Hangváltók (3.)

Farkas Wellmann Éva a könyvbemutatón

Farkas Wellmann Éva 1979-ben született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban végezte (1997), majd magyar-angol szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári BBTE bölcsészkarán (2003), majd ugyanott a Hungarológiai Iskola doktorandusza, ahol disszertációját 2012. február 14. védte meg. “Hangváltók (3.)” bővebben

Az elnémult szószék

A Pro-Print Könyvkiadónál készült dokumentum-kötet Pálfi Géza állambiztonsági megfigyeléséről

Nincsen annyi naptári nap, amely elég lenne ahhoz, hogy nagyjainkra emlékezzünk. Nemrég ért véget a Pálfi Géza emlékév, de úgy látszik, hogy az annak kapcsán megtartott könyvbemutatók, beszélgetések, filmvetítések és szentmisék sora nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy kibeszéljük a fájdalmat, értelmezzük azt a hiányt, amelyet annak idején e nagy hatású és karizmatikus papnak az üldöztetése és korai halála miatt éreztünk.

“Az elnémult szószék” bővebben

Ráduly János a könyvek üzenethordozó szerepéről

Összes megjelentetett munkáit elolvasni nem kis feladat

Mint ahogyan a megszülető gyereknek is gondosan megválasztják a nevet szülei, hasonló helyzetben képzelem el Ráduly Jánost, amikor címet ad, választ következő könyvének. Ezt tette ezúttal is, hiszen a könyvnek köze van az élethez, az életben helye van a könyvnek, illetve könyveknek. A közel 180 oldalas kiadvány egy gazdag életpálya egyetlen műfajt előnyben részesítő összegzése.

“Ráduly János a könyvek üzenethordozó szerepéről” bővebben

Mintha, de mégsem

Van a szerzőnek némi médiás előélete

Pár hónappal ezelőtt figyeltem fel a magyar fővárosban erre a könyvre. Nem akárhol, hanem a metró ablaküvegén. Igencsak élelmes az Ulpius, azt mondják, olyan tulajdonosi rétege van, akik olcsón vagy ingyen használhatják a BKV bizonyos reklámfelületeit. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy újabban minden Ulpius-borító ott lóg a metró-kocsi ablakán. Tényleg. Szóval ez egy új módi, nem utcai plakát, nem a mozgólépcső mellé kiaggatott hirdetmény, hanem az üveglap maga képezi a hirdetőfelületet.
“Mintha, de mégsem” bővebben