G. Feszt – másodszor (9-10. nap)


Kézikönyv - szakembereknek és amatőröknek

Pávai István szombat délután volt a G. Feszt vendége, aki egyáltalán nem idegen, nem messziről jött ember, hiszen itt, Székelyudvarhelyen látta meg a napvilágot (1951). Hosszú ideig meghatározó személyisége volt a honi táncházi zenélésnek, a táncházmozgalomnak magának, harmincöt évvel ezelőtt ő győzött meg néhány itteni zenészt – Sinka Ignácot, Szép Gyulát, Fodor Bélát és Tárkányi Jánost –, hogy alapítsanak együttest, szervezzenek táncházakat a kolozsvári, csíki és szentgyörgyi példák hatására. Így jött létre a Venyige együttes. “G. Feszt – másodszor (9-10. nap)” bővebben

Múltból lélegző jelen (1.) – Válaszút

Kallós Zoltán munka- és mesélőkedve ma is töretlen

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont két munkatársa, Mihály János és P. Buzogány Árpád irányításával tanulmányutat szervezett az Udvarhelyszéken működő tájházas szakembereknek a Mezőségre. A mintegy kétszáz kilométeres távolság – az oda-vissza buszozás legalább hat órát emésztett fel – nem tette lehetővé, hogy több helyszínen is megálljon a harmincöt fős csoport, a fő cél a válaszúti Kallós-gyűjtemény és a bonchidai Bánffy-kastély meglátogatása volt. “Múltból lélegző jelen (1.) – Válaszút” bővebben