Czegő (majdnem) 75!

Szoborportré - Benczédi Sándor alkotása - az eredeti a Csíki Székely Múzeumban

Czegő egyike azoknak az alkotó értelmiségieknek, akiknek az élete a szemünk láttára zajlott. Úgy élt, úgy dolgozott, hogy mindig jelen volt a látóterünkben. Sorsa kicsit a mis sorsunk is. “Vegyétek és egyétek! Ez volt a testem/ s a lelkem se repesett hiába!” – olvassuk vallomásos sorait, és csodálkozunk, hogy majd’ hetvenöt évesen mire képes. Ez az interjú több beszélgetés hozadéka, vannak benne olyan részletek, amelyek megjelentek másutt – Székelyföld, Nagyítás -, de ilyen életút-beszélgetést, ilyen hosszan és terjedelmesen csak több nekifutamodással lehet megejteni. “Czegő (majdnem) 75!” bővebben

A Székelyföld estje Udvarhelyen


A folyóirat decemberi számának borítója

A Székelyföld című folyóirat frissen megjelent decemberi számának bemutatójára került sor 2012. december 11-én, kedden 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A folyóirat főszerkesztője, Lázár László röviden ismertetette a kiadványt, annak szerkezetét, illetve az újonnan indított ALMA MATER rovatot, amelyben most a DEÁK IMRE nyugalmazott matematikatanárral készült interjú olvasható. “A Székelyföld estje Udvarhelyen” bővebben