A “Vén Farkas” és az utókor

A fiatal farkas - a fotó valamikor a hetvenes évek elején készülhetett

Úgy tűnik, hogy hányattatott sorsa ellenére is jelentőset alkotott a közelmúltban elhunyt esztelneki László János, írói álnevén Hunor László, közismert „szolgálati nevén” a „Vén Farkas”. A szerzőnek van ugyan jogutódja, de a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtára vette át megőrzésre az írói és költői hagyatékot. A mintegy köbméternyi dossziéhalmaz egy papírbőröndben és egy tiszti katonaládában található. “A “Vén Farkas” és az utókor” bővebben

Kényszerpályáról vissza a képzőművészethez

A kiállítás plakátja

Venczel Kálmánban egy művész veszett el – mondhatnánk, hiszen a most 61. éves mérnökembernek minden adottsága megvolt, a családi indíttatás is megfelelt volna, csakhogy azokban a régvolt ’60-as években alaposan meg kellett fontolni a továbbtanulást, hiszen (akkor is) rögös volt a művészek útja. Úgyhogy a lelkes fiatalembert műszaki pályára irányították a szülők. A mérnöki stúdiumok és az ipari munka mellett azonban mindvégig megmaradt az érdeklődése a képzőművészet iránt. “Kényszerpályáról vissza a képzőművészethez” bővebben