Túl az Óperencián – túl Stephen Kingen meg a hét és félen


Dancs Rózsa a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban

Jó hangulatú iró-olvasó találkozót tartottak szeptember 12-én, csütörtök este a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Az est vendége Dancs Rózsa Kanadában élő írónő volt, aki Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete által szervezett négyállomásos felolvasókörút jóvoltából jutott el a városba. Székelyudvarhely mellett Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában tartottak Dancs Rózsa-esteket. Az írónőt Lakatos Mihály, a kulturális központ igazgatója mutatta be, Ady Endre megzenésített verseivel Zorkóczy Zenóbia színesítette az estet, moderátorként pedig Murányi Sándor Olivér író vett részt a hangulatteremtésben. 

Dancs Rózsa közvetlenül, felszabadultan szólt a közönséghez, műveiből is felolvasott, de sokkal érdekfeszítőbb volt, amikor az emigrációs lét mindennapjairól beszélt. Mondhatni magával ragadta a hallgatóságát, akiket nem volt nehéz elkápráztatni, hiszen többen is egyetemi csoport- és évfolyamtársai voltak a közönség soraiból. A kívülállót is azonnal magával ragadták az elhangzott történetek.

Zorkóczy Zenóbiával és Murányi Sándor Olivérrel

Az írónő nem kalandvágyból, hanem érett asszonyként, két kisgyermekkel, gyakorló pedagógusként érezte úgy mintegy huszonöt esztendővel ezelőtt, hogy a „fénykorszak” elviselhetetlen. Ausztriai és kanadai lágerélet mindennapjai üzentek vissza szavaiból, az a szorongás, amelyet akkor éreztek át, amikor Torontóban az idegen nyelvi környezetbe kerültek. Ott azonnal tapasztalta, hogy az emigránsok közül sokan megtiltották a gyermekeiknek az otthoni magyar beszédet. Az ő családjában azonban ez egészen másképp történt, magyar-történelem szakosként erkölcstelenségnek, butaságnak érezte, hogy feladja azt a tartást, amelyet idehaza tanult. A zárt ajtók mögött náluk soha nem szabadott angolul beszélni. Gyermekei később sikeres emberekké váltak, kiválóan beilleszkedtek, sőt túl is nőtték Kanada kereteit, de Dél-Amerikában, Japánban vagy másutt dolgozván is büszkék magyar mivoltukra, klasszikus irodalmat és nemzeti szimbólumokat „hurcolnak” magukkal, hogy azok minden pillanatban emlékeztessék őket a gyökereikre.

A Kairosznál megjelent kötet borítója

Kimagasló, emlékezetes példát mutatott a közéleti tevékenységével is, hiszen a torontói Magyar Házban évekig sajtóreferensként dolgozott, találkozókat szervezett, képviselte a kintieket az anyaországi fórumokon, folyóiratot szerkesztett, s szerkeszt ma is, és mindemellett – mostani férjével – könyvkiadó-vállalkozást működtet. „Nem pénzért, nem az anyagi haszonért jelentetjük meg ezeket a köteteket, hanem azon egyszerű ok miatt, hogy a kint élő magyarok közül sokaknak mondanivalójuk, üzenetük van az utánuk következőknek. Kispéldányszámú könyvek ezek, de nekünk és az itthoniaknak szólnak. Kötelességünk formába önteni őket, és a mi dolgunk az is, hogy eljussanak az olvasókhoz.”

Dancs Rózsa nem szigetelte el magát az angolszász világtól, kiválóan megtanult angolul, oklevelét honosíttatta, informatikát és könyvtártudományt tanult és dolgozott is a szakmájában. Sikerült egy huszonkilenc fős idegen nyelvű csoportot olyannyira megtanítania három év alatt a magyar nyelv rejtelmeire, hogy a tanítványok közül ma többen is elboldogulnak a magyar glóbuszon: olvasnak, írnak, énekelnek magyarul, és ismerik, illetve terjesztik a magyar kultúrát. Elmesélt egy meghökkentő történetet: vizsgáznia kellett egy angol anyanyelvű bizottság előtt, akik Stephen Kingről kérdezték. Dancs Rózsa akkor nem ismerte a horror nagymesterét, akinek könyvei egyébként komoly társadalomrajzot és –kritikát is tartalmaznak, hanem megörült a kérdésnek, fellélegezve számolt be rögvest és szenvedélyesen Szent István királyunk életéről és tetteiről. Olyan beleéléssel és meggyőződéssel, hogy a vizsgáztatók átengedték. Talán arra gondoltak, hogy Stephen Kingnek egy újabb könyvéről esett szó, amelyet ők nem olvastak…Ugyancsak az identitásról és az anyanyelvről szólt egy másik történetben. Mostani férjével fél hétkor kellett találkozniuk. Első randi volt. Dancs Rózsa meg is érkezett a helyszínre, ám a vajdasági gyökerű, de óvodás kora óta Kanadából élő férfiú „hét és félre” érkezett. Várnia kellett. Türelmes volt Dancs Rózsa a későbbiekben is. Ez a kapcsolat is olyanná lett, hogy a megmaradást szolgálta: a családban magyarul beszélgetnek, a férjnek nincsen akcentusa, s az anyaországban is rácsodálkoznak az általuk használt háromszéki nyelvi ajátosságokra, mintha ma is Sápsiszángyörgyön élnének.

A Kalejdoszkóp borítója

Dancs Rózsát 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntették ki. A Vaddisznók törték a törökbúzát című kötetét 2011-ben második kiadásban is megjelentette a Kairosz Könyvkiadó. Novellái új hangot képviselnek a magyar irodalomban, több évtizedes távollét után is az itthoni, a gyermek- és ifjúkori élményekből táplálkoznak. Az általa életre hívott és szerkesztett kétnyelvű Kalejdoszkóp című folyóirat – Aktuális kiadás – Current Issue – ma is hídként működik a magyar és az angolszász kultúra között. Írt angol nyelven is novellákat és esszéket, de azt vallja, hogy “valóságosan létezni csak magyarul lehet”. Életútja szép példája a hívatás- és küldetéstudatnak. Szebb napokat, jó szolgálatot kívánva, a viszontlátás reményében vett tőle búcsút a találkozók után a székelyföldi irodalomkedvelő közönség.

Simó Márton