Egy gyakran a pohár fenekére néző családapát elrabolnak, és tizenöt évre egy szobába zárnak. Nincsen kapcsolata a külvilággal, testét nem kínozzák, viszont nem beszél vele senki. A szobában levő tévé az egyetlen, ami híreket közvetít számára, miközben a falat kaparva szabadulni próbál, magányában hangyákat lát és azon gondolkozik, ki és miért tette ezt vele. Ahogyan elfogták, úgy is engedik szabadon, váratlanul és mindennemű magyarázatok nélkül. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy nem a tizenöt esztendő volt a büntetése, hanem mindaz, ami ezután következik…
Az Oldboy nagyon hamar kultfilmmé vált. Hatalmas rajongótábora és a szakma elismerése is jelzi, hogy azon alkotások közé tartozik, amelyek bizonyítják: a lassúbb ritmusú, személyesebb hangvételű művészfilmek helyét átvették a különleges, már-már extrém élményt kínáló, dinamikus művek. Az ázsiai mozgóképekért ugyancsak rajongó Quentin Tarantino az Oldboy-jal kapcsolatosan jelentette ki: tarantinósabb, mint bármelyik saját filmem. Ilyen módon az amerikai rendező tulajdon rajongótáborának a figyelmét is ráirányította Chan-wook Park filmjére, de nem csak. Az akciófilm-köntösbe öltöztetett Oldboy ugyanis egészen különleges látás- és ábrázolásmóddal rendelkezik: az osztott képernyőt, az internet lehetőségeit, a túlzó brutalitást fűzi össze a görög sorstragédiákkal, a Monte Cristo grófja lapjain megjelenő helyzetekkel, a kafkai abszurditással, Shakespeare szereplőinek kisiklott sorsával, de bibliai vonatkozást és még sok mást is fel lehet fedezni a képeken. Az ókori vázákon ábrázolt csatákra emlékeztető, látványosan megkoreografált jelenetek az erőszakot művészi kifejezésmóddá alakítják, magyarázatokat is kínáló bölcsességek ismétlődnek, miközben az is nyilvánvalóvá válik, hogy tetteink – vélnénk bármennyire is jelentékteleneknek azokat – nem maradnak következmények nélkül. A dél-koreai rendező bosszútrilógiájának (Mr. Vengeance – A bosszú ura, Oldboy, Lady Vengeance – A bosszú asszonya) második, egyben leghíresebb darabja távoli, mégis ismerős helyzeteket közvetít, nincsen ugyanis túlterhelve a keleti civilizáció motívumaival és egymáshoz túlságosan hasonlító szereplőkkel. Pokoljárást láthatunk, fölösleges fecsegések, rég elfeledett pletykák, ártalmatlannak tűnő csínytevések továbbélésének történetét. A kihulló fogak, élve elfogyasztott polipok, levágott nyelvek és magányos sorsok mögött azonban magával ragadó líraiságot fedezhetünk fel. Miközben alig egy évtizeddel az Oldboy bemutatása után a tengerentúlon már az újrafeldolgozásra készülnek, érdemes rácsodálkozni napjaink ázsiai filmtermésének hihetetlen erejére és eszünkbe vésni, hogy jobb kerülni a rémes tapétákkal borított szobákat, a lila esőernyőket, a hasonló színű papírba csomagolt ajándékokat, véndiák-találkozóra menet pedig az üresen haladó tömegközlekedési eszközöket.
Boda Székedi Eszter
Oldboy (2003), dél-koreai film, 120 perc. Port.hu adatlap
A teljes film megtekinthető itt:
http://youtu.be/xFlbCOaPswA