Farkas Árpád hetvenéves

Farkas Árpád egy 2004-es felvételen (Hlavathy Károly fotója)

Valahogy úgy vagyok a költővel, hogy örökifjúnak tartom. Alig harmincöt esztendős lehetett, amikor érettségi tétellé vált, hiszen benne volt az 1977-re elkészült, a romániai magyar irodalom történetét bemutató tankönyvben.

“Farkas Árpád hetvenéves” bővebben

A “világ korondi festője” és költője

Akár Krisztus is lehetne a kommunizmus keresztfájára feszített művész

A közelmúltban volt egy éve annak – 2012. november 9-én –, hogy elhunyt Páll Lajos. Életpályája bizonyság arra, hogy egyáltalán nem kötelező a művésznek az ismert kulturális központokban élnie, ahol a közelben vannak a megnyilvánulási fórumok, a pénzforrások és azok a konjunktúrák, amelyeken lovagolni szokás. “A “világ korondi festője” és költője” bővebben

A Székelyföld estje Udvarhelyen


A folyóirat decemberi számának borítója

A Székelyföld című folyóirat frissen megjelent decemberi számának bemutatójára került sor 2012. december 11-én, kedden 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A folyóirat főszerkesztője, Lázár László röviden ismertetette a kiadványt, annak szerkezetét, illetve az újonnan indított ALMA MATER rovatot, amelyben most a DEÁK IMRE nyugalmazott matematikatanárral készült interjú olvasható. “A Székelyföld estje Udvarhelyen” bővebben

Székely Könyvtár

A Székely népballadákkal indítják a sorozatot

Kiváló ötlettel hozakodott elő a Székelyföld című folyóirat szerkesztősége: száz kötetben kívánják bemutatni a történelmi Székelyföldön keletkezett szépirodalmat. Ebben a programban a kiadó partnere a Hargita Megyei Tanács. Az első öt kötet megjelenésekor azt látjuk, hogy a szerkesztők jól választottak, hiszen az indításhoz olyan műveket vettek elő, amelyek reprezentatívak és majdhogynem általánosan beivódtak a köztudatba, olyan könyvek, amelyek nélkül elképzelhetetlen a “székely irodalom”.
“Székely Könyvtár” bővebben