Határozottan jót tett a Tomcsa Sándor Színház rejtőzködő bemutatójának, a Fösvény című komédiának, hogy már a múlt évad zárásakor, június végén játszották, s augusztusban, a városnapok alkalmával is elővették vagy kétszer. Vélhetően még pár ráncfelvarró próba is történt, amikor újabb rendezői elképzeléseket, apró színészi finomságokat adtak hozzá, úgyhogy a produkció a „rendes” bemutató után egy jól begyakorolt, fénykorának jegyeit mutató darab, amely férfiúi vagy asszonyi életének derékidejét éli, amikor még szép és viszonylag könnyen zajlik minden a földi létben. Az udvarhelyi társulat által játszott darab valóban érett. A klasszikus értelmezésben az Harpagon (Barabás Árpád) köré íródó mű a nagyon-nagyon szegény gazdag lelki sivárságát és az anyagiak körül röpködő gondolatait hivatott karikírozni, és e zsugoriságból fakadó helyzetek sokaságával operál. Ennél az adaptációnál azonban sikerült többpólusúvá alakítani a művet. Eltűnik néhány epizód- és mellékszereplő, hogy a megmaradó és átruházott funkciók koncentrálódhassanak.
A port így mindig Jacques-en (Tóth Árpád) verik el, aki Harpagonnak nemcsak szakácsa és kocsisa, hanem itt magán hordozza a klasszikus darabban még jelenlevő két másik szolga Paszuly és Csuka terhét is. Ő „a” személyzet. A meg nem fizetett, a koplaló, a szerencsétlen flótás. Úgyhogy többszörösen alárendelt mivoltában időnként Cléantétől (Szűcs-Olcsváry Gellért) is kap „ajándékba” egy-két pofont vagy fenéken-billentést, La Fleche-től és Valere-től (Dénes Gergely, aki itt Valere néven egyesíti a két figurát), de nem kíméli őt Frosine sem, az intrikus asszonyság (László Kata).
Tóth Árpád becsületesen végigszenvedi a darabot, de úgy, hogy talán még Harpagonnál is többet van színpadon, sikerrel képviseli, a maximumig azt az ellenpólust, amely a fövény ellenében szövetkezik a fiatalok boldogulása érdekében. Nem a vagyont kell hozzáadni a fiatal lányhoz Mariane-hoz (Jakab Orsolya), hanem Cléantét, és Valere-nek is meg kell találnia a közös boldogságot a fösvény lányával Élise-szel (Bekő Fóri Zenkő).
Hogyha Harpagon a született, a buta, de a vagyon érdekében igencsak következetes fösvény szerepében kiváló, akkor Jacques olyan szolga, akinél minden szükséges információ összegyűl ahhoz, hogy ellene szegüljön a gonosznak. Barabás Árpád brillírozva játssza a fösvényt, minden eszközt – nyelvi lehetőséget, mimikát, mozgást – bevet, hogy a hitelesnél is hitelesebb gnóm legyen és a paródiát az erős jellemvonások ábrázolásával mesteri szintre emelje. Tóth Árpád is hasonló eszközöket alkalmaz a másik térfélen, amihez minden kétséget kizáróan hozzájárul az általa stílusosan viselt rongy, azaz a jelmez is. Jut némi játéktér és -lehetőség Bekő Fóri Zenkőnek is, van néhány jó mozdulata és látványos ájulása. László Kata intrikus asszonysága ugyancsak hiteles, akár a fülledt erotikát is oda lehet képzelni, hiszen a fodros szoknyák, a bodorított fürtök sok-sok fantázia-ébresztő (női) tartalmat rejtenek nála, amelyet a szerep lehetőségei nem ábrázolnak, csak finoman sejtetnek. Egy másik életben (darabban) elvehetné őt Harpagon (mondjuk), s abból, ha tragédia nem, de egy dráma mindenképp kikerekedne, s annyi lenne a vagyonnak.
http://youtu.be/Cj8FLaihapw
Az „egyesített” szerepekben Anselme-nak, aki itt többnyire csak Valere és Mariane apja (Dunkler Róbert) egy rövid felvillanás jut a fináléban, de azt magabiztosan, pár poénnal és találó gesztussal el is játssza. A szende Mariane-ként Jakab Orsolyának jut a legvértelenebb szerep, alig-alig villan fel benne a szerelmes leány, de ezt a szöveg sem teszi lehetővé. Egyébként nem bánjuk a szerelmi vallomások és monológok hiányát, mert a játék erős lendülete magával ragad, és simán elhisszük, hogy a szerelemnek be kell teljesülnie, hiszen többen is harcolnak azért, hogy ez így legyen. A kincses ládikó pedig kerüljön csak vissza Harpagonhoz. Egyelőre, mintha a birtoklás pillanata maga lenne az örökkévalóság, de tudjuk ám, hogy az a pénz hamarosan előkerül a rejtekéből és kamat nélkül fogja szolgálni az élőket.
Saját erőből, hozott anyag nélkül hívta színpadra A fösvényt a Tomcsa Sándor Színház. Biró Boglárka bár m.v. dolgozott, s nem először, házinak számít, díszlettervével és a jelmezekkel nagyot lendített a produkción. Valóban piacképessé tette a darabot a nem csekély hozzáadott értékkel. Csurulya Csongor rendező jól választott és kiváló érzékkel vezényelte a színen a művészeket. Vagy nem is kellett sokat irányítgatni őket? Úgy látjuk, ráéreztek a megfelelő formákra, s vígan játszanak. Csak éppen elő kellett hívni bennük ezt a kedvet. Úgyhogy nyugodt lelkiismerettel el lehet menni Harpagon ürügyén a színházba Udvarhelyen. Le az összes kalapokkal, hölgyeim és uraim, nyugodjanak meg, a ruhatárban a felöltőikkel együtt megőrzik az előadás végéig! Csak utána ki-ki a magáét vegye vissza, hogy ne kelljen szerepet váltania egy kölcsönvett életben, talán épp Harpagonként.
Simó Márton
Moliére:
A fösvény
– vígjáték –
Fordította: Bognár Róbert
Rendező: Csurulya Csongor
HARPAGON – Cléante és Élise apja, szerelmes Mariane-ba: Barabás Árpád, CLÉANTE, Harpagon fia, Mariane szerelmese: Szűcs-Olcsváry Gellért, ÉLISE, Harpagon lánya, Valere szerelmese: Bekő Fóri Zenkő, VALERE, Anselme fia, Élise szerelmese: Dénes Gergely, MARIANE, Cléante szerelmese, Harpagon választottja: Jakab Orsolya, ANSELME, Velere és Mariane apja: Dunkler Róbert, FROSINE, intrikus nő: László Kata, JACQUES, Harpagon szolgája: Tóth Árpád.
Jelmez: Bíró Boglárka m. v. Hang: Lőrincz József Fény: Tóásó István Ügyelő: Ozsváth-Tamás Jenő.
