Tizenegy szerep közönséget keres


P. Fincizski Andrea és Dunkler Róbert - Balázs Attila felvétele

Mindig hálás feladat Csehovot játszani. Főleg azért, mert az orosz mester kiválóan képes tesztelni egy-egy társulat tudását, s arra készteti a produkciókban szereplő színművészeket, hogy az összjáték során egymást figyelve és segítve járuljanak hozzá a darab sikeréhez. A Csehovnál felbukkanó monológok, a meg-megszakadó párbeszédek lehetőséget adnak a különlegesebb játékra, maguk a színészek is elcsodálkozhatnak, hogy miféle titkok és lehetőségek bukkanhatnak elő a szövegből.

Amikor a mostanihoz fogható kísérlet szemtanúi vagyunk, amellyel Eugen Făt m. v. örvendeztette meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatát és közönségét, illene úgy beülni a terembe, hogy előtte felfrissítsük magukban a Csehovról alkotott képet. Kétségtelen, hogy a XX. század eleje drámairodalmának nagy megújítója nem akármilyen életművet hagyott az utókorra, holott mindössze negyvennégy esztendőt élt, s abból is csak mintegy huszonötöt fordíthatott irodalomra. Csakhogy manapság majdhogynem lehetetlen úgy menni színházi bemutatóra, hogy előtte behatóan foglalkoztunk volna Csehov újraolvasásával. Nagyon oda kellene figyelni, koncentrálni lenne jó Csehovra és az általa írt darabokra.

Tíz művet számoltam össze hirtelen felindulásomban, amikor az előadás után rendezni szerettem volna a kapcsolódó gondolataimat. Ennyit játszanak időnként a magyar színpadokon is, de feltételezem, hogy ennél jóval többet írt – ugyanakkor tizennégy románra fordított színpadi művét fedeztem fel –, feltételezhető, hogy a rendező, amikor összeállította az egy Lakodalom „szövegkönyvét” tizenegy darabból választott, mert tizenegy szereplő található a szereposztásban. Nyilvánvaló, hogy minimális előtanulmányozás után nem lehet úgy követni a szöveget, hogy azonnal képesek legyünk átjárni egyik darabból a másikba, inkább a színészi játékra és a szereplők egymáshoz és az “új” műhöz való viszonyát igyekeztünk figyelni. Egyáltalán nem zavarta a nézőt az egyik darabból a másikba való átszökdelés, hiszen színészt és nézőt egyaránt kárpótolta az a játéklehetőség, amelyet a kísérlet által a rendező hozott létre. Ritka pillanatok az ilyenek. Úgy látszik azonban, hogy a székelyudvarhelyi közönség – egyelőre – nem képes dekódolni az üzenetet, nem készült fel annyira, hogy vegye a lapot és képes legyen rálátni az értékekre. Az is valószínű, hogy akár kétszer vagy többször is meg kell nézni, hogy felfedezhessünk mind az apró részleteket.

Az előadás plakátja

Azt nyilatkozta a minap a vendégrendező, hogy hatalmas erők rejtőznek a társulatban, s ha még nem is nőtte ki teljesen magát, néhány év múlva felfejlődhet a hazai színjátszás élvonalába. Az ilyen kísérletek nagyon sokban hozzájárulhatnak a szakmai színvonal emelkedéséhez. Kísérlet az egy Lakodalom, amelyre még akkor is szükség volt, ha az élmény, a katarzis és a mondanivaló kicsivel elvontabbá, rejtettebbé és többrétegűvé változott.

Az első bemutató nagyban meghatározza az évadot, és igencsak felelősnek érezte magát a rendező, amikor Anton Pavlovics Csehov műveiből összeállította ezt a színdarabot. A szöveg 99,9 százalékban a jeles orosz szerző művein alapszik – bevallotta, hogy tizenegy színpadi műből vett át végül szövegrészeket –, ennek a kiegészítése pedig nem egyéb, mint három bibliai idézet. Mind a három szervesen illeszkedik az erre az alkalomra összehozott darabhoz. A rendezőnek nem ez az első találkozása Csehovval: főiskolás korában is rendezett Csehov-művet – Emir Kusturica-stílusát imitálva –, s az államvizsga-munkáját is a nagy orosz mester alkotásaiból állította össze. Rendezései nem voltak mentesek a botrányoktól, bár utólag még a leginkább konzervatív ítészek is belátták, hogy újszerű vízióval és sajátos koncepcióval van dolguk, ha Făt-rendezést látnak.

“Nem változtattam a szövegen – mondta Eugen Făt –, itt minden egyes szót maga Csehov írt. Én azt tettem, hogy a rendelkezésre álló román és magyar nyelvű fordítások révén összeállítottam egy új darabot. Arra figyeltem, hogy minden színészhez írjak egy-egy szerepet. Egyébként el kell mondanom – folytatta a rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón nyilatkozva –, hogy ez a társulat csodálatos, felfoghatatlan energiák rejtőznek az emberekben, nem egysíkú művészek, hanem képesek minden rendezői elképzelést megvalósítani, még akkor is, ha másfajta tudást kérek tőlük. Ha kell akrobata-mutatványokat produkálnak, táncolnak, énekelnek, illetve az a színművész, akinek itt zongoráznia kell a színpadon, képes volt 4-5-6 órákat is gyakorolni munkaidő után, hogy a kellő szintre hozza fel magát. A zene is fontos kelléke a produkciónak, élő zene van, de tulajdonképpen egy kavalkád, Verdi, Beethoven művek részletei hangzanak majd el, de a cigányzene is felbukkan majd a repertoárban.”

A székelyudvarhelyi közönség a tavalyi drámafesztiválon találkozhatott legutóbb a rendező munkájával, az itt is vendégszereplő bukaresti Odeon Színház társulata a Csendélet kövér unokával című darabjára emlékszünk szívesen, mint kortárs műre és benne korszerűen nagyszerű eszközökkel megformált figurákra.

Simó Márton

egy Lakodalom

színházi fantázia Csehov drámái alapján

Szereposztás:

Zongorista – Antal D. Csaba, Vénasszony – Szász Kriszta, Zsigalov, Jevdokim Zaharovics, a menyasszony apja – Csurulya Csongor, Nasztaszja, Tyimofejevna, a felesége – Bekó Fóri Zenkő, Dasenyka, a leányuk – Jakab Orsolya, Aplombov, Epaminond Makszimovics, a vőlegénye – Dénes Gergely, Revunov-Karaulov, Fjodor Jakovlevics, nyugalmazott tábornok – Barabás Árpád, Dimba, Harlampij Szpiridonovics, egy görög – Tóth Árpád, Jaty, Ivan Mihajlovics, távirdász -Dunkler Róbert, Zmejukina, Anna Martinovna, énekesnő – P- Fincziski Andrea, Mozgovoj, Dimitrij Styepanovics, a matróz – Szűcs-Olcsváry Gellért.

Rendezte: Eugen Făt m. v.

Fény: Toásó István, Hang: Lőrincz József, Ügyelő: Ozsváth-Tamás Jenő, Díszlet- és jelmeztervező: Kubanek László m. v., Biró Boglárka m. v., Koreográfus: Lőrincz József m. v., Dramaturg: Demeter Kata.

www.szinhaz.ro