Üzenet, másképp – CD sóvidéki költők műveiből

A CD borítója
A Hazanéző című folyóirat, a korondi Firtos Művelődési Egylet szellemi köréhez tartozó költők műveit Németh Viktor zenésítette meg és adja elő. A lemezen tizenhét eredeti, akusztikusan élő dal található tizenkét sóvidéki költőtől: Ambrus Lajos, Áprily Lajos, Deák-Sárosi László, Király Farkas, Király László, Korondi Kovács András, Láng Eszter, Majla Sándor, Molnos Ferenc, Molnos Lajos, Páll Lajos, Ráduly János.
A CD szerkesztőjével, a parajdi származású, most Budapesten élő zenekutató-költővel Deák-Sárosi Lászlóval a hanglemez születéséről beszélgettünk, hiszen tavaly ősszel tanúi lehettünk a 111 vers a Sóvidékről című versantológia bemutatásának, és tudjuk, hogy ez az összeállítás nem teljesen előzmény nélküli.

A 111 vers a Sóvidékről című kötet 2010-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál

 

A mostani dal-antológia a Kriterion Könyvkiadó által kiadott válogatásból származik?

Az ötlet jóval a „111 vers” előtti. 2009-ben volt húsz éves a Hazanéző című lap, amelynek magam is hosszú ideje munkatársa vagyok, és ennek apropóján tartottunk egy ünnepi bemutatót az Írószövetségben. Megkértem akkor a Nojata duót, hogy zenésítsenek meg pár verset, és adják elő ezen az esten. A dolog annyira jól sikerült, hogy hamarosan egész műsor lett belőle. 2009 őszén meg is jelent az Álomjáró, a Hazanéző Daloskönyve tizennyolc gyermekverssel és CD-melléklettel. A könyvben benne vannak a gyermekversek, a kották, a hanglemez-melléklet pedig öt zeneszámot tartalmaz, amit az Írószövetség klubjában „házilagos” módszerekkel vettünk fel. Sajnos, a Nojata duó még nem készítette el az összes, általuk már megzenésített dal hangfelvételét, mert épp akkor született meg a duó női tagjának a második kisgyereke. Remélem, mielőbb pótolják, és kész lesz a második „hazanézős” CD is, ami tulajdonképpen az első! Az Üzenet, másképp nem válogatása a 111-nek, hanem az első daloskönyv ötletének a folytatása. Mivel a Nojata leállt egy időre, ezért megkerestem Németh Viktort, hogy van-e kedve neki is kiállni egy „hazanézős” műsorral? Volt. A megzenésítendő verseket én válogattam elő számára, és Viktor szűkítette tovább a keretet, amiből aztán összeállt a műsor. Eleinte csak pár szerzőtől akartunk 3-3 verset – ezért maradt tőlem három –, de közben bevontunk másokat is, akiktől 2-2, illetve a végén már csak 1-1 került bele a válogatásba. A műsor ennek ellenére nagyon egységes és koncepciózus, nagyon antológiaszerű. Indul a „tiszteletbeli hazanézővel”, Áprilyval, aztán folytatódik a többi ma élő, ma is publikáló szerző műveivel, akiknek a versei az Ambrus Lajos által főszerkesztett lapban jelentek meg.

A zeneszerző is székelyföldi? Volt korábban kapcsolata a lap „holdudvarával”?

Németh Viktor Budapesten született 1958-ban. Több fesztiváldíjat nyert, és gimnazista kora óta zenélésből él. Túl van a 4500. fellépésén. Több formációban zenélt, és zenél ma is, jelenleg a feleségével, Kálnay Zsuzsával játszanak duóban különböző klubokban, koncerteken, igényes rendezvényeken. Néhány szerzeményét a Bojtorján együttes előadta, lemezeiken is kiadták. Viktorék főleg folk, rock, country stílusban zenélnek, de Pe
stszentlőrincen gitáros miséket is tartanak. Ott jobbára saját zenére éneklik a katolikus liturgia részeit. Van hat CD-jük, közülük kettő vallásos. Egyiknek a címe A szabadító,  saját zenére és egy költő verseire-szövegeire. Olvasóként természetes, hogy találkozott ezekkel a költőkkel, ismerte őket, de a fertőződés onnan származik, hogy Viktor már korábban is zenésített meg verseket, többek között Áprily Lajos halhatatlan és gyönyörű költeményét a Tavasz a házsongárdi temetőben címűt.

Németh Viktor

Nem kockázatos manapság hanglemezt kiadni?

Dehogynem. Mindenféle hordozón terjeszthető mostanában a zene. Ha egyszer már kiszabadult, nem lehet gátat szabni a terjedésének. Valahogy mi is úgy vagyunk a lemezzel, mint a nagy együttesek, a rendezvényeinken árusítjuk, odaadjuk a közönségnek az egyszeri élmény mellé a hazavihető változatot, így sokkal egyszerűbb, és nem kell a terjesztőkkel vesződnünk. Most három “kötelező” bemutatót szervezünk a versek keletkezési helyén, s mint minden találkozó, ez az alkalom arra is jó lehet, hogy elgondolkodjunk a későbbi erdélyi és székelyföldi közönségtalálkozókról is.

Simó Márton

A sóvidéki bemutatók időpontjai és helyszínei:

2012. április 13-án, pénteken délután 16 órától Parajdon az óvoda előcsarnokában, 2012. április 13-án, pénteken este 19 órától Korondon a Művelődési Házban, valamint 2012. április 14-én, szombaton 18 órától Szovátán a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

A műsort élőben előadja a zeneszerző.

Addig is meghallgathatók belőle részletek:

A kiadvány a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható.