Tájak és házak

A felsősófalvi tájház (Fotó: Simó Márton)

Valami különleges izgalom száll meg, amikor tájházat látogatok. Mintha időutazást tennék egy olyan korba, amikor ugyan nem éltem még, de a hátrahagyott házak, gazdasági épületek és tárgyak révén belelátok az ezelőtti időbe. Elképzelem a férfi-elődöket, akik mindenféle szúró- és vágó-készséggel felszerelkezve alakították ki azokat az eszközöket, amelyekkel nap mint nap dolgozniuk és élniük kellett. “Tájak és házak” bővebben

Negyedszázados Hazanéző

A Hazanéző grafikai megjelenése 1990 óta majdnem változatlan, csak annyi módosítást ejtettek rajta, amennyit a fejlődő nyomdatechnika kínált és megkövetelt

Annak idején az alapítóknak, Ambrus Lajosnak és Bölöni Domokosnak talán meg sem fordult a fejében, hogy a Firtos Közművelődési Egylet és az általa megjelentetett Hazanéző című folyóirat huszonöt év múltán is él és virul, s valóban használ, visszapillantásra, otthoni vizsgálódásra készteti a korondiakat és a sóvidékieket, s nemcsak őket, hanem mindazokat, akik kívülállóként szerelmesei ennek a tájnak.  “Negyedszázados Hazanéző” bővebben

Üzenet, másképp – CD sóvidéki költők műveiből

A CD borítója
A Hazanéző című folyóirat, a korondi Firtos Művelődési Egylet szellemi köréhez tartozó költők műveit Németh Viktor zenésítette meg és adja elő. A lemezen tizenhét eredeti, akusztikusan élő dal található tizenkét sóvidéki költőtől: Ambrus Lajos, Áprily Lajos, Deák-Sárosi László, Király Farkas, Király László, Korondi Kovács András, Láng Eszter, Majla Sándor, Molnos Ferenc, Molnos Lajos, Páll Lajos, Ráduly János. “Üzenet, másképp – CD sóvidéki költők műveiből” bővebben