

Különleges, a világ legtermészetesebb rendje, a szeretet, a megértés jegyében dolgoznak Máréfalván az Összefogás Házában. Ez az intézmény tizedik esztendeje működik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a községi önkormányzat, jószívű vállalkozók, a helyi és a másutt élő jótevők segítségével. “Hagyományos értékek mentén” bővebben