XXI. Székelyföldi Tánctábor

A 2015. évi tábor plakátja

Az idei lesz a huszonegyedik tánctábor, amelyet a László-házaspár és a Pipacsok Néptáncegyüttes szervez Felsősófalván. Akárcsak a korábbi években, most is lehetőség adódik a különböző vidékek táncrendjének gyakorlására, a zenészek pedig a helyenként még élő népi muzsikával ismerkedhetnek az idelátogató prímások jóvoltából. Igazi műhelymunka, kikapcsolódás és tanulás ez a lehetőség. Sokan pedig azt tartják, hogy a nyári visszatérések nélkül nem is lenne teljes az életük. A tánctábort július 19. és 26. között tartják. Kedvcsinálónak, tájékoztatás végett mellékeljük a rendezvénysorozat programját és a részvétel feltételeit.

Igazi és kezdő “prímások”

Táncoktás

Magyarózdi táncok (Kisküküllő-mente) – július 20-22.,

Nagybúni táncok (Nagyküküllő-mente) – július 23-25. között.

Sóvidéki táncok kezdőknek és gyerekeknek – egész héten.

Parajdi táncok (Sóvidék) – egész héten, esténként egy-egy óra.

Táncoktatók: László Zsolt, László Csaba, Imre Béla, Rácz Lajos és táncospárjaik. Zeneoktatás: sóvidéki, szászcsávási zenészekkel és Sinkó Andrással. Énekoktatás: László Anna Ildikó. Muzsikálnak: a Heveder – Sepsiszentgyörgy, Dumnyezeu István (Szászcsávás), Kóré Géza (Székelyszenterzsébet), Miklós Károly (Parajd) és zenésztársaik.

Szervező a László-házaspár, valamint a Pipacsok Néptáncegyüttes.

A jó hangulat biztosított – archív felvétel

Tábori programok: székelyföldi és kisküküllő-menti tánccsoportok és egyéni előadók bemutatója, helyi kézműves foglalkozások megtekintése, esténként táncház (minden táncházban adatközlők lépnek fel). Szórakoztató programok, kirándulási lehetőségek (Szovátára a Medve-tóhoz, a parajdi sóbányába, a korondi kerámiaműhelyek megtekintése).

Részvételi feltételek

125 EUR (támogatás nélkül), 100 EUR (támogatással – ezt az alapítványoktól kapott segítségből csak a Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és a volt Jugoszlávia országaiból érkező magyaroknak tudják biztosítani), 65 EUR (támogatással, csak romániai résztvevők részére). Kedvezmény azoknak, akik a tábor egész idejére jönnek: – 20 fős csoportok esetében egy, 35 személyes csoportoknál két személy díjmentesen vehet részt a táborban; 40% 7 év alatti gyerekeknek. A részvételi díj magában foglalja az ellátást (reggeli, ebéd, vacsora), az oktatási díjat, a tábor rendezvényein való részvételt, valamint a szállást (sátorhely).

Külön igényre és díjazás ellenében családoknál való elszállásolást is biztosítanak (4 EUR-nak megfelelő lej fejenként egy-egy éjszakára).

A jelentkezéseket 2015. július 15-ig várják; kérik feltüntetni: név (csoportok esetén névsor), cím, milyen kedvezményre tartanak igényt, zenészek milyen hangszeroktatásra jelentkeznek, kérnek-e vegetáriánus étkezést, milyen típusú szállásra tartanak igényt.

Elérhetőségek

László Csaba 537323 Rugonfalva/Rugăneşti, 82.szám, Románia

Tel: (+4)0266-242927 vagy a (+4)0749-331324 (mobil),

E-mail: csaba.laszlo@gmail.com

www.pipacsok.ro