Törökök útján a Balkánon (23.)

Tulajdonképpen nem is falu volt, mindössze egy hosszú sétálóutca alkotta a telepet

Mielőtt bekanyarodtam volna a következő településre, utamba akadt egy magányos ház. Szerettem volna vásárolni a gazdától két tojást. Bementem, annak rendje-módja szerint köszöntöttem. Én úgy éreztem, hogy megfelelően udvarias voltam, még túl óvatos is, de azt a választ kaptam, hogy nem tud adni, mert neki is szüksége van rá, kell a családnak. “Törökök útján a Balkánon (23.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (22.)

Házak és itt-ott szépen művelt földek mutatkoztak a hegyoldalban

Egy tanyára érkeztem. Balról házakat láttam. Az elsőnél szép, rendezett szőlőültetvény, gyep, páfránnyal befuttatott filagória, épp ideális hely lehetett volna a táborozásra. Egy tábla hirdette két nyelven, hogy házi méz, pálinka és bor van eladó. Ahogy közeledtem, mindjárt észrevettem, hogy valakik mulatoznak a közelben. “Törökök útján a Balkánon (22.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (21.)

Újabb önarckép

Egy semmi kis állomáson szálltam le a vonatról. Pár ház, pár utca és néhány eperfa, úgyhogy az ebédemet egy fáról szedtem le. A kis teleptől a város maga mintegy öt-hat kilométernyire fekszik a Skadarska-tó partján. Nem is város, hanem csak egy a tóhoz tartozó kis telep, amely tele van szállodákkal, éttermekkel, szuvenír-boltokkal, amelyekben mindenféle bóvlit árulnak, s tele turisták iránt szimatoló ügynökökkel és rengeteg apró hajóval, csónakkal a mólókon. “Törökök útján a Balkánon (21.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (20.)

A törökök által emelt torony a városközpontban

Ennél ócskább, semmitmondóbb, jellegtelenebb fővárost életemben még nem láttam. Túrkálók voltak a legnagyobb üzlethelyiségekben, és egymást érték a koldusok. Nem láttam sehol tereket, palotákat, irodaházakat. Hosszas keresgélés és gyaloglás után megkerült a folyópart, egy török híd, valami romok is, de ezeket úgy benőtték az apró házak, hogy már alig látszott belőlük valami. “Törökök útján a Balkánon (20.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (19.)

A vonatablakból látható táj mindenért kárpótol

Az útlevél-ellenőrzés és a vámvizsgálat után hamar átestünk, ahogy a hivatalos emberek feljöttek a vonatra. Montenegróban aztán egy csapásra megkezdődött az eurós világ. A vonatállomástól pár kilométerre volt a város, ezt a távolságot taxikkal küzdötték le az utasok. Engem is megszólított az egyik, nagyban ajánlkozott. Kért öt eurót, én adtam kettőt, s mindketten jól jártunk. “Törökök útján a Balkánon (19.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (18.)

A régi kávézó

Minden van ebben a városban! Főleg modern épület. Közvetlenül az állomás mellett rátaláltam a múzeumra, de zárva volt. Sajnos a régi kafanát sem találtam nyitva. Egy üzletben vásároltam némi zöldséget, mert a húsfélékben nem biztam. Egy kisvendéglőben bevágtam egy marhahúslevest, ami valamelyest hasonlított a románok csorbájára. A vonatozás eléggé kifárasztott, úgyhogy keresnem kellett sürgősen valami helyet alvásra, de még semmiféle lehetőséget nem láttam. “Törökök útján a Balkánon (18.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (17.)

A régi képeslapon a Lim folyón átívelő híd - ez a felvétel a k. und k. időkben készülhetett, amikor Tömörkény itt katonáskodott

Zuhogó esőben érkeztem meg a városba. A muszlim fiú elvitt egészen a múzeum épületéig, de az éppen zárva volt. A város nagyon megváltozott, amióta nem jártam ott, modern és új lett, tele ízléstelen betonépülettel. “Törökök útján a Balkánon (17.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (15.)

Az Arab dzsámi minaretje

Töredelmesen bevallom – mondja Berecz Edgár – , hogy nekem Tömörkény István (1866-1917) volt az első kalauzom ezen a vidéken. Az akkor még csak a patikussegédi és újságíró-gyakornoki próbálkozásokat maga mögött tudó fiatalember látó szemmel élt, járt kelt 1888-89-ben ebben a világban, ahol két esztendeig katonáskodott. Megfigyelései ma is érvényesek. “Törökök útján a Balkánon (15.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (12.)

Az egykori város mára egybeépült a szerb fővárossal

Hirtelen felindulás vezérelhetett, mert Horvátországból ismét átmentem Szerbiába, s immár nem a vajdasági részek vonzottak, hanem Nándorfehérvár, hiszen ott is rengeteg török építészeti emléket látni. Szerbiában a török hódoltság nem másfél évszázadig, hanem sokkal tovább tartott. Igen jelentékenyek a nyomok, s a török befolyás – túlzások nélkül – még ma is igen jelentős. Vagy csak most van erősödőben? “Törökök útján a Balkánon (12.)” bővebben

Törökök útján a Balkánon (6.)

Egyszerű emlékkő a csatahelyen

Lassan-lassan feltünedeztek a dombok és véget ért az egyhangú, lapos és egérszagú vidék. Nagyharsány már a szőlők, borászatok és a pincék birodalma. Sok szép és kiválóan megművelt parcellát láttam. “Törökök útján a Balkánon (6.)” bővebben