Könyvbe vetett hittel

Szeretni kell a könyvet

A közelmúltban zajlott le az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségének udvarán a II. Székelyföldi Könyvnapok. Azt állítjuk, hogy ezzel hagyományt teremtettünk, bár az idei valamivel gyengébb volt, mint a tavalyi. Hol az időjárás, hol a (nagyobb) társadalmi jelenségek „hordozzák” a könyvszakmai jelenségeket, úgy tűnik azonban, hogy idén jól sikerült az időzítés. A vásárlóközönséget azonban nem igazán sikerült érdemben megszólítani – sajnos -, hiszen nem fordultak meg tömegek a Szentimre utcai udvarban. “Könyvbe vetett hittel” bővebben

Czegő (majdnem) 75!

Szoborportré - Benczédi Sándor alkotása - az eredeti a Csíki Székely Múzeumban

Czegő egyike azoknak az alkotó értelmiségieknek, akiknek az élete a szemünk láttára zajlott. Úgy élt, úgy dolgozott, hogy mindig jelen volt a látóterünkben. Sorsa kicsit a mis sorsunk is. “Vegyétek és egyétek! Ez volt a testem/ s a lelkem se repesett hiába!” – olvassuk vallomásos sorait, és csodálkozunk, hogy majd’ hetvenöt évesen mire képes. Ez az interjú több beszélgetés hozadéka, vannak benne olyan részletek, amelyek megjelentek másutt – Székelyföld, Nagyítás -, de ilyen életút-beszélgetést, ilyen hosszan és terjedelmesen csak több nekifutamodással lehet megejteni. “Czegő (majdnem) 75!” bővebben